A főnix legendája

5. fejezet

Raelynn félt. A félhomályban, a hideg kövön feküdt a hátán. A szoba bűzlött az epés hányásától, illetve egyéb más szagok is belekeveredtek ebbe a bűzbe. Hiába fintorgott, és próbálta kizárni, nem ment neki. Iszonyú volt itt lenni. Ez volt az első napja, bár pontos időt nem tudott volna mondani. Még két nap, nyugtatta magát. Egy ideig reménykedett ételben, de amikor nem hoztak neki, sem reggelit, sem ebédet, már feladta ezt a reményét is.

Sóhajtott és az oldalára fordult.

A csuklóján a seb még mindig fájt neki, de ezt is próbálta kizárni az elméjéből. Nemsokára kiengedik. Miért ne engednék? Helena főnővér három napot ígért, remélhetőleg be is tartja. Már csak ennek a reménynek a gondolata tartotta őt a felszínen. Kába volt, és üres, mint egy hüvely.

Újabbat kordult a gyomra. Még meddig kell itt maradnia?

Lehunyta a szemét, hogy ne engedje legördülni ezt a könnycseppet, ami ki kívánkozott. Erősebb ő annál, minthogy itt sírdogáljon. Legalábbis ezzel vigasztalta magát.

Egy pár óra múlva léptek zajára lett figyelmes, mire felült. Mégis ki jár erre? a gondolat beléhasított, és éberebbé vált. Amikor kulcs zörgését hallotta, már elmosolyodott. Mégis érte jött valaki. Ám amikor Marianne nővér vigyorgó arcát látta meg, alább hagyott a lelkesedése.

- Tessék – dobta oda neki a kenyeret, és letett egy pohár vizet is.

Ezután a nővér visszazárta az ajtót, és elment.

Raelynn odakúszott, és beleharapott a száraz kenyérbe. Mohón megette az egészet, nem tartott szünetet a falatok között, csak tömte magába, majd leöblítette a vízzel. Máris jobban érezte magát.

Egy elégedett mosoly kúszott az ajkaira, és már visszamászott az egyik sarokba. Felült oda, és átadta magát a gondolatainak, amik rögtön őrölni kezdték a lelkét. Az emlékképei voltak a mozsár, az ezzel kapcsolatos gondolatai pedig a mozsártörő.

Sóhajtott és inkább lefeküdt a kőre, hogy aludjon.

Raelynn furcsa, ismeretlen melegre ébredt a teste körül. Olyan volt, mintha valaki átölelte volna, hogy ne fázzon, és ne féljen. Az érzés hatására elmosolyodott, és úgy tett, mintha megsimítaná ezt a kedves lelket, aki melegen tartja. A hála a szívébe költözött, és rögtön jobban érezte magát, mint órákkal ezelőtt. Mennyivel jobb ez az érzés, sóhajtott és belesüppedt ebbe a lehet vékony melegségbe.

Az egyik sarokban egy árny sötétlett, és a belőle áradó füst tartotta melegen a lány elhidegült testét.

- Valaki el fog jönni és ki fog szabadítani. Neked pedig nem lesz szabad ellenkezned. Öleld meg, mondj köszöntet az áldozatáért és menekülj – súgta egy hang az árnyékból.

Raelynn próbálta megfejteni ezt, de az éhség kábává tette és a szavak jelentését is nehezen fogta fel. Végül mégis bólintott, elvégre a hang tulajdonosa látja őt, érzi őt, pont úgy, ahogy ő is érezte a jelenlétét.

Ტ

Penelope nem tudott elaludni. Már két napja gyötörte őt ez a furcsa, ragacsos aggodalom, és valahányszor lehunyta a szemét, mintha belesüppedt volna ebbe a kellemetlen anyagba.

Raelynnt már két napja nem látta.

Még sosem volt ilyen, hogy barátnője, akinél szabadabb lelkűt nem ismert, kihagyta volna a vacsorát, majd az esti imádságot is. És hogy másnap sem bukkant fel... Nem, ezt Penelope nem tudta elfogadni. Érezte, hogy valami nincs rendben, de nem mert ennyire feltűnően anyáskodni, és óvni Raelynnt a széltől is, hiszen okos lány volt ő.