A főnix legendája

34. fejezet

Michael herceg évek óta nem járt a palotának ebben a szárnyában. Nem is teljesen értette, hogy került ide, de betudta annak, hogy elkalandoztak a gondolatai, és rossz irányba kanyarodott. Csakis ez lehetett, nyugtatta magát, és végül benyitott a könyvtárba, ahová olyan nagyon igyekezett.

A herceg nagyon szeretett olvasni. Egészen gyermek kora óta élvezte, néha talán jobban, mint egy másik személy társaságát. A könyveken ülő por általában csiklandozta az orrát, de ez sosem zavarta őt. Örült, hogy csend és nyugalom veszi körbe.

Hosszú napok teltek el, és boldogsággal töltötte el, hogy végre megállhat egy percre. Annyi nemessel, és egyéb tudóssal beszélt, hogy zsongott a feje, és senkit sem tűrt már meg maga mellett. Egyedül Brielle társaságát élvezte volna, akit azonban napok óta nem látott. A herceg aggódott, mi lehet cselédjével, de nem merte már felkeresni. Igyekezett a legjobbakban bízni, hogy egy szép napon újra látja a cselédlányt, és beszélgethet vele, úgy, mint néhány napja.

Úgy tűnt, a könyvtár most teljesen elhagyatott volt.

Michael herceg szíve egy pillanatra hevesebben vert, majd körbenézett. Furcsán hideg volt a teremben, és egyáltalán nem úgy nézett ki a könyvtár, mint emlékeiben. Nem volt megnyugtató, mint általában, olyan volt, mintha évek óta senki nem lépett volna be.

A herceg mély levegőt vett, és az ablak melletti hosszú polcsorra fókuszált. A színes bőrkötésű könyvek látványa teljesen megnyugtatta, és egy mosollyal az arcán lépett oda elolvasni a különböző címeket. A legtöbb könyv politikáról és történelemről szólt, egy cím azonban kitűnt a többi közül.

Ahogyan az Ezüst-folyó álmodik.

Ezt a könyvet még sosem látta, de azonnal felkeltette a herceg érdeklődését. Amint megfogta a könyvet, hogy leemelje a polcról, a fal megremegett, és lassan befelé kinyílt. Michael herceg meglepetten, és ijedten felvonta a szemöldökét. Még sosem látott ehhez foghatót.

Egy hideg áramlat kúszott ki a sötét folyosóról, és Michael herceg rögtön tudni akarta, mi rejtőzik a végén, így lassan megindult befelé.

Amint a végére ért, a herceg észrevette, hogy a falon vele szemben egy aprócska rés volt, ahonnan meleg gyertyafény szűrődött ki. Azonnal közelebb sétált, és kikémlelt a résen, de amit a fal túl oldalán látott teljesen meghökkentette.

A kör alakú szobában három férfi volt. Egy háttal ült neki, kettő pedig a réssel szembeni faajtót őrizte. A herceg először egyiküket sem ismerte fel, és igyekezett kivenni szavakat a tompa mormolásból, amit hallott.

Aztán meglátta, hogy a háttal ülő férfi koronát viselt, és elsápadt. Ez az apja volt, akadt ki magában, és ismét felmérte, amit látott. Egy hatalmas kőasztal állt a szoba közepén, de a herceg nem tudta ki venni, mégis mi van az asztalon, mert a király épp kitakarta.

Michael herceg ismét a neki háttal ülő apjára nézett, és próbálta kitalálni mire gondol, vagy, hogy most mégis mire készül. Ötlete sem volt, hogy a király a háta mögött ilyenekkel foglalkozott, és elárulva érezte magát.

Egyszer csak Robert király felállt a székéből, és a kőoltárhoz sétált, lassan és megfontoltan, mintha valahogy félne is tőle.

Michael herceg közelebb hajolt a réshez, ahonnan figyelte az eseményeket. Hálás volt érte, hogy az apja felállt végre, és közelebb lépett a kőoltárhoz, mert így végre nem takarta el a látványt. Az asztalon egy gyönyörű vörös tollú főnixmadár feküdt mozdulatlanul, aminek látványára meglepetten összevonta a szemöldökét. Még sosem látott ehhez foghatóan szép madarat, és Michael kíváncsi volt, vajon mi fog történni.

- Hol van a varázsló?

- Itt vagyok, felség – lépett elő egy fekete köpenyes alak, akinek a csuklya teljesen az arcába volt húzva.

- Kezdhetjük?

Az apja hangja éles volt, mire a csuklyás alak óvatosan bólintott, és a kezében egy kék ládikával közelebb sétált a kőoltárhoz.

- Hozzák be Adalynnt – intett a király a két őrnek, akik készségesen megindultak.

Michael az anyja nevére teljesen elhűlt.

Amint meglátta viszont a rongyokba öltöztetett édesanyját, a herceg arcán könnyek csordultak végig. Évek óta nem látta őt, és teljesen elveszettnek érezte magát. Az apja elzárta a feleségét, a szerelmét, az ő édesanyját talán puszta kegyetlenségből. Michael kétségbeesetten figyelte, ahogy az édesanyját durván lefektetik a kőoltárra a főnix madár mellé, és a varázsló belekezd a rituáléba.

A herceg nézte, ahogy a csuklyás alak megvágta az édesanyja mindkét tenyerét, majd egy-egy gyűrűt húz az ujjaira, és egy pillanatra úgy tűnt, hogy az anyja már nem érez fájdalmat. Egyre törölgette a könnyeket az arcáról, miközben figyelte, ahogy az édesanyja hangtalanul szenved.

Michael azt kívánta bár közbe léphetne, és megakadályozhatná ezt a rituálét.

A csuklyás alak eközben körbejárta a kőoltárt, és halkan idegen nyelvű szavakat mormolt, amik egy varázsige részei lehettek. Amikor befejezte, megfogta a madarat, és az anyja véres kezébe helyezte, majd egy fénycsík ölelte körbe a kettejük testét.

Egyszer csak az édesanyja felsikított, majd örökre elhallgatott.

A herceg a szája elé kapta a kezét, hogy ő maga ne kiáltson fel, és úgy nézte, mi történik. Az édesanyja testéből hamu maradt és a kettő gyűrű, míg ennek a tetején feküdt fehér öltönyben egy férfi, mozdulatlanul. Majd a csuklyás alak feladta a kezére a két gyűrűt.

Michael túl későn jött rá, hogy az oltáron fekvő férfi ki is lehet valójában.

Főnix kinyitotta a szemeit, és lassan körbenézett. Egy egész percig néma csend uralkodott a kör alakú szobában, még a levegővételt sem lehetett hallani. Aztán apja még egy lépessel közelebb sétált, és onnan figyelte, ahogy Főnix felkel, és leporolja a hófehér öltözékét.

- Köszönöm, őfelsége, hogy felébresztett – mosolyodott el ördögien, és megigazította a fehér zakójának mandzsettáját. – Úgy érzem, öröm lesz Önnel üzletelni.