A főnix legendája

22. fejezet

A herceg lakosztályában lenni nem volt újdonság Brielle számára. Michael herceg egyébként nem szerette a túldíszítettséget, a lakosztálya azonban így is kényelmesebbnek tűnt, mint Brielle ócska szobája a cselédszálláson. Miért is lep ez meg annyira? rázta a fejét gondterhelten, és sóhajtva nézett utoljára körbe.

- Csak azért hívattam ide, mert attól féltem, nyilvános helyen egyből nemet mondana. Apám egy fogadást tart ma este, és habár sok nemes hölgy ajánlotta fel, hogy velem jönne rá, én mégis magára gondoltam.

Brielle füle sípolni kezdett és egy pillanatra a látása is elhomályosodott. Tessék?

- Nos, mit szólna?

Ahogy felnézett a reményteljes porcelán kék szemekbe, azt hitte elszédül, annyira rosszul volt. Kinyitotta a száját, hogy mondjon valamit, de arra is képtelen volt, és csak a cipője órát nézte, csöndben, miközben a hevesen verő szívét igyekezte ráncba szedni.

- Brielle? Jól érzi magát?

- Miért? Miért pont én, felség? A cselédje vagyok, nem a szeretője, miért akar mindent velem megosztani? Hálás vagyok Önnek, de képtelen vagyok ezt most feldolgozni.

- Maga az egyetlen ezen a helyen, és higgyen nekem, mert nem túlzok, aki nem akar tőlem semmit. Nem a rangomat látja, a vagyonom, és a befolyásom. Maga csak szolgál engem csendben, és nem kérdőjelez meg, de bele se szól semmibe. Nem csillan a szeme éhesen, ha felkérem bármire, legszívesebben inkább elutasítaná, de nem teszi, mert tisztel engem. Ezért esett a választásom önre, és nem a többi nemes hölgyre.

Mély levegőt vett, és lehajtotta a fejét. Brielle sosem hallott még mást így beszélni, és éppen róla, az egész hihetetlen volt. Felnézett, ezúttal higgadtabb fejjel a herceg szemeibe, és sóhajtott egyet.

- Rendben – biccentett aprót. – De kérem, hercegem, legyen ez az utolsó alkalom, amikor erre kér meg. Nem szeretném, ha Madame Audrey, vagy Őfelsége rossz szemmel nézne rám.

- Köszönöm, nagyon hálás vagyok önnek – mosolyodott el Michael herceg szélesen. Brielle csak nézte a mosolyát és képtelen volt elhinni, hogy a birodalom trónörökösét képes volt pusztán ennyivel boldoggá tenni. – Azonnal hívatom a szolgáim, és keresünk önnek egy megfelelő ruhát, rendben?

Brielle aprót biccentett.

Michael herceg egy fél órára ezután eltűnt, és hagyta, hogy személyes szolgája addig a szoba egyik díványára leüljön. Brielle hosszasan nézett ki az ablakon, és nézte, ahogy a tavaszi levegőben milyen életteli a Tűzvirágfa liget. Néha lehunyta a szemét, majd hirtelen kinyitotta, de a helyszín nem változott, így kénytelen volt elhinni, hogy tényleg megtörtént az előbbi beszélgetés. Talán csak azért tűnt hihetetlennek, mert Briellét soha senki nem részesítette ilyen bánásmódban.

A következő percben Michael herceg lépett be, mögötte három cselédlány, akik kiguvadt szemmel meredtek Briellére.

- Először is, szeretném, ha Brielle kisasszonyt rendbe szednétek, vagyis fürödjön le, haja és a körme legyen tökéletes, utána pedig az általam választott ruhák közül az egyikbe felöltöztetnétek.

- Igenis, felség – hajtottak mindhárman fejet, és kézen fogták a kétségbeesetten néző Briellét.

