A főnix legendája

12. fejezet

Xavier és Raelynn egyszerre néztek egymásra, majd vissza Elianára.

- Hogy micsoda?

Raelynn persze nem értette ezt. Úgy tudta, a boszorkány vért nehéz tovább örökíteni, és hála Inezaldnak, most már nem is lesz esélyük erre.

Eliana nevetése teljes egészében felcsendült, és most varázslatosnak hatott, minta eddig visszafogta volna ezt.

- Nos, igen, az emberek ritkán hiszik el, hogy ha szembe találkoznak egy boszorkánnyal, hogy az valóban az e, és ez csakis Inezaldnak köszönhető. Én nem hibáztatom ezért a királyságot, ami két kontinenst is ural, de néha rossz érzés visszagondolni arra, hogy az örökségemet évekkel ezelőtt elpusztították.

- Inezald a múltban rengeteg hibát követett el – szólalt meg csendesen Xavier. – És azt hiszem, mindközül ez a legnagyobb. Erre sosem lesz bocsánat.

- Nem, erre valóban nem lesz, ugyanakkor nem szeretném felhánytorgatni