Pray

19.

~If I have one more minute till the death, I would still look in your eyes~

.....- Milyen kedves, hogy meglátogattatok.- jött előrébb. Pabloék sétáltak be a helységbe nyomukban Aaron embereivel.....

~Harry Styles~

Mindenki itt volt aki számít. A fiúk, Pablo, Aaron. Mostmár csak rajtunk múlt, hogy mi lesz ennek a végkimenetele. Jelen pillanatban tehetetlen voltam. Ha én lövök Pablo is kap egy golyót és még talán én is. Nem sodorhattam bajba mindenkit egy meggondolatlan lépés miatt. Felelőséggel tartozom értük de már csak pár percre kellett feltartanunk őket, amíg megérkezik az erősítés, amit Denner hívott az előbb.
Tia továbbra is Aaron lába alatt feküdt, míg én még mindig a férfi homlokára céloztam.
- Most, hogy itt az egész család nosztalgiázzunk egy kicsit.- tárta szét a kezét miközben beszélt és legugolt a vérben fekvő, szétvert lány mellé. Nem értettem miről beszél vagy, hogy ez hogy jön ide de nem kellett már sokáig várnom, mert Aaron készségesen tárta elénk a dolgot.
- Mesélj egy kicsit a lányodnak, miért voltál úgy lekötelezve az apámnak?- beszélt tovább. Tia fejét a hajánál fogva emelte fel, és arcát az apja felé irányította de végig az én szemembe nézett. Tekintetével szinte ordított a segítségért. Próbálta elhúzni a fejét és kezével tartani magát, hogy Aaron ne húzza annyira a haját, de őt kicsit sem hatotta meg a lány szenvedése.
- Engedd el.- üvöltöttem rá, de hiába való volt. Minden erőmmel azon voltam, hogy visszafogjam magam de már én sem voltam benne biztos, hogy sikerül-e. Bármelyik pillanatban elszakadhat a cérna, amikor már az sem érdekelt volna, ha lecsukatom magam vagy én is itt halok meg, egyszerűen csak holtan akartam látni ezt az embert.
- Most először nincs semmi fenyegető visszaszólásod?- kérdezte Pablotól. A férfi csak meredt előre, keresve a megoldást, amivel kikerülheti a szoros helyzetet.
- Sebaj, akkor segítek egy kicsit. Megható, hogy része lehetek a családi életnek és Tiana tőlem tudhatta meg, hogy az édesanyja miként vesztette életet.- Az elhangzottak után Tia keserves üvöltése kísérte végig a mozdulatot, ahogy felrántottak a földről.
- Most írtad alá a halálos ítéleted, kölyök.- morogta Pablo. Teljesen elvesztettem a fonalat. Olyan gyorsan történt minden, nem értettem, hogy mi köze van ennek a párbeszédnek az adott szituációhoz, de jelen pillanatban nem is érdekelt. Csak arra tudtam figyelni, hogy a sápadt lány gyöngén áll Aaron előtt, aki karjánál fogva tartja egyhelyben. Forr a vérem a gondolattól, hogy hozzáér és hogy fájdalmat okozz neki. Ismét egy erőltetett nevetés hangzott volna fel Aaron részéről, mikor végre megérkezett a felmentősereg.
- Itt a Startfordi rendőrség, mindenki tegye le a fegyvert és emelje fel a kezét.- hangzott fel, egy mély hang. A fegyvert kissé lazábbra engedtem a kezemben és már éppen kezdtem elhinni, hogy elsülhet jól is ez az egész, mikor jött az újabb sorscsapás.

Volt elég ember, hogy lefegyverezzük Aaron csapatát, de egy dologgal nem számoltunk. Ha valakinek már nincs veszteni valója bármire képes, ő pedig most pont ilyen helyzetben volt. Pablo immár egy fegyverrel a kezében állt mellem, amíg a rendőrök vegezték a dolgukat és letartóztatták a bűnösöket, de Aaron még mindig maga előtt tartotta Tiat, ami nekem csöppet sem tetszett.
- Lépj el mellőle. Ne akarj nagyobb bajt, mint amiben már benne vagy.- a hangom leplezetlenül fenyegető volt es a pisztolyt élesítve cselekedetekben is nyomatékosítottam a mondatom. Tiana megkísérelte az elmenekülést de nem volt elég ereje, hogy elszakítsa karját az erős kéztől, ami tartja. Gondolkodás nélkül indultam érte, de a kés, amit Aaron a zsebéből kirántva csillogtatott a szemem előtt megváltoztatta a gondolkodásom. Megtorpantam és tehetetlenül vártam a következő lépest, de a lelki szemeim előtt már csak annyit láttam, hogy Aaron a saját vérében vergődik a halálra várva.

Ha valóban az volt a celja, hogy elvegye Tia életet, azt egy fegyverrel is megtehette volna ő mégis egy kést választott. Még a legelején, amikor mellé szegődtem, hogy "segítsem" és leginkább felügyeljem az elrablást, nem volt ilyen ellenséges a viszony közöttünk és szíves-örömest mesélt a késsel való vágás okozta örömeiről. Kétségtelen, hogy beteg ember.

- Ha baja esik, a halált is csak kívánni fogod, ezt megígérem neked.- mondta Pablo. A hely hangulata minden eltelt másodpercel nyomasztóbb lett. Eltűntek az emberek, Pablo Denner századost is elküldte, nem kell ennyi szemtanú. Csak mi maradtunk meg a fiúk. Louisék mögöttem figyeltek és fegyelmezetten vártak a pillanatra, amikor megtörténik a baj. Aaron nem reagált a kijelentésre csak állt ott és a zavar egyre jobban felfedezhető volt az arcán. Tiana keserves sírással kísérve próbálta kiszabadítani magát de Aaron csak erősebben fogta. A kés már az arcát is érintette miközben ficánkolt de abba is maradt a mozgása, mikor észrevette, hogy ezzel megsebesítheti saját magát. Nem tudtam mi lenne helyes. Nagyon régóta először esetlennek éreztem magam. Ugyan annak a kis srácnak, aki az apjával szemben állt, hogy megvédje a szeretteit de nem tehetett semmit, mert nem volt elég erős hozzá.
- Fogalmad sincs milyen érzés úgy elveszíteni valakit mint, ahogy azt én tapasztaltam. De most itt a lehetőség, hogy te is átéld.- minden szavat egyenesen Pablohoz intézte, de ennél már nem is vehettem volna jobban magamra a dolgot.

Már azelőtt tudtam mi lesz a következő mozzanata, mielőtt megtörtént de nem voltam olyan gyors mint kellett volna. Meghúztam a ravaszt de nem kerülhettem el azt, ami történt. A lövés mindenkit hirtelen érintett de a legnagyobb meglepetést az okozta, hogy Aaron mellé Tiana is a földre zuhant. A vér mindkettejük testéből folyt. A fegyvert eldobva rohantam a lányhoz és az ölembe húzva öleltem. A kés, amellyel Aaron megszúrta kezéből a földre esett, így farkasszemet néztem az éles tárgyal, ami a bajt okozta. Mindenki körénk gyűlt, a fiúk, Pablo, mindenki, akit most a hátam közepére sem kívánok. Tia levegőért kapkodva sírt a melkhasomba, amíg én szorosan öleltem és egyik kezemmel próbáltam elszorítani a sebet. Hallottam, ahogy valaki a mentőket hívja, de semmi másra nem tudtam koncentrálni, csak hogy végre újra a karomban tarthatom. Az átkozott lelkem is odaadtam volna csak, hogy ezt az egy percet visszafordíthassam.
- Harry, Harry. - szólítgatott a nevemen, de csak nagy nehezen sikerült elszakítanom magam tőle, hogy hátrébb húzódva figyeljem a gyönyörű arcát. Az ütések nyoma élénken rajzolódott ki bőrén. Véraláfutások és sebek tömkelege bizonyította, hogy nagyon sok minden történt vele az elmúlt pár napban. A szívem összefacsarod és nem tudtam visszatartani a könnyeim sem. Őszintén mondhatom, hogy soha életemben nem sírtam még mások előtt, de ez nem olyan helyzet volt amikor az ember uralkodni tud az érzésein. Az a késszúrás nem csak Tia testébe hatolt, hanem egyenesen az én szívembe is. Csak ültünk ott és csitítgattam. Teljes erőmből próbáltam elhitetni vele, hogy minden rendben lesz, de még én magam sem hittem el. Könnyben és vérben ázva szorítottuk egymást és ha már csak ez az egy pillanat létezne majd örökké, én akkor is boldogan élném át minden egyes alkalommal.

Pablo kirohant a helységből, gondolom a zsarukkal simította el az ügyet és a mentőt várta. Liam a vállamat megérintve hívta fel magára a figyelmet.
- Hozd ki. Ezt nem kell látniuk a mentősöknek.- suttogta. Aaron teste már élettelenül feküdt a földön alig fél méterre tőlünk. Bár már nem él, a haragom nem enyhült irányába de most volt más dolog is, amivel foglalkoznom kellett. Nem így terveztem, nem vagyok híve a fegyvereknek. Kizárólag akkor használom, ha muszáj. Ma ismét  elvettem egy életet, hogy megmentsek egy másikat, ami sokkal fontosabb számomra. Önző dolog, de ebben a világban ma már csak így lehet játszani. Vagy kitörsz vagy téged törnek be. Mindannyian döntéseket hozunk nap mint nap. Ki ilyet, ki olyat. Én ennek a döntésemnek a súlyát életem végéig cipelni fogom, de ma kivételesen megérte.

Letöröltem arcomról a könnyeimet és az ölembe kapva Tia könnyű testét kivittem őt a raktárak elé. Ügyeltem rá, hogy a lehető legkevesebb fájdalommal járjon számára az út. Nem kellett már sokat várnunk míg kiértek a mentők. Egy hordágyra tették és stabilizálták az állapotát mielőtt elvitték. Nem kéne már aggódnom, mert jó kezekben van, de teljesen csak akkor leszek jól én is ha teljesen egészségesen távozik a kórházból.

Nehéz szívvel néztem, ahogy a mentőautó hangos szirénázás mellett távozik. A homlokom masszírozva néztem körbe. Az emberek már szállingóztak el, lassan már nem maradtak csak a leginkább érintett személyek. Pablo még mindig a századossal folytatott beszélgetést, mikor elkaptam a tekintetét. Bólintással jelezte, hogy megoldja az ügyet és itt minden rendben így én kicsit nyugodtabban ültem be az autóba, hogy a kórházba induljak. Most nem volt alkamas az időpont, hogy megkérdezzem mégis miről beszélt Tianak Aaron, de ezt nem akarom annyiban hagyni. Biztosan alkalmat kerítek még erre a beszélgetésre, de most az a legfontosabb, hogy Tianaval minden rendben legyen. Miután a fiúknak is megköszöntem, hogy ma teljes válszélességgel mögöttem álltak és rájuk bíztam a test eltüntetését gázt adtam.