Pray

1.

~You can't master your future if you're slave to your past~

Miután rendet raktam az asztalomon és elpakoltam mindent magam után, fáradtan zártam be az ajtót és indultam a kocsimhoz. Mielőtt azonban beülhettem volna az autómba az ablakban megláttam egy fekete alakot mögöttem. Ilyedten fordultam hátra de egy hatalmas ütést kaptam a tarkómra amitől azonnal a földre estem, a világ pedig elsötétült előttem .

Egy nyirkos szobában kezdtem visszanyerni az eszméletem. Szemeimet még alig tudtam kinyitni, az a kis fény is zavarta ami megvilágította a helységet. Ahogy sikerült magamhoz térnem egyből találkoztam az éles fájdalommal ami a fejembe nyilalt. Megpróbáltam odakapni, de ezt megakadályozta a kötél, ami hátrafogta a kezem. Lassan néztem körül az elsőre pincének vélt homályos helységben. Mielőtt a pánik teljesen eluralkodott volna rajtam, mély levegővétellel nyugtattam magam. Egyedül vagyok, most senki nem figyel rám és talán ez az egyetlen ilyen alkalmam. Alaposan körbenéztem a szobában, de szó szerint semmit nem találtam ott. Egy üveg vagy egy tükör most jól jött volna, hogy egy éles darabbal megvédjem magam, de semmi. A kötelet kezdtem megvizsgálni és bár nem láttam hátra, kitapogattam, hogy hol és milyen csomót kötöttek rá. Nem volt kis munka de -hála istennek a sok gyakorlásért- sikerült kioldoznom. Szemügyre vettem sajgó csuklóim, amiket már teljesen kidörzsölt a durva kötél. Átvizsgáltam a testem, hogy nem ért-e esetleg valamilyen más sérülés, de nem találtam semmit. Mielőtt valaki bejött volna és meglátja, hogy elszabadultam hátratettem a kezem és rácsavartam a kötelet a látszat kedvéért, úgy, hogy bármikor kiszabadíthassam kezeim, ha szükséges. Már nem volt más dolgom mint várni. Pörgött az agyam vajon ki és miért hozhatott ide. Azt nem tudom, hogy ki de azt sejtem miért. És nem lehet más a felelős mint az apám. Én már régen befejeztem ezt az életmódot. Elegem lett és eljöttem. Azóta normális életet élek, és nagyon dühös vagyok, amiért valószínüleg ismét belekeveredtem valamibe, amihez semmi kedvem.

Nem tudom mennyi ideje ülhettem a hideg padlón, amikor hirtelen kinyílt a hatalmas ajtó, ami eddig elzárta előlem a fényt. Az összes izom megrándult a testemben, a levegő pedig bennem rekedt. Hunyorogtam a beáramló fény miatt így már csak akkor láthattam a látogatom arcát, amikor egész közel ért hozzám. Egy magas kopasz elsőre is rossz-arcú pasi volt semleges tekintettel. Szó nélkül rángatott fel a padlóról járásra kényszerítve remegő testem. Nem ellenkeztem, felesleges lett volna, mentem amerre vezetett. Nem messze egy barna ajtót nyitott ki és belökött rajta. Fogamat összeszorítva és minden félelmem háttérbeszorítva néztem körbe a szobában. 7-en voltak. Középkorú és fiatalabb férfiak. Az elöl álló barna hajú, magas férfi biccentett egyett a gorillájának, aki behozott majd becsukódott az ajtó mögöttem. Feszülten figyeltem az új arcokat és térképeztem fel mindent a szobában. Hideg volt, tenyerem ami görcsösen szorította a kötelet a hátam mögött mégis izzadt.
-Ülj le, szépségem- mutatott a férfi az egyetlen kanapéra ami a szobában volt. Lassan sétáltam oda, gondosan figyelve arra, hogy ne lássák meg a kezem és helyet foglaltam. Két külön banda volt. A barna hajú, aki beszélt hozzám és a szőke és még masik 5. Ők inkább csak figyeltek, ki jobban, ki kissé érdektelenül. Kemény tekintettel vizslattam mindannyiukat a csomó pedig csak nőtt a torkomban.
-Aaron vagyok. Bizonyára nem tudod miért vagy itt, de sebaj máris felvilágosítunk.- mondta a karamellbarna.
-Oldozd el- mondta a szőkének. Már éppen mozdult volna mikor eléjük dobtam a kötelet és ráhajoltam a térdemre. Nem hallottam még a nevét, ami azt jelenti hogy új ebben a vilagban. Én viszont itt nőttem fel, tehát én vagyok előnyben és ezt nem árt ha ők is tudják. Így talán egy kicsit máshogy fognak viszonyulni hozzám. A számításaimban pedig nem csalódtam mert mindenki ledöbbent arccal nézett rám.
-Mit akarsz?- kérdeztem.
-Kemenyébb csaj vagy mint gondoltam.- kacagott. - Az apádnál van valami, ami az enyém. És ha nem kapom vissza azt sajnos a te csinos kis pofikád bánja.- felhúzott szemöldökökkel néztem rá. Nem lepett meg amit mondott, de megilyesztett.
-Hát.. sajnos nem tudok segíteni neked.- döltem hátra diadalmasan bár kicsit sem éreztem így magam. Minél magabiztosabbnak látnak, nekem annál jobb. A gyengeség nem érinti meg ezeket az embereket, ezért is kifizetődőbb, ha tudod mit csinálsz. Vagy legalábbis ha ők ezt hiszik.
-Jobb lenne ha kicsit megerőltetnéd magad. Őszintén szólva nemtudtam, hogy annak a fasznak ilyen lánya van. Ha tudom, hogy ilyen dögös vagy már megkerestelek volna. Szóval kezd el járatni a kis szádat mert sajnálnám ezt a jó testet.- röhögtek ketten a szőkével, de a másik 5 pasi fegyelmezetten figyelt tovább. A pisztoly mindenkinél elengedhetetlenül ott volt. Figyelmen kívül hagytam Aaron beszólását, inkább a másik csapat vezérét kezdtem nézni. Egyértelműen meg tutam mondani, hogy ő a főnök, olyan biztosan állt elöl, amíg a többiek mögötte figyeltek. Veszélyesebbnek tűnt mint ez a 2 bohóc. De az is látszódott, hogy nem ugyanazért vannak itt.
-Nemtudom, hogy ki vagy és mit akarsz. Még csak a nevedet sem sikerült megjegyeznem de nem is érdekel. Régóta nem beszéltem az apámmal, sőt abban sem voltam biztos, hogy él-e még. Szóval én a te helyedben elkezdenék a farkam helyett inkább az agyammal gondolkodni és jobban utána járnék a dolgoknak.- hadartam el a jól betanult szövegem. Kellett neki 1-2 másodperc míg feldolgozta a mondandóm majd ismét intett a szőkének aki felrántott a kanapérol és egy fegyvert nyomott a halántékomhoz. Libabőrös lettem, ahogy a hideg fém hozzáért a bőrömhöz. Lehunytam a szemem egy pillanatra, hogy erőt merítsek a folytatáshoz. Nem eshetek ki a szerepemből. Nem gyengülhetek el. Továbbra is farkasszemet néztem az előttem állló seggfejjel és agyaltam a lehetőségeimen. A vér lassan meghült az ereimben, amikor hallottam, hogy kibiztosítja a fegyvert. Rengetegszer voltam már ilyen szituációban, de ezt nem lehet megszokni.
-Nagyon harcias vagy. Ez tetszik.- jött közelebb- Ha nem tudsz segíteni az életed sem ér számomra semmit. Bár lehet, hogy megtartalak magamnak.- simogatta meg az arcom majd hátrált egy lépést. Itt volt a lehetőség. Egy gyors és határozott mozdulattal fordultam oda a fickóhoz aki a fegyvert szegezte rám. Mielőtt reagálhatott volna a lépésemre kikaptam a kezéből a fegyvert es elsütöttem. Háromszor. Ha őt lövöm le háborút indítok. Igaz, hogy nem ismerem, de nem becsülöm le. Itt mindennek meg van a következménye. Egyből Aaron felé fordultam aki kezében már ott is volt a saját pisztolya. Az övén kívül még 4 másik célzott rám. A barna hajú fönök csak állt és figyelt. Félelmet senki arcán nem láttam és bár ők sem az enyémen, belül reszkettem.
-Tedd le szépen.- figyelmeztettem.
Engedelmeskedett majd mosolyra húzta rózsaszín ajkait.
-2 a mellbe 1 a fejbe. Ahogy apád tanította. Ügyes... - tapsolt cinikusan. Én oldalra sem mertem nézni. Nem akarom látni a testet, ami az én kezem álltal fekszik élettelenül a saját vérében.

Apám valóban így tanította. Ez a Messer família névjegye. És bár utáltam a múltam az voltam én.

Kissé értetlenül néztem a göndör barátomra aki meg sem rezzent a lövöldözés alatt. Fejét oldalrafordítva biccentet a mögötte alló 4 fiúnak akik azonnal letették a fegyvert. Nem tudom miért de biztosan nem az elrablóm oldalán játszik. És ez nekem éppen kapóra jön.
Továbbra is biztosan tartottam kezemben az ezüst fegyvert, ami pontosan Aaron fejére célzott.
-Én most elmegyek.- mondtam. Segélykérően néztem a másik csapatra de ők továbbra is érzelemmentesen bámultak. Lassan kezdtem hátrálni az ajtó fele, figyelve a reakciókat.
-Megtalállak. - ez volt az utolsó amit hallottam mielőtt kiléptem volna az ajtón. A hosszú folyosón egy lélek sem volt. Futva tettem meg a távot a bejárati ajtóig es azon kilépve egy telepen találtam magam. Imádkoztam, hogy ne találkozzak össze senkivel. A nap nemsokára lemegy. Ez azt jelenti, hogy majdnem egy napja itt vagyok. Kétségbeesetten néztem körbe az udvaron, amikor megláttam egy kerítéssel elkerített részt, tele autókkal. Gyorsan futottam oda, annak reményeben, hogy az én autóm is ott van. Szerencsére nem kellett sokat keresgélnem. Túl kiszámíthatóak. Bepattantam és megkerestem a slusszkulcsot, ami a kesztyűtartóban pihent. 1 perc alatt márt kint is voltam erről az átokverte helyről és egyenesen apámhoz tartottam. Meg kell tudnom mégis mibe kevert bele már megint.