Pray

38.

~Move in silence and only speak when It's time to say CHECKMATE~

Az idő egyre csak rohant. Az élet természetes körforgása megint ahoz az időszakhoz ért, amikor minden kezd újra éledni. A fákon már látszanak az új hajtások egyre később megy le a nap és már a túl meleg ruhákra sincs szükség. Közeledik a tavasz, a nyár ezzel együtt pedig már lassan az évfordulója annak, hogy Harry belépett az életembe. Ha egy évvel ezelőtt valaki azt mondja nekem, hogy a szombat estéimet az fogja kitölteni, hogy az ő klubjában felügyeljek valószínűleg kiröhögtem volna.

Ehelyett most zakatoló szívvel teszem meg a lépcsőfokokat a pompában úszó építményben, egyenesen felé. Minden reggel vagy alkalommal mikor kiválasztok egy ruhát legalább ezerszer megkérdezem magamtól; vajon Harrynek tetszene? Harry mit fog szólni hozzá? Minden körülötte forog, az első perctől kezdve egészen a máig. Minden alkalommal bizonyítani akarok neki, le kell nyűgöznöm őt és nincs is annál jobb érzés, amikor az órákig tartó készülődés után látom a szemében, hogy büszke arra, hogy az övé vagyok.

A mai, amúgyis különleges estének ígérkezik de az izgalmamra a reakciója is csak rátett egy lapáttal. Az utolsó lépcsőfokokról már láttam, amint Harry a folyosón beszélget valakivel, aki személye nem derült ki számomra mert miután Harry tekintete összeakadt az enyémmel levegőt is elfelejtettem venni. A lábaim maguktól vittek továbbra is felé, amíg elé érve karjaiba nem vont. Szégyenlős mosolyal néztem, amint minden porcikámat megvizsgálva nézett végig rajtam egy pillanat alatt. Egyik kezét átvetette derekamon és olyan magabiztossággal húzott közel magához, hogy a holdról is látszódhatott, minden részem hozzá tartozik. Harry a környezetünkre való tekintettel egy féloldalas mosolyal köszöntött, minden egyébb nélkül, amit én teljesen megértettem. Nem vártam el, hogy percekig egymás nyakába borulva nyálaskodjunk. Ennyi így is elég volt, hogy elvegye az eszemet. Az arcom immár teljesen új, rákvörös színben pompázott mikor odafordultam Harry eddigi beszélgető partneréhez. Látszólag kedves mosollyal fogadott és miután leplezetlenül végig vezette testemen a mocskos tekintetét kezet nyújtott.

- Kit tisztelhetek a gyönyörű hölgyben?-
- Tiana Messer.- fogadtam el kezét, ám ahelyett, hogy egyszerűen megrázta volna lassú mozdulattal kézfejemre hajolt és ajkait odaérintve csókolta meg a bőröm. Az arckifejezésem a másodperc tört része alatt torzult el. Valamiért nagyon nem volt ínyemre az érintkezés. Sötétbarna hajában már már látszodtak az ősz szálak, kisebb szakálla szinte karcolta a kezem, ahogy hozzámért. Pontosan az a fajta férfi volt, aki bármit megtenne, hogy újra a húszas vagy akár harmincas éveiben járhasson de minden igyekezete ellenére a ráncai, a testalkata és még sok apróság elárulta, hogy már inkább apám korosztályába tartozik mintsem az enyémbe.

- Aah, Messer. Egy név, amit messzeföldön is félnek. Szinte megtisztelve érzem magam, hogy a Messer família egyik tagja áll előttem.- beszélt miután végre elengedte a kezem. Az akcentusa szinte szöget ütött a fülembe, tudattalanul néztem a csuklójára, amin ott virított a négy levelű lóhere. Az eddigi erőltetett mosolyom lefagyott az arcomról így már nem takargatva gondolataim, komoly talán már fenyegető tekintettel álltam előtte. Tudtam, hogy előbb tartana nevetségesnek minthogy megilyedjen, hiszen apám is jó viszonyt ápol velük ha meg, nem tűnik túl ilyedős típusnak, de ez csak az előnyőmre válhat. Aki nem fél, nem figyel, ez pedig olykor hatalmas előnyt jelenthet.

- És én kit tisztelhetek az Úrban?- kérdeztem vissza kimérten. Harry biztosan érzékelte a hangomban lévő indulatokat, mert mint egy védelmező testőr szorosan mellém lépett. Csak azt nem tudom, hogy engem akart védeni vagy az üzletet.