Pray

27.

~Kiss me until I forget how terrified I am of everything wrong with my life~

Ismét jó pár nap eltelt már a történtek óta de még mindig nem tudtam túltenni magam rajtuk. Azóta nem voltam bent a kórházban de a főorvossal naponta konzultáltam apám állapotáról. Szerencsére már túl van az életveszélyen és minden vizsgálaton, pár nap múlva pedig már haza is mehet. Ugyan vele sem beszéltem de biztos vagyok benne, tudja, hogy ott voltam. Elhatároztam, hogy ha hazamengedik egyszer meglátogatom. Még mindig neheztelek rá és előre érzem a hangulatot ami körül vesz majd minket, ezert is kell még nekem egy kis idő, amíg felkészülök rá de nem akarom elkövetni azt a hibát, hogy a büszkeségem miatt teljesen elveszítsem őt is.

Az időjárás pontos képmása volt a bennem uralkodó hatalmas viharnak. Az eső már délután óta zuhogott, ami itt Londonban nem túl meglepő, de sokaknak még mindig bosszúságot okoz. Ugyan szombat van én mégis a kanapémon ülve kapcsolgattam a tvmet. Nagyon nem éreztem késznek magam, hogy a kaszinóban mászkáljak fel-alá a sok ember közt és jópofizzak mindenkivel. Az is nehezemre esik, hogy pislogjak, nem hogy egész este játsszam a felhőtlen boldog és kiegyensúlyozott nőt, mint mindig. Szerencsém volt, hogy Blake megértő és semmi problémát nem talált a kérésemben, miszerint ma vigye ő az estét. Lelkiismeret furdalásom volt, ugyanis mindig próbáltam nem kivetíteni a magánéleti problémáimat a munkámra és talán még most is sikerült volna, ha nem kéne a legnagyobb problémámat bámulnom a munkám közben is.

Harryvel sem találkoztam mióta összefutottunk a kórházban. Nem mondom, hogy direkt kerültem a társaságát de őrültem neki, hogy nem kellett mellette feszengenem.

Nagy nehezen rávettem magam, hogy felálljak az eddigi túl kényelmesnek bizonyuló helyemről és a konyhába menyjek egy üveg borért. Úgy gondoltam ha már ma itthon maradtam, egy teljesen laza estét tartok és megpróbálom végre kicsit kiengedni a gőzt hátha így könnyebben rendet tudok tenni a fejemben. Leemeltem egy üvegpoharat a helyéről és a kanapé előtti üvegasztalra helyeztem. Le akartam ülni, hogy tovább bámuljam az érdektelen tvműsort de egy gondolat nem hagyott nyugodni. Az asztal mellett bambultam a földet, amíg sikerült végleg elhatároznom magam és a hálószobámba mentem.

Az ágyamra leülve nyúltam az éjjeliszekrényem fiókjába és kezembe vettem az itt létem okát. Egy kis doboz nyugtatóval tértem vissza a kanapéra, amire immár le is ültem. Kétségek közt dobáltam egyik kezemből a másikba a sárga dobozt. Egész este hatalmas késztetést éreztem, hogy bevegyek belőle és bárhogy próbáltam már nem tudtam nem gondolni rá. Mostanában már túl nagy szükségem lett rá ahoz, hogy ne kezdjek el aggódni emiatt. Nem akarok függő lenni és talán még nem is tartok ott de az tény, hogy az elmúlt időszakban nagyobb szükségem van rá, mint máskor. Egy egész napos pörgés után nem tudok pihenni itthon sem egyfolytában pörög az agyam, muszáj valahogy ellazítanom magam, mert megbolondulok.
Hosszasan győzködtem magam, míg végül lepattintva a fehér kis kupakot kiöntöttem a kezembe pár darabot és a számba dobva lenyeltem azt. Nem tudom hány darab nyugtató jutott a szervezetembe, sosem számolom. Ez is egy újabb ok lehetne az életemben, amiért rosszul érezhetném magam, de nekem is kell egy kis segítség, amiből erőt merítek. Nem könnyű egész nap mosolyogni, miközben belül darabokban van az ember.

Az bor után nyúltam de még éppen csak érintettem az üveget mikor megszólalt a csengőm. Felálltam és az ajtóhoz sétáltam, hogy kinyithassam. Mielőtt lenyomtam volna a kilincset végig eszemben voltak a rossz emlékek és az aggodalom, hogy mi van ha valaki olyan áll az ajtóm előtt akinek nem jó szándékai vannak de minden felesleges kérdezősködést megelőzve nyeltem egyet és kinyitottam az ajtót.
- Harry?- kérdeztem nagyranyílt szemekkel. A pulzusom már azelőtt az egekbe szökött, hogy beengedtem volna de próbáltam a legtermészetesebben fogadni.
- Ööö... Ezeket át kéne nézned.- nyújtott oda nekem pár papírt, amit készségesen elfogadtam tőle és mélyet bólintva jeleztem, hogy elvégzem a feladatott. Tisztán erezhető volt, hogy mindketten kínosan érezzük magunkat. Habár Harry látszatra most is határozottan állt előttem még mindig majdnem az ajtóban, tudtam, hogy ő is keresi a szavakat. Én pedig csak topogtam egyhelyben, várva a folytatást.
- Minden rendben? Nem láttalak a kaszinóban egy ideje.- kérdése közben mégjobban kihúzta magá, amitől mégmagabiztosabbnak látszott. A magasságkülönbség mégjobban megnőtt közöttünk, és széles vállait hátrahúzva izmos teste is előtérbe került.
- Nem éreztem túl jól magam.
Miközben ő egyre jobban leplezte nyugtalanságát én már ajkam rágcsálva nyomtam el magamban a zavaromat.
- Hogy vagy?
- Megvagyok.- vágtam rá rögtön és szemébe néztem először mióta itt van. Válasza már csak a megszokott néma bólintás volt. Újabb kínosan telt másodpercek után eszméltünk fel elnézve a másikról. Harry egy kis lépest tett az ajtó felé, amiből gondoltam, hogy indulni készül.
- Sietsz?
Nem tudom mi késztetett, hogy megszólaljak. Gyorsabban mozgott a szám, mint ahogy meggondoltam volna mit is mondjak. Harry hátrafordulva húzta fel szemöldökeit. Elgondolkodott válaszán és amíg váratott kétszer is megbántam már azt is, hogy egyáltalán kinyitottam a számat.
- Nem.
Egy hatalmas kő esett le a szívemről, mikor végre kinyögte ezt az egy szót. A hajamat hátradobva intettem neki a fejemmel, hogy üljön le. Sürgősen fordítottam hátat neki, hogy a konyhába menyjek de a szemem sarkából láttam az apró mosolyt a szája szélén. A papírokat leraktam és egy másik poharat vettem elő számára.
A szekrény üvegajtajában egy pillanatra úgy csillant meg a fény, hogy megláttam a tükörképem. Hírtelen realizálódott bennem, hogy valójában hogy is néztem ki. Hajamban a laza hullámok egyre jobban felfedezhetők voltak hála a vasalás mentes napjaimnak, és mivel mára nem vártam vendégéket sminket sem nagyon viseltem, ezáltal az arcbőröm is sápadtabbnak tűnhetet. Ugyan nem ez az első alkalom de még most is utáltam, hogy így lát.