Pray

10.

~Everyone deserves a love that can make them forget their heart was ever broken.~

~Tiana Messer~

Vége van. Időm sem volt feldolgozni és alaposan átgondolni ezt az egészet, egyből jött az újabb dráma Harryvel. Miatta van az egész. Már napokkal azelőtt gombóc volt a torkomban, mielőtt találkoztunk volna. Alig tudtam David szemébe nézni, rettenetesen szégyelltem magam. Tudtam, hogy az, ami Harryvel történt köztünk már rég túlment egy határon. David egy végtelenül rendes ember, ha keresnék sem találnék benne hibát, és én eldobtam magamtól. Hogy miért? Halvány lila gőzöm sincs. Egyszerűen csak nem működött. Már az elején sem volt olyan, mint kellett volna és az idő előrehaladtával nem hogy szorosabb nek lett ez a kapcsolat, hanem egyre inkább eltávolodtunk. Minden modatomnál kétszer meg kellett gondolnom, hogy ki mondhatom-e, nem mondhattam el neki a problémáim, mert úgysem értené. Ezek a dolgok az elejétől bennem voltak, de csak akkor realizálódott bennem igazán, amikor Harry megmutatta nekem, hogy milyen jó is az, amikor önmagam lehetek. Ezért döntöttem e mellett. A legradikálisabb megoldást választottam. Nem akartam tovább hazudni Davidnek és magamnak sem. Lehet, hogy most fáj, de hosszútávon neki is ez lesz a legjobb. Tálal majd magának egy olyan lányt, akit megérdemel. Én pedig, megragadtam aközött, hogy megpróbálom élni az életem és menekülök előle.

Az életkedvem és az energiaszintem az elmúlt három napban valahol a 0 és a -1 között lehetett. Harryvel a múltkori kirohanása után nem beszéltem, egy-egy szúrós megjegyzésünk volt a másik felé és ennyi. Akkor este egy újabb nővel állított haza, amitől valamiféle sértettséget éreztem. Nem merem kijelenteni, hogy miatta de Harrynek kétségtelenül sok közé volt a döntésemhez. Ezt ő persze nem tudatta, mégis árulásként éltem meg mikor meglattam őket együtt. Belegondolva nem sok logika van a gondolataimban, hiszen semmi nem volt köztünk egyszerűen csak élveztük egymás társaságát, közben pedig valamiért fontos lett nekem. Ezt Davidnek említeni sem mertem. Elintéztem a sablonos: "Nem érdemellek meg.", "Nem akarlak bántani,de...", "Bonyolult az életem egy kapcsolathoz." dumával. Nem mondom, hogy nem zavar a helyzet, ami kialakult kettőnk közt, de van annyi büszkeségem, hogy ne én pitizzek neki. Voltak pillanatok mikor erősen vissza kellett fognom magam, hogy ne menjek oda hozzá de olyankor mindig felvillant előttem a veszekedés, ami akkora sebet ejtett rajtam. Egy újabb heg, amit nem hagyhatok vérezni.

Ebben a hangulatban és ilyen gondolatok közt szálltam ki a zuhany alól. A forró víz hatására a pára mindent beborított, többek közt az elmém is. A zuhanykabin előtt álltam és éppen a törölköző felé nyúltam, de mielőtt kezem érinthette volna a puha pamutot kinyílt az ajtó és egy meglepődött Harryvel találtam szemben magam. Egy pillanatra lefagytam a váratlan események miatt, de szerencsére gyorsan kapcsoltam és egyből magamelé rántottam a fehér törölközőt.
-Kimennél?- kérdeztem végül, mikor már vagy egy perce néztük egymást. Én az arcát ő pedig nyilván egy kicsit elkalandozott.
-Persze, bocs.- mondta gyorsan majd maga után bezárta az ajtót. Hosszasan fújtam ki a benntartott levegőt és támaszkodtam a csapnak. Miért van az, hogy ha történik valami rossz nem a megváltás jön utána, hanem újabb kellemetlen helyzetek? Lassan már Harry nevét sem merem kiejteni, mert attól is zavarba jövök. Miután megszárítkoztam és felöltöztem rávettem magam, hogy lemenjek a nappaliba az otthagyott szerződésekért, amiken nemrég dolgoztam. Hiába reménykedtem, hogy nem lesz ott, Harry persze a kanapén terpeszkedett és nem is egyedül. A csipet-csapat másik négy tagja is itt tengette a szabadidejük nagy részét csak úgy mint általában. Volt alkalmam kicsit közelebbről megismerni őket az itt töltött időm során. Igazából egész normális arcok. Jó mondjuk ez egy kicsit túlzás de ha nem tudnám, nem mondanám meg, hogy ebben a körben mozognak. Csak átlagos srácok. Legalábbis itthon.