Ტ

Briellének azért el kellett ismernie, ez a fajta kényeztetés nem is volt rossz. Langyos rózsavízben mosták meg a bőrét és a haját, közben különböző ollókkal és reszelőkkel hozták rendbe a sikálástól törött körmeit. Ezután felöltöztették az alsóviseletbe, illetve egy kicsit túl szorosra húzott fűzőbe.

- Na Brielle készen állsz a ruhákra? Michael hercegnek nagyon egyedi ízlése van, de az összes ruha tökéletesen fog állni rajtad – mondta izgatottan az egyikük, és gyengéden megszorította a kezét.

A ruhák valóban lélegzetelállítóak voltak, és Brielle szinte alig tudott választani. A meggypirostól, a tengerkéken át, egészen a naplemente sárgáig mindenféle ruha volt. Mind a négyen sokat gondolkoztak melyik legyen, hiszen Briellének úgy kellett kinéznie, akár egy nemes hölgy. Ekkor akadt meg a tekintete egy moha zöld ruhán. A szoknya része tüllből volt, és kellemesen csillogott, míg a felső része rövid ujjú volt, garbóval. A ruha közepén derék fekete selyem anyaggal volt körbefogva, rajta egy aprócska zöld masni, és körbetekerve egy apró láncokból és gyöngyökből kirakott övvel.

- Ezt szeretném – emelte fel, majd a három cselédlány lelkesen belebújtatta a ruhába.

A haját becsavarták, így hullámokban omlott a hátára, és elölről pár tincset hátrafogtak egy lófarokba. Brielle óvatosan igazgatta a haját, amikor a szobába belépett Michael herceg.

- Jó választás, csinos vagy, Brielle – mosolygott rá halványan, és kinyújtotta a kezét felé.

Brielle végigmérte a herceget, mielőtt elfogadta volna a felé kinyújtott kezet. Egy fekete inget viselt, zöld mellénnyel, és fekete zakóval, a nadrágja és a cipője úgyszintén fekete volt, azonban mégis úgy nézett ki, mintha teljesen a választott párjához öltözött volna.

- Ön is tökéletesen fest, hercegem – pukedlizett és elfogadta a kezét.

Michael herceg vezetésével indultak meg a bálterem felé, és ahogy egyre közelebb értek úgy érezte egyre rosszabbul magát Brielle.

- A trónörökös, Michael Richard Walton, és párja Brielle kisasszony – jelentette be őket a komornyik, és ahogy kéz a kézben sétáltak le, a terem összes szemét magán érezte. Szinte undorodott ettől a váratlan mennyiségű figyelemtől, Brielle el akart menekülni. Ekkor érezte meg, ahogy Michael herceg keze kellemesen, de erősebben, és határozottabban megszorítja a kezét. Az érintés hirtelensége azonnal elüldözte az egyre gyülekező negatív gondolatokat, és Brielle elmosolyodott.

Michael herceg, ahogy leértek a lépcsőről, elvezette a trónnak állított pódiumra, és mindketten megálltak, együtt várva az uralkodót.

- Őfelsége, V. Robert Elden Walton, Inezald királya, és a két kontinens egyetlen igaz uralkodója – jelentette be hangosan a komornyik, és ekkor jelent meg a király.

A király fehér egyenruháját viselte, egy gyönyörű vörös palásttal, aminek szőrméje szintén hófehér volt, akár fehér róka bundája. Robert király arca még mindig fiatalos volt, de a tekintetében volt valami számítás, amitől idősebbnek tűnt a korától. Szőke haja tökéletesen volt elrendezve, a korona fején úgy állt, hogy szinte azonnal fejet akartál neki hajtani. Ez volt hát Inezald uralkodója, az egyetlen és igaz V. Robert Elden Walton.

Ahogy végigpásztázta a tömeget, a tekintette megakadt Briellén, és elmosolyodott. Brielle a mosolyától legszívesebben a föld alá bújt volna, de ehelyett óvatosan fejet hajtott, és lehunyt szemei mögött azt kívánta, bárcsak ne lenne most itt.