Pray

3.

~The sun watches what I do, but The moon knows all my secrets.~

Reggel a szó szoros értelmében kipattant a szemem. Az éjjeliszekrényen lévő óra szerint még  csak fél 6 van. Remek. Ami azt illeti jobb lett volna, ha inkább egyáltalán nem alszom. A rémálmaimhoz még ennyi év elteltével sem tudtam hozzászokni. A plafont kémlelve  gondoltam vissza az élettelen testre ami a szemem előtt lebegett álmomban is. Az ember azt hinné, valakinek, aki ebben nőtt fel sima ügy látni egy holttestet. Hát ez sajnos nem így van. Egy pillanat amíg meghúzod a ravaszt, de utána egy élet mire túllépsz rajta. Minden nap döntéseket kell hoznunk. Van aki azt dönti el, milyen színű cipőt válasszon a táskájához és van, aki ember életek felett ítélkezik, jogtalanul. Ez ugyanis nem a mi dolgunk lenne. Sem az enyém, sem apámé, sem senkié. Mielőtt pánikrohamot kaptam volna a sokktól, amit tegnap óta próbálok feldolgozni, azt tettem amit ilyenkor mindig. Eltemettem magamban, jó mélyen. Ez is csak egy árny marad, ami elől nem menekülhetek, így hát beletörődök.

Fél óra múlva úgy döntöttem ideje kikelnem az ágyból és emberi külsőt  varázsolni magamnak. A fürdőben megmostam az arcom és a fogam majd átfésültem a hajam és hagytam, hogy enyhe hullámokban omoljon a vállamra. Visszamentem a szobámba  felvettem a telefonom és lesétáltam a lépcsőn. Harry már a konyhában  kevergette a reggeli kávéját egy szál  melegítőnadrágban, amitől egy pillanatra lefagytam a lépcső alján. Haja rendezetlenül állt, de még így is tökéletesen, a teste meg... Szépen kidolgozott mellén és hasán sok-sok fekete tetoválás díszelgett, akárcsak karjain, ami csak még jobban vonzotta a tekintetem. Egy perc néma bámulás után megráztam a fejem, hogy kiürítsem a gondolataim és folytattam az utam.

-Jó reggelt! - köszöntem amikor leültem az egyik bárszekre a pultnál. Szokásához híven csak némán bólintott. A telefon egy hangosat rezzget mellettem, így azonnal érte kaptam. Egy újabb aggódó üzenet Davidtől. Pont ugyanolyan mint az előző 30. Gyorsan átfutottam rajta és le is raktam a telefont válasz nélkül. Jobbnak láttam nem belemenni a dolgokba, nehogy belezavarodjakak hazugságokba.

-Jól vagy?- kérdezte reggeli, még rekedtebb hangján Harry.
-Ja.- attól eltekintve, hogy jóformán semmit nem aludtam és az életem ismét mélyrepülést vesz.
-Ha éhes vagy...
-Nem, köszönöm.- szakítottam félbe. Igazából mostanáig nem is realizálódott bennem, hogy nem ettem már legalább második napja, de amekkorára össze van zsugorodva a gyomrom a stressztől, most egy falatot sem tudnék magamba tuszkolni. Mielőtt  ismét válaszolhatott volna (ha egyáltalán akart) ismét megszólaltam.
-Nekem dolgoznom kell.- mondtam el az okot amiért amúgy lejöttem.
-Most egy ideig nem dolgozhatsz. Max itthonról.- jelentette ki.
-Sajnos ez nem így működik.- nevettem cinikusan. Egy újabb üzenet jött, de egy gyors pillantás a képernyőre és ennyivel el is intéztem.
-Most igenis így működik. Már szabadságot is vettél ki. Majd itthon csinálod a dolgod. A telefonod pedig kérem.- nyújtotta a kezét érte.
-Neeem. - ezt felejtse is el.
-Add ide a telefont! - mondta ellentmondást nem tűrő hangon. Kár hogy ez nálam nem jön be.
-Elhagytad a tiédet, vagy mit akarsz vele?
-Kapsz egy programot bele, hogy ne tudják lenyomozni. Add ide azt a kurva telefont.- sziszegte a véget. Mielőtt agyvérzést kapott volna korán reggel inkább elé csúsztattam. Már most sikerült feldühítenie, úgyhogy inkább felálltam és visszamentem a szobámba. Egy plédet magamra kapva léptem ki az erkélyre és néztem a gyönyörű kertet. Annyira megnyugtató volt. Beültem az egyik kényelmes székbe a sarokban és onnan kémleltem tovább a tájat és a néhány elsuhanó autót az utcában. Minden olyan békésnek tűnt. Az emberek mentek a dolgukra, mindenki elvolt a saját kis világában. Gondolom ezeknek az embereknek fogalmuk sincs, milyen ember lakik a szomszédban, és ez mindig így is lesz. Mert az ember csak akkor ismeri fel a gonoszt, amikor már ő is azzá válik.

Mikor kellően megfagytam visszamentem és a laptopomon kezdtem el dolgozni ha már az irodába nem mehettem be. Gondoltam, hogy az apám beszélt a főnökömmel, de azért én is írtam neki egy emailt, hogy tudja "minden rendben".

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

A következő 2 nap hasonlóan telt el. Nem nagyon tartózkodtam a szobámon és az erkélyen kívül máshol. Annyi változás történt, hogy apám egyik ismerősétől sikerült megtudnom pár dolgot a mi titokzatos Harry-nkről.

A neve Harry Styles és 24 éves. Az édesapja életfogytig tartó börtönbüntetését tölti súlyos testi sértésért és drogterjesztésért. Az anyjáról nincs sok infó, gondolom nem nagyon mozog ebben a világban. Egy halom adat volt előttem és nagyjából minden illegális dolgokról szólt, de priusza nem volt, se neki, se a másik négynek, akiknek szintén megtudtam a nevét és pár dolgot róluk. Kellemes kis csapat mondhatom...
Nem szeretek kutakodni senki után, de az elővigyázatosság megköveteli és nem nagyon hagytak más választást, mert apám nem mond semmit, Harryről pedig vicc azt feltételezni, hogy önként tárná ki nekem a szívét. Ha egyáltalán van neki. Az is kiderült, hogy 17 éves korában kezdett dolgozni az apámnak és azóta több klub felügyeletét megkapta, mellette pedig van néhány sajátja is. Így már nem csodálkozom miből telik neki ekkora házra. Sajnos tudom, hogy mennek a dolgok az ilyen helyeken. Látszatra sima szórakozó helyek, de azt senki nem tudja mi folyik a háttérben. A legtöbb lány, aki ott dolgozik fizetést sem kap és mondhatjuk, hogy itt állandó vendégnek számítanak a rosszabbnál rosszabb háttérrel rendelkező úriemberek, akik előszeretettel tárgyalnak és intézik itt a piszkos kis ügyeiket. Van itt minden, ami kell. Fegyverkereskedelem, prostik, drog.
Én ezt a világot hagytam ott, jó okkal, és ebbe rángatnak most vissza. Akinek van egy kis esze, azonnal lelép, amint lehetősége van rá. Annak pedig aki bennmarad csak tovább rohad a lelke. Ezt látom Harryn is. Fiatal, de az élet, amit él megkeményíti, és a fal amit felhúz maga köré minden nap egy kicsit magasabb lesz, amíg a végén egy megkeseredett öregemberként éli majd a hátra maradt mindennapjait, család és boldogság nélkül...mint az apám.