14.

173 5 2
                                    

~You can't keep dancing with the devil and ask why you're still in hell~


Álmosan, lecsukódó szemhéjakkal néztem az akciódús filmet, ami legalább már 1 órája ment, de még mindig nem értettem pontosan miről szólt. Lassan végleg feladatam a harcot az álmossággal szemben, de az ég sem akarta, hogy végre pihenjek egy kicsit. Azonnal felébredtem, ahogy a telefonom rezdült egyet.

Harry

"Kicsit kések, ne várj meg.
xxx."

Jött az üzenet, amire vártam, de ezt magamtól is kitalálhattam volna. Harrynek már rég itthon kéne lennie, tudtam, hogy valószínűleg közbe jött valami. Nem haragudtam rá, sőt ez a rövid üzenet még valamiféle melegséggel is eltöltött. Jól esett, hogy gondol rám és tudatni akarja, mi történik vele. Így olyan, mintha már én is az élete része lennék és nem csak a lány, akire vigyáznia kell. Egy rövid válasszal tudtára adtam, hogy megkaptam az üzenetet majd átadtam magam az álomvilágnak.

Talán 2 órát aludhattam, mielőtt felriadtam volna, minden különösebb ok nélkül. Lehet, hogy a lelkiismeretem ébresztett fel, amiért tegnap ismét nem fogadtam David hívásait. Minél előbb el akartam nyomni magamban az érzést, de visszaaludni már sehogy sem tudtam. A konyhába indultam egy pohár vízért, de a fény, ami Harry szobájából jött megakadályozta tetteimet. Ezek szerint itthon van.
-Hahó...- nyitottam be halkan a résnyire nyitvahagyott szobaajtón. Harry pont a kabátját dobta félre, mikor bementem, de az a kis mosoly is lehervadt az arcomról mikor végignéztem rajta. Az ajtóban lefagyva követtem végig mozdulatait a szememmel és próbáltam felfogni mi történt.
-Gyere be.- dörmögte mély hangján, ami kicsit visszahúzott a való világba. Kimért mozdulatokkal sétáltam az ágyhoz, aminek szélére le is ültem. Harry mit sem törődve velem kapta le magáról a polóját és törölte bele kezét, amiről folyt le a vér. Hogy kié, azt nem tudom. Mindkét kézfeje piros volt és az ütésektől, amiket feltehetőleg nem fogott vissza, fel dagadt a keze. Rajta nem véltem felfedezni sérülést, eltekintve egyetlen kisebb sebtől alsó ajkán, amiből még mindig gyöngyözött a vér. Összehúzott szemöldökökkel, ajkaim rágcsálva szörnyülködtem a látottakon. Biztos voltam benne, hogy ez is Harry csodalatos munkájának eredménye. Meg sem tudom számolni hány alkalommal jelent meg apám ilyen kezekkel egy családi vacsorán. A legborzasztóbb az egészben az, hogy nem tudom mi lett utána az áldozattal. Csak kapott néhány ütést vagy még is halt? Miért érdemelte ezt? Egyáltalán bűnös volt?
Álszentnek tűnhetek, amiért ez foglalkoztat a legjobban, holott nekem is megvan a magam keresztje, de igenis érdekel. Nem tudom elengedni ezeket csak úgy. Szerintem ezt senki sem. Akinek ilyen könnyen megy, mint az én családomnak azzal biztosan nincs minden rendben.

Az agyzsibbasztó találgatásoknak végetvetve emeltem tekintettem Harryre, aki mellémülve a könyökén támasztotta meg magát. Hüvelykujját szájához emelve letörölte a kis vért, ami a sebéből folyt, majd némán rám emelte tekintetét. Ismerős érzések kavarogtak bennem, miközben a szokásos csöndbe burkolózva kémleltük egymást.
- Meg sem kérdezem mi történt.- mondtam kisebb éllel a hangomban. Nem szándékosan voltam bunkó, nem így akartam.
- Azt jól teszed.- vágott vissza. Nem a legjobb kedvű Harry ült előttem. Annyira bosszant ez a hangulat ingadozása. Egyszer kenyérre lehet kenni, időnként meg visszajön ez az elutasító, kemény Harry, pont mint a legelején.
-Oké... Most inkább megyek.- szó nélkül engedte, hogy eleget tegyek szavaimnak és sok-sok nap után először egyedül aludjak el. Ismét egy vita középen találtam magam és az egyetlen ok, amiért nem a szokásos kiabálásnál kötöttünk ki az a fáradság volt. Dühösen feküdtem le és bár nehéz bevallanom magamnak, de a legfőbb ok a haragomra az volt, hogy Harryt nem érdekeltem. A másik ok pedig, hogy ez a kis jelenet szinte kitépett a rózsaszín ködből és ráébresztett, hogy Harry az aki. Tudom hogy van jó oldala, tudom, hogy ez csak a felszín, de akkor is zavart. Mikor velem van csak egy jószívű srácot látok, akit rossz útra terelt az élet. Megszoktam már, annyira, hogy nem is fáj, csak undorodom, ettől az egésztől.

PrayWhere stories live. Discover now