A főnix legendája

11. fejezet

A trónterem üres volt. Legalábbis a szolgáló, aki ott takarított, mindenképp ezt gondolta. Brielle nagyjából két órája takaríthatta a hatalmas, és díszes termet, közben egy dalocskát dúdolva. Nem figyelt az időre, itt az Inezaldi Tűzvirágfa palotában az idő mindig lassan telt. A cselédek ugyan rohangáltak, de a királyi család jelenleg a tavaszi birtokukon volt, messze Ilessitől.

Brielle különleges városnak tartotta Ilessit. Bár a palotában minden békés és nyugodt volt, addig a királyi város egy felbolydult méhkasként viselkedett az év minden szakaszában. Bár már régen lakott itt, és dolgozott a királynak, a városba ritkán mehetett ki. Tulajdonképpen nem bánta annyira, mert a cselédszálláson rengeteg pletykát hallott a palotán kívüli életről. A nagy része elkényeztetett bárónőkről és teadélutánokról szóltak, de a másik kontinensről is jött egy-kettő, amiket a hajósok hoztak magukkal.

Például Antielo és Pelan kikötőit az Inezaldi katonák rendszeresen ellenőriztek, illetve, hogy a pelani Tolvajok félszigetén elszaporodtak a lázadok. Brielle nem tudott arról, hogy ennek mi az oka, a cselédlányok mosás közben, amikor azt hitték senki nem hallja őket, arról beszéltek, hogy ez az egész Bermouth műve, ugyanis a királynő lázadást akar szítani Inezald ellen. Brielle butaságnak tartotta ezt, mégis miért akarna a királynő háborúzni Inezald királysága ellen, amikor neki a királynői rangja is csak egy cím. Gabriella királynőnek nincs tényleges királysága, itt az egyedüli tényleges uralkodó az az Inezaldi király, V. Robert Elden Walton, és a koronaherceg Michael Richard Walton.

Más egyéb pletykákat is hoztak a tengeren túlról, a minősége az áruknak egyre jobbak, és hogy a testvér királyságban - ahova Brielle el szeretett volna jutni -, Lirisben megszületett az ottani királyi pár negyedik gyermeke. Micsoda öröm, a szülőföldje virágzik. A Tavirózsa kastélyt ugyan még sosem látta, de tudta, hogy egyszer fogja. Érezte a szívében.

Amikor ezeket hallgatta, reménykedett benne, hogy a nővéréről essen szó, pedig tudta jól – az a jó, ha egy emberről nem hallasz semmit.

Brielle azonban még egészen kislány volt, amikor a nővérét és őt szétválasztották, és Briellét idehurcolták cselédnek. A palotát sosem látta teljes egészében, de azon a meleg nyári estén, amikor az őt szállító kocsiból kirángatták, egy pillanatra megpillantotta a Tűzvirágfa palotát. Azonnal megértette miért kapta ezt a nevet ez a gyönyörű épület, ami vörös téglából és fehér oszlopokból készült. Különlegesnek találta, pont, mint az igazi fát, amik a kertben voltak. Ám azon az éjszakán nem élvezhette sokáig ezt a látványt, a palotaőrök beráncigálták Briellét, és a cselédszállásra vitték. Madame Audrey azonnal felkereste őt, és még azon az estén a gyámságába fogadta, ezzel bebiztosítva a helyét a palotában.

Eleinte egyszerű munkákat végzetetek vele, és a nagy részét a konyhában csinálta, mosogatott, a zöldségeket vágta fel apróra. Ahogy nőtt, úgy tanították egyre több mindenre. Hogyan kell felsurolni a padlót, a függönyöket kimosni, a csillárt portalanítani. A királyi lakosztályokat is ő takarította egy ideig, de aztán áthelyezték megint egy másik posztra, és így került ide, a trónterembe.

Valójában ez volt a legbékésebb része a palotának, mivel a trónteremben ritkán tartozkódott az uralkodó, különösen most, hogy a tavaszi birtokán pihent. Örült, hogy Madame Audrey nem választotta ki őt is, hogy az királyi család előtt ő is elmenjen a birtokra. Brielle szívesebben maradt a palota falain belül, amivel a többi cselédlány nem értett egyet.

Hirtelen az ajtó nyitódását hallotta, és azonnal felállt, és lehajtott fejjel megállt, miközben a szappanos víz habzását bámulta. Pár másodpercig biztosan így kell majd állnia.