Pray

23.

~Long after I've given up, my heart still looking for you without my permission.~

......A halk zene basszusa lüktetett az ereimben de mikor kinyílt az ajtó és besétáltam minden csepp vérem egyszerre fagyott meg......

Két lépest tettem mielőtt az összes létfontosságú szervem és legfőképpen az agyam felmondta volna a szolgáltatott és úgy döntött, hogy nem működik tovább. Sokan voltak a tárgyalóban de én lemaradtam mindenről mikor megpillantottam azt a samaragd szempárt, amit azóta a nap óta keresek. A pupilláim és a szemeim háromszorosára tágultak és csak bámultam magam elé, mintha szellemet láttam volna.

- Urak. Bemutatom Tiana Messert. Ő az üzlettársam.- lépett mellém Blake, kiszakítva a sokkból és a meglepődöttségből.
- Minden rendben?- suttogta, miközben kezét derekamra téve tolt előrébb, arra késztetve, hogy nyögjek ki valami értelmeset, mert eddig elég ciki a helyzet. Pár apró lépés után fél méter távolságra kerültem tőle. Gondolom miközben újra működésre bírtam az agyam felállt és elém sétált. A megilletődöttség rajta is látszott, de lényegesebben jobban tartotta magát, mint én.
- Harry Styles.- nyújtott kezett illedelmesen, miközben elhagyták a szavak ajkait.
- Tiana.- nyögtem ki nehezen ezt az egy szót. Viszonoztam gesztusát és kezébe csúsztattam a sajátom. Abban a másodpercben, amíg összeért a kezünk reflexszerűen hunytam le a szemem. Nem tudom szavakkal leírni milyen érzés volt újra megérinteni. Egyszerre volt felemelő és borzalmasan fájdalmas.

A hosszúra és végtelenül kínosra nyújtott bemutatkozó után helyet foglaltunk, pont az ovális asztal két végen. Percekkel később sikerült körülnéznem és felismernem, hogy itt vannak fiúk is és egy ismeretlen idősebb figura, aki szintén ismerős volt számomra. Ha jól emlékszem apám egyik embere lehetett. Harry elegánsan nézett ki, mint mindig. Fekete nadrágot és fekete zakót viselt. Kissé áttetsző, szintén fekete ingje felső gombjai nem voltak be gombolva. Haja kuszán de mégis tökéletesen állt. Pontosan úgy nézett ki mint mindig, semmit sem változott. Kivéve a tekintetétt. Az ugyan olyan kémény és semmit mondó volt, mint legelőször. Nem láttam benne a csillogást, mint álltalában mikor rámnézett. Szigorú volt és talán egy kicsit megtört is. De még ha ez így is van és nem csak én látom, minden erejével azon lehet, hogy ezt elrejtse, mert inkább félelmet keltő volt mint sajnálni való.

Sorsszerűen arra voltam kényszerülve, hogy egymással szembe üljünk és egész este az ő szimetrikus arcát nézzem és ne tudjak koncentrálni arra, amiért itt vagyok.

~Harry Styles~

*Visszaemlékezés*

- Tiana Messerhez jöttem.- diktáltam unottam a recepciós csajnak az itt létem okát és vártam, hogy útba igazítson, bár tudtam, merre kell menni, de minta polgárként megvártam míg beírnak, ahogy azt kell. Hiába mentem haza az éjszakára 1-2 óránál nem aludhattam többet, pedig nagyon is rámférne már, de addig nem tudok pihenni, amíg nem tudom, hogy Tia teljesen jól van.
- Sajnálom uram, de már nem tartózkodik itt.- mondta, miután felnézett rám a monitor mögül.
- Hogy hogy nem tartózkodik itt? Ez tévedés lesz.-
- Nem uram. Ma reggel elhagyta a kórházat. Még ki sem jelentkezett.- magyarázta tovább a szőke ápoló de meg sem vártam míg végig mondja, idegesen löktem el magam a pulttól és kiviharoztam a kórházból. Még be sem ültem a kocsiba de már meg is volt az úticélom.

Miközben kikanyarodtam a főútra legalább ötször csörgettem meg Tiat, feleslegesen. Még csak ki sem nyomta, egyszerűen nem vette fel. A fáradság azonnal elhagyta a testem és helyét átvette a mérhetetlen aggódás és egy kis düh is. Miért nem tud egyszer az életben megmaradni a seggén és várni? Alig lett jobban, nem kéne ugrálnia, főleg nem szó nélkül. Nem is értettem a dolgot, hogy miért nem vette fel a telefont. Talán nem hallotta? Maga a pokol volt levezetni az utat, ilyen idegállapotban. Minden autós túl lassan, ment. Egy örökkévalóságnak tűnt míg odaértem.