A főnix legendája

8. fejezet

Az idős asszonyt Eleanornak hívták, és özvegy volt. Végtelenül kedves teremtés volt, és engedte, hogy két vendége két különböző hálószobában aludjanak. Raelynn semmi rosszat nem látott benne, ellenben Xavier bosszúsnak tűnt az idős asszony minden igyekezete ellenére. A vacsorát és a fekhelyet elfogadta, de egy szót se szólt a nőhöz, csak a késeit élezte, és néha felpillantva Raelynn szemeibe bámult mérgesen. Mintha valami rosszat tett volna, és így akarná büntetni, forgatta el a szemét Raelynn, de nem foglalkozott a durcás férfival.

A nő háza, ahhoz képest, hogy egyedül élt kifejezetten nagynak számított. Amikor erről kérdezte Raelynn, Eleanor annyit válaszolt, régen négyen éltek itt, a férje, ő és a két nővére. A férje egy vadászbalesetben halt meg, mesélte a nő szomorúan, és valahányszor ránézett Xavierre, mintha egyfajta harag és szomorúság keveredett volna Eleanor szemeiben. Hogy a nő testvérei jelen pillanatban hol voltak, arról nem merte kérdezni, de az ő szobájukban kaptak szállást.

A szobák elrendezése egyszerű volt, ahogy a házban minden. Volt egy ágy az ablakhoz közel tolva, és egy komód, amin egy gyertyatartó állt. Sem szekrények, sem ládák nem voltak bent, ellenben Xavier és Raelynn szobája egybenyílt. Ez meglepő volt a lány számára, korábban még sosem látott ilyet, de nagyon is elnyerte a tetszését.

Amíg Raelynnék felfedezték a szobájukat, addig Eleanor nekilátott megfőzni a vacsorát.

Egyszer csak a közös ajtó kinyílt, és Xavier sétált be. A férfi szemében csillogott a néma harag, mintha az egyszerű bútorok és a ház taszítaná őt. Két lépést sem tett, inkább neki dőlt az ajtófélfának, a karját keresztbe fonta a mellkasa előtt, és így bámulta őt.

- Nos, most már jobb, őfelsége? – Gúnyolódott vele Xavier.

- Mégis mi bajod van? Eleanor nagyon kedves hozzánk, még azt is hagyta, hogy a tőreid élezd, pedig látszott rajta, hogy fél az ilyenektől.

Raelynnben kezdett felmenni a pumpa a férfi viselkedésétől, de azt még sem nem mondhatta meg neki, hogy nyelje le a tőrjét. Ennél azért ő jobb volt, vagy legalább is próbált az lenni. Xavier azonban jelen pillanatban egy kisfiúra emlékeztette, akitől elvették a kedvenc játékait, és most leültették tanulni. Micsoda öntelt hólyag, morgolódott magában.

- Ha valóban vadászfeleség lenne, meg se kottyanna neki, hogy lát egy férfit, ahogy pengét élez.

- Mond csak, te nem éreznéd kellemetlenül magad, ha látnál egy nőt, ahogy előtted szüli meg a gyermekét?

- Az nem ugyanaz.

- Valóban? Számomra igen – forgatta el a szemét. - Mellesleg ő egy idős hölgy, és lehet nem a pengéidtől fél, hanem attól, amit szimbolizálnak. Talán a férje halálát is egy ilyen okozta, de ez nem tartozik ránk, és jobb lenne Xavier, ha nem lennél ilyen ellenséges.

- Rá fogsz jönni, Raelynn, hogy tévedsz – sétált hozzá közelebb, és lenézett a szemeibe.

- Te pedig arra fogsz rájönni, – nézett fel a szemeibe mérgesen. – Hogy lehetsz bármennyire öntelt és arrogáns, nem lesz ettől még mindig igazad.

Ezzel elfordult a férfitól, és becsapta az orra előtt az ajtót. Kezdett elmenni a kedve a mai naptól, pedig olyan szép szállást kaptak. Xavier mindig annyira öntelt magával, minta mindent jobban tudna mindenkinél. Talán valami becsípődés lehet ez nála, forgatta el a szemét Raelynn, majd lecsúszott a földre, és sóhajtott egyet. Alig várta, hogy végre vacsorázzon egyet, és utána lefeküdjön aludni.

Pár perc múlva valaki bekopogott, majd benyitott.

- Igen? – pillantott fel Raelynn.

- Gyere, elkészült a vacsora – mosolygott rá kedvesen Eleanor, és felsegítette a földről, majd együtt sétáltak el az ebédlőbe.