Pray

22.

~You only miss the sun when it starts to snow. You only know you love him, when you let him go.~

*6 hónappal később*

- Tiana még itt alá kéne írnod az engedélyeket.- nyújtott oda nekem két lapot Blake, amit gyorsan aláfirkantottam.
- Köszönöm. Akkor áll még a holnap?-
- Persze. Ott találkozunk.- mosolyogtam kedvesen a fiúra és csináltam tovább a dolgom.

Az elmúlt hónapokat csak a munkámnak szenteltem és ennek meg is van az eredménye. Az edigi legnagyobb munkát intézzük, amit csak is a kitartásunknak köszönhetünk. Egyre nagyobb ügyfelekkel kötünk szerződéseket de ez a mostani igérkezik a legkomolyabbnak. Amellet, hogy sok pénz, nagy felelősség is. Blake nagyon sok mindenben segít, sőt mostanában még nálam is jobban telejsített. Ő szerezte ezt az ügyfelet és ő kötötte meg a szerződéseket is. Nem sok rálátásom van az ügyre, mindössze a paírokat láttam még, ezért mostanában egy kicsit stresszesebb vagyok a megszokotnál. Bizom Blakeben, mert kiváló üzleti érzéke van és emellett tisztességes is, de szeretem teljes mértékben kézben tartani a dolgokat. Éppen ezért a nyavajgásomat megelégelve kapok egy találkozót az ügyfélel, hogy személyesen is szemügyre vehessem az urat, aki minket bízott meg a kaszinójában tartott események levezetésében. Tudomásom szerint még csak nem rég nyílt meg, mégis nagyobb bevétele van mint 2 másik nagyobb klubbnak a városban összevéve. A szerencse játék nagyon kifizetődő de nehéz ügy, talán a legnehezebb. Nekünk sem lesz könnyű dolgunk mindent jó mederbe tartani, még akkor sem ha nem rajtunk áll ennek a legnagyobb része. Egy estéjt tartanak, ami a játék mellett a diplomáciai kapcsolatok kiépítéséről is szól. Ezek a gazdag figurák tudják, hogy a legjobb tárgyalni, az biztos.

Holnap esedékes a beígért találkozó, úgyhogy szombat lévén nem is terveztem mást, minthogy vegyek valami ruhát, amiben megjelenhetek este.
Álltalában hétvégén is dolgozom, de ez most jó ürügynek bizonyult, hogy egy kicsit elszakadjak onnan. Nem sokszor mozdulok ki a házból ha nem muszáj és ha ez nem jött volna közbe valószínűleg ugyan úgy halálig dolgoznám magam és utána kidőlnek mint minden áldott este.

Vásárlás terén sem vagyok valami könnyű eset, ezért úgy láttam a legjobbnak ha már egész korán elkezdem a keresést a megfelelő darab vagy darabok után. A város egyik legnagyobb plázájába látogattam el de még mindig csak egyetlen szatyorral botorkáltam. Semmi nem elég jó, vagy túl visszafogot vagy túl feltűnő. Olyat szeretnék, ami megállja a helyét egy ilyen nagyobb szabású rendezvényen is de mégsem közönséges. Egy elittebb ruhabolt ruhái közt húztam végig a kezem, miközben ajkaim rágcsálva gondolkoztam, melyik ruhát lenne érdemes felpróbálnom. Egy vörös és egy fekete ruhát tartottam a két kezemben és a fejem oldalra döntve vacilláltam melyik állna jobban. Végül mindkét darabbal indultam a próbafülkék felé, majd odaérve lepakoltam a cuccom a székre és elkezdtem levetkőzni.

15 percel később léptem ki a függöny mögül és immár céltudatosan mentem, hogy kifizessem az új ruhámat. Mostmár kicsit megkönnyebbülve sétáltam és figyeltem a kirakatokat, egy fagyi társaságában. A fekete ruhámhoz passzoló cipő után keresgéltem és út közben figyeltem az önfeledten viháncoló fiatal lányokat. Csapatostul sétálva nevetgéltek mindenen én pedig egy pillanatra szánalmasnak éreztem magam, ahogy ott mellettük ballagtam egyedül. Én is megtehettem volna, hogy a barátnőimmel jöjjek de mindig is jobban szerettem egyedül lenni. Ahogy telt az idő egyre magányosabb lettem, de ezt sosem bántam igazán. Az viszont egy kicsit zavart, hogy visszagondolva nem is nagyon tudom mikor nevettem valakivel ilyen önfeledten. Pontosabban tudom, de arról meg nem beszélünk.

Talán az egyik próbababa volt a hibás, ami túlságosan is elvonta a figyelmem, mert már csak akkor tűnt fel, hogy túl közel megyek valakihez, amikor a vállába ütközve megtorpantam.
- Tiana. El sem hiszem.- mosolygott rám ugyan úgy a barna szempár mint hónapokkal ezelőtt, mintha mi sem történt volna.
- David. Hát..Hát te?- habogtam. Na erre aztán pont nem számítottam.
- Csak beugrottam. Nincs kedved beülni valahova?- Az egész szituáció borzasztó kínos volt számomra, de láthatóan David egyáltalán nem jött zavarba. A meglepetéstől csak szájtátva bámultam még kínosabba téve az egészet és csak percek után voltam képes kinyögni a válaszomat.
- Neharagudj de most sietek. Talán majd máskor.- mosolyogtam de lehetetlen lehetet nem észrevenni, hogy is éreztem magam valójában.
- Hát oké. Akkor majd, majd hívlak. Ugyan az még a számod?- már elindultam volna amikor megszólalt.
- Majd én hívlak.- motyogtam még visszafordulva.