A főnix legendája

9. fejezet

Eleanor közelebb sétált hozzá, a napfényben pedig megcsillant egy lánc, amit halkan maga után húzott. Raelynn sápadt arccal nézte, ahogy az idős nő a lánccal a kezében sétál hozzá, miközben újra és újra végignézte merre tudna menni. Ha hátat fordít neki, és kifelé indul meg, a nő a lánccal elgáncsolja, és megkötözi, de a láncokat nem tudja levágni magáról, mint az előbb a köteleket. Talán, ha eltáncol a nő mellett, be tud menni az egyik szobába, és onnan már könnyebben tudna elmenekülni. Ehhez viszont nagyon pontosnak és gyorsnak kell lennie, amit szinte lehetetlennek tartott.

- Felesleges azon törnöd a csinos kis buksid, hogy merre tudnál menekülni. Semerre nem tudsz menni, mindenhol elkapnálak – vigyorgott rá gúnyosan.

Amikor egy újabb lépéssel közelebb került a lányhoz, eljött a pillanat, a mire várt.

Jobbra lépett, ezzel kikerülve Eleanort, és eltáncolva mellette, indult be Xavier szobájába. Három sietős lépéssel ott is volt az ajtónál, és lenyomva kilincset, szinte beesett a szobába. Ahogy beért, körbenézett, és gyorsan bezárta az ajtókat. Az ablakok eredetileg is zárva voltak, amiatt nem aggódott. Ezután leült az ágyra és mély levegőt vett. Egyelőre megmenekült.

Ekkor a nő elkezdett dörömbölni az ajtón. Francba, sopánkodott, és ijedten kapkodta a fejét, hogy merre menjen. Csak az ablakon keresztül tudott volna távozni, de akkor itt hagyja Xaviert, aki eszméletlenül hevert a másik szobában. A férfit most már nem szerette volna magára hagyni, elvégre ezelőtt megmentette az életét.

Csend telepedett a házra, és a padlón csak a lánc csörgését hallotta. Mire készül ez a banya?

A másik ajtó, jutott eszébe, de megnyugodott, mert mindkettőt bezárta. Próbálkozz csak, itt nem jutsz be. Ám ezek a gondolatok nem segítették előre. Valahogy ki kell jusson, mert jelenleg csapdába esett. Talán mégsem volt jó ötlet ide bejönni, de ezzel a kis előnnyel most valahogy élnie kell.

- Nagyon okosnak hiszed magad, hogy bezártad az ajtókat, igaz? Sebaj, báránykám, találok én utat, hogy bejussak.

Ezután csak Eleanor távolodó lépéseit hallotta.

Raelynnt ez összezavarta, nem gondolta volna, hogy a nő ilyen könnyen feladja. Talán ha bemegy a másik szobába... de nem jó, mert az ajtót nem tudja bezárni, és akkor még mindig nem jutott ki. Ráadásul, ha átmenne, akkor ugyanúgy csapdába esve lenne. Gyerünk, gondolkodj, de hiába sürgette magát, az agya a pániktól leállt.

A másodpercek a csöndben vészesen teltek, Raelynn pedig felállva az ágyról a szobában járkált és hallgatózott. Semmi. Hova tűnt Eleanor? És mire készül? Kezdett megnyugodni, és már azon gondolkozott, hogy talán elment segítségért, ezért a kulcsért menve megindult, hogy kimenjen a szobából, és az eszméletlen Xavierrel együtt eltűnjenek innen. Igen, ez a terv már egészen használható. Ráadásul Eleanor hossz percek óta nem bukkant fel, tehát a terep elvileg szabad.

Az ablaknál mozgolódást észlelt, és ekkor pillantotta meg Eleanor túlzottan vigyorgó arcát. A lánccal betörte az üveget, a szilánkok szerte szétrepültek, egy-kettő meg is vágta Raelynnt, de ezzel a fájdalommal nem tudott foglalkozni. Tehát erre készültél, gondolta magában a lány, és az ajtó felé hátrált, hátha így ki fog jutni. Az ajtót azonban bezárta, és a kulcs a komódon volt.

A nő felkapaszkodott az ablakpárkányba, majd egy elegáns mozdulattal beugrott a szobába a láncot maga után húzva.

- Most már semerre sem tudsz menekülni, báránykám.

Ijedten kapkodta a fejét, egyre csak kiutat keresve, de a megoldás mintha elúszott volna az árral együtt. Mozgásban kell, hogy maradjon, különben a banya elkapja, gondolta, és az ajtótól az ágy felé hátrált. Lassan, nehogy észrevegye, mire készülsz.