Pray

33.

~I wish I could explain how the sound of your voice makes my heart skip a beat and how every time I'm with you I feel so compliete~

....Hatalmas léptekkel szeltem át a kocsi és a bejárati ajtó közt lévő távolságot de Harrynek még így is elég ideje volt beérni....

-Tia várj már.- szólt de én mit sem törődve vele csuktam be magam mögött az ajtót. Azaz, hogy csak akartam. Alkarjával kitámasztotta így bejutást nyerve magának. Én rá sem hederítve rohantam a lépcsőn a lakásom felé. Nem érdekelt, hogy az egész lépcsőház hallotta, amint a nevem kiabálta, vagy hogy a trappolásunk egy elefántéhoz hasonlított. Csak mentem előre, hátra se nézve, de bárhogy siettem, mire az ajtóhoz értem megragadta a kezem és esélyem sem volt nem beengedni őt.

- Meghallgatsz vagy megint kiborulsz és eltűnsz?- kérdezte még mindig a karom szorongatva egyből, ahogy becsukódott az ajtó mögöttünk.
- Hallgatlak. Meséld el mi a franc közöd van az Ír maffiához?- kiabáltam.
- Üzlet. Apád is jóban van velük, nem értem miért vagy így meglepve.- engedte végre el a karom.
- Jóban van velük? Hallod magad? Úgy beszélsz, mintha csak a szomszéd családról lenne szó. Ezek gyilkosok Harry. Tényleg idáig sülyedtél?- az él a hangomban talán egy kicsit túlzás volt de érthető. Többet vártam tőle. Nem értem, miért teszi tönkre az életét és bosszant, hogy egyre mélyebbre ássa magát az egészben.
- Meddig Tia?
- Hát eddig.- üvöltöttünk mostmár mindketten.- Ez szerinted normális? Mi dolgod volt neked vele? Milyen kulcsokat adtál neki?
Mióta bejöttünk egy tapottat sem mozdultunk az ajtóból. Az előszobában ordibáltunk egymással kitudja hanyadik alkalommal.
- Ezzel neked nem kell foglalkoznod, ez az..- kezdte de én azonnal nevetésben törtem ki.
- Igen is kell. Együtt dolgozunk, nem akarok semmilyen hülyeségbe belekeveredni. Nagyon jól tudod, mennyire rühellem az egészet erre te kérdés nélkül belerángatsz.- szakítottam félbe.
- Nem rángatlak bele semmibe. Jössz te magadtól is. Szerződést kötöttünk, amit saját akaratodból írtál alá. Nagyon jól tudtad, hogy ki vagyok és hogy mire válalkozol.
- Ez nem így működik. Nem ebben állapodtunk meg.- hajamat túrva kiabáltam a válaszom.
- Eladod a lelked az ördögnek, aztán őt kéred számon? Nem unod még ezt az istenverte színjátékot Taiana?
- Mi a fenéről beszélsz?- kérdeztem sóhajtva. Már fogalmam sem volt miről beszélünk a köd fátyolszerűen szállt le az elmémre. Kicseszett dühös voltam Harryre, magamra, mindenkire. Ezegyszer rajta is látszódott, hogy nem tudja nyugodtan kezelni a helyzetet. Talan ezért alakult ki az eddigi legnagyobb háború közöttünk. Sokszor kiabáltunk már egymással de ez mindennél nagyobb veszekedésnek ígérkezett.
- Arról ami történik körülöttünk. Köztünk. Mindennel tisztában voltál, ne mond nekem, hogy nem. Most mégis felháborodottan ordibálsz velem valamiért, amiről fogalmad sincs.- mutogatott.
- Tudod mit? Azt csinálsz, ami akarsz. Nem is érdekelsz.
- Persze. Nem érdekellek, holott egy órája még szó nélkül szét tetted volna a lábad nekem.- mondta kimérten a szám pedig szó szerint tátva maradt a meglepetéstől. Nem értettem egyáltalán, hogy jön ez ide, de ami jobban foglalkoztatott az az, hogy milyen hangnemmel mondta. Megsértett, mert úgy beszélt rólam, mint egy közönséges lotyóról.

A kezem gondolkodás nélkül lendült az arcán, ami neki, de még nekem is meglepetést okozott. Nem ütöttem erőset, csupán lendületből találkozott a bőrünk az ő arca pedig szikla szilárdan állta ki az ütést. Még fel sem fogtam mi történt, Harry megragadta a felkarjaim és annál fogva lökött neki a falnak. Szemei teljesen elsötétedtek a dühtől és az én lélegzetvételem kétszeresére gyorsult.
- Ezt soha többet ne merészeld.- sziszegte összeszorított álkapoccsal. Megijedtem tőle. Keze már olyan erővel szorította a karom, ami nagy fájdalommal járt. Tudtam, hogy nem ütne meg, egy kis félsz mégis volt bennem. Ha egy férfiról lenne szó valószínűleg gondolkodás nélkül verné agyon, viszont tudom mennyire megveti a nők bántalmazásat. Talán pont az apja miatt.
- Engedj el.- kértem és tekintetem egyből a sajgó testrészemre csúszott. Éreztem, amint enged a szorításon majd szép lassan teljesen elengedi kezeim, de nem lépett hátra, mint ahogy azt vártam.
- Attól, hogy te hazudsz magadnak én nem fogok. Próbáld meg elfogadni az igazságot.- suttogta továbbra is közel hozzám. Esélyt sem adva, hogy reagáljak kinyitotta az ajtót és elrohant.