A főnix legendája

1. fejezet

Hideg éjszaka volt kint. Az eső és a szél együttesen verte a kolostor hatalmas üvegablakait, és próbálta kizökkenteni a fiatal lányokat az imádkozásból. A lányok ezekben a késői órákban egy kis nyugalomért esedeztek, a mozaiküvegből kirakott Vörös Istennő pedig szelíden hallgatta a novíciái fohászát. Ha a kinti vihar nem akart volna bejutni a kolostor szegényes kápolnájába, most minden békés lenne.

Egy erősebb széllökés aprócska szellőként beszökött a kápolnába, megborzongtatva egy-két lányt, ám az oltárnál beszélő nőt ez sem tudta kizökkenteni, ugyanúgy folytatta az imáját, és szelíd hangon szólt leendő apácáihoz.

Ebben a pillanatban két csapzott külsejű lány toppant be, kezük ügyében egy-egy rózsafüzér és imakönyv. A nővérek, akik a nyugalomért és a csendért voltak felelősek, odakapták a fejüket, majd Helena főnővér, aki az oltárnál mutatta be az esti áldozatot, elmosolyodott, és megindult a két lányhoz. Fehér ruhája tökéletesen állt neki, sötétszín haja egy kontyba volt kötve, amitől kirajzolódtak éles vonásai. Olyan volt, akár kódexek lapjairól kilépett szent.

- Micsoda meglepetés. A két lány megtisztel minket jelenlétükkel? – Vonta fel a szemöldökét kérdőn a főnővér.

- Elnézést kérünk!– Szólalt meg Raelynn. – Még be kellett fejeznünk a házi munkát, amit kaptunk – hajtotta le a fejét.

- Nos, rendben – szólalt meg végül a nővér. – Üljetek le, és imádkozzatok társaitokkal együtt – intett, majd visszasétált az oltárhoz, hogy folytassa az ima menetét.

A két lány a leghátsó sorokba ültek le, és halkan imádkozva köszöntötték a Vörös Istennőt, aki a mozaiküvegről egy fegyelmező pillantást lövellt, majd ismét szelíden pásztázta végig a tömeget.

Eközben Raelynn a főnővért figyelve imádkozott, és reménykedett benne, hogy nem kell sokáig itt lennie. A lány immár 8 éve volt állandó lakosa ennek a kolostornak, ahova az apja miatt került be. Eleinte sokáig gyűlölt minden egyes itt töltött napot, de az évek során ez sokat változott. Akár mennyire is igyekezett utálni ezt a helyet, Raelynn a szíve mélyen szeretett is itt lenni. Kapott meleg ennivalót, ruhákat, és tanulhatott a világról, történelemről, a szentekről, valamint még egy nyelvet és annak a kultúrájáról is.

Azonban többnyire mégis inkább utálta . A nővérek jöttmentként kezelték, rendszeresen alázták, főként származása miatt, valamint a tény miatt, hogy nem apácának készült, mint itt minden egyes lány. Raelynn néha abban bízott, hogy elfogadják majd őt itt a nővérek, de ez sosem történt meg. Csalódottan sóhajtott, és a figyelmét visszairányította Helena főnővér felé.

A főnővér a szokásos oltári áldozatott mutatta be, amihez levendula illatú füstölőket alkalmazott. Az illata akár kellemes is lehetett volna, ha nem ezer számra égette volna, ami miatt Raelynn magában fintorgott, és figyelmesen Helena főnővér imádkozását tanulmányozta.

A nő nagyzolva kérlelte az Istennőt, hogy az itt jelen lévőket áldja meg, amit Raelynn nem tudott nem nevetségesnek tartani. Talán ez volt az egyik oka, hogy soha meg sem fordult a fejében, hogy teljes értékű novícia legyen itt. Szinte teljesen megvetette az álszent imákat, véleményét mégis inkább megtartotta magának.

Picit oldalra fordította a fejét, és Penelopet mérte végig, aki magasztos szavakkal köszönte meg az Istennő kegyességét. Szép, szeplős arca volt, és méz szőke haja, ami a nyári hónapok érett búzakalászaira emlékeztette Raelynnt. Penelope volt az egyetlen barátnője itt, aki vele ellentétben a Vörös Istennőnek szentelte az életét teljesen, és a lány néha úgy kezelte, mintha Raelynn is pontosan így tenne.