A főnix legendája

Legendák a régmúltból

Volt egyszer egy nő, talán nem is olyan régen, akinél szebb még sosem létezett. A hajában a csillagok mosolyogtak, szemében a Hold vigyázott a mindenségre, és a Nap ragyogott le az ajkairól. Tisztalelkű és kedves lány volt, az emberek tisztelték, és szerették őt. A nőt Athiának hívták, és a világnak az ő idejében még nem volt neve.

Valamikor régen az emberek azt híresztelték az ifjú nőről, hogy képtelen szerelembe esni, de ez még az előtt volt, hogy megismerte volna a férfit, aki elrabolta a szívét.

Késő este volt, Athia már az ágyban feküdt, és várt. Tudta, hogy a férfi nemsokára jön, és akkor cselekednie kell majd, egy pillanatra azonban hezitálva a tőrt szorongatta a kezében. Nem volt benne biztos, hogy meg tudja tenni, amire az Istennő kérte.

Átfordult a másik oldalára, és kikémlelt az ablakon.

A telihold látványa még inkább növelte az izgalmát, ami a mellkasát szorongatta. Talán egy másik életben ő boldog lesz, és nem lesznek olyan következmények, amelyek teljesen tönkreteszik az életét. Szaggatottan sóhajtott ennek a gondolatára, és ismét megszorította a tőrt.

Az ajtó halkan nyikordult meg, ismerős szólam volt, és Athia rögtön felkapta rá a fejét.

A férfi igyekezett csendben belopakodni, de Athia tudta, hogy itt az ideje cselekedni. Csukott szemmel hallgatta, ahogy leveszi a cipőjét, és óvatosan igyekszik bebújni a takaró alá, oda, ahol ő feküdt. Athia a lélegzetét is visszatartotta, aztán egy utolsó pillantást vetett a telihold sápadt mosolyára, mielőtt a mellette fekvő férfi felé fordult volna.

Gyorsan akart cselekedni. A penge megcsillant a holdfényben, és tudta, hogy elhibázta a feladatát. Athiának csak el kellett volna vágnia a férfi torkát, de képtelen volt megsérteni a bőrét a tőrrel. A férfi elkapta a kezét, és a tekintetében az árulás okozta fájdalom villant fel.

Erősen kicsavarta Athia kezéből a tőrt, és csak a szemeibe nézett, mintha ezzel visszaforgathatná az időt, és megváltoztathatná, hogy mi történt az előbb. A férfinek azonban már késő volt. Athia az Istennő szavára cselekedett, és amikor a fülébe súgta a szavakat, öntudatlanul ismételte el hangosan.

- Megátkozlak, Főnix, mert én képtelen vagyok arra, hogy megöljelek. Fog születni valahol a világban egy leszármazottam, aki azért fogan majd, hogy végezzen veled. Te, az ő születéséig álomba szenderülsz ennek tudatában, és a születésének percétől fogva a sorsod megpecsételődött – az ítélet lesújtott, a férfi főnix madárrá vált, és elaludt.

Athia kínkeserves sírásba kezdett alvó szerelme fölött.

Az emberek, évekkel a nő halála után róla nevezték el a világot, ezzel megemlékezve arról, hogy mekkora áldozatot hozott értük Athia. A legtisztább, legkedvesebb lélek a földön lemondott a szerelemről, és a kedvese sorsát halállal pecsételte meg.