A főnix legendája

20. fejezet

Raelynn még mindig érezte az édeskés illatot, ami a bőre alá tekergett, és gúnyoldott vele. Aludj, kislány, aludj. Raelynn azonban nagyon is éber volt, és azonnal felült az ágyban. Ahogy ezt megtette az epe a torkába tódult és az ágya melletti kis vödörbe hányt. Szinte rögtön elundorodott önmagától, és arrébb kúszott az ágyában, majd körbe nézett az igencsak szépen berendezett szobájában. Mindenhol drága faragású szekrények álltak, az ablakán áttetsző szövetfüggöny volt, ami kellemesen szűrte a kora reggeli napfényt.

Hátradőlt, de nem feküdt vissza. Mégis hol a fenében volt? Hiába pörgette vissza az emlékeit, az utolsó dolog, amire emlékezett, egy moha zöld szempár volt.

- Hála az Istennőnek, hogy méltóztattál felkelni – csoszogott be valaki a szobájába.

Raelynn szinte rögtön odakapta a fejét, és felmérte az újonnan jött idegent. Szürke hajában még volt egy két sötétebb tincs, alacsony volt, ráncos arcú, és borzasztóan gyengének tűnt. Ki ez az öregasszony?

- A hányásod bűze, és a szagod elviselhetetlen. Ha kibámészkodtad magad, vegyél egy fürdőt – fintorodott el az öregasszony.

- Maga meg kicsoda?

- Amint lemostad magadról a koszt, válaszolok. Addig is, hozok reggelit. Sovány vagy, és üres a gyomrod. Nem jó párosítás – mérte végig.

Raelynn bosszúsan nézett utána. Mégis ki volt ez a nő, és miért kritizálta őt ilyen keményen? Természetesen valahol igaza volt. Sem a kolostorban, sem az erdőben nem tömte degeszre magát, és már annak is örült, hogy a jelenlegi súlyát tudta tartani, és nem esett az alá is. De amit a hányásáról, és a szagáról mondott, az igenis rosszul esett neki. Az az édeskés illat, amivel elaltatták ismét az orrába férkőzött, a gyomra pedig háborogni kezdett tőle. Csodás reggel, morgolódott magában.

Végül mégis csak kikelt az ágyból, és úgy döntött él a lehetőséggel, hogy szappanos vízben fürödjön. Egy kis kényeztetés mindenkinek jár, plusz az erdő után majd hogy nem sóvárgott utána.

A helyiség, ahová a kádat helyezték, aprócska volt, és nagyon szűkős. A koszos ruháit szinte azonnal levette, és a már langyos vízben is volt, hogy végre megszabaduljon a sárrétegtől, ami második bőrként védte őt. A haját is megmosta, nem is emlékezett rá, hogy ilyen hosszú, és dús a haja, de végre jó illatú volt, és tiszta. Ahogy végzett a mosakodással, körbenézett, hátha ruhákat is talál, és mekkora szerencséje volt, hogy igen. Egy fekete lovaglónadrág, és egy durvaszövésű sötétkék tunika volt, de legalább tiszta, és viszonylag új.

Amikor végzett, és kilépett a fürdőből, kisétált mezítláb, vissza a szobájába, ahol az öregasszony már meg is terített neki az ablak alatt. Behoztak egy asztalt, rajta kenyérrel, sajttal, és almákkal, illetve egymással szemben két szék is oda volt állítva. Az egyik széket el is foglalta az öregasszony, a másik pedig úgy látszik az ő helye volt. Hogy mennyire nem állt készen a beszélgetésre, ami őt várta.

- Na, máris jobban festesz. Hoztam egy kis kenyeret, sajtot, meg néhány almát, mert csak ezt hagyták meg a többiek.

- Köszönöm – biccentett Raelynn hálásan, és leült az asztalhoz.

Végig csendben evett, és mindent elpusztított, ami az asztalon volt. Az utolsó almát rágcsálta, aminek mézédes íze megbabonázta, amikor az öregasszony elismerően végignézett rajta, és hátradőlt a saját székében.

- Eléggé kipirultál evés közben, kislány. Eddig éheztettek?

- Nem, de ha valaki folyton úton van, ritkán áll meg 7 fogásos ebédeket, meg vacsorákat tartani – vágott vissza Raelynn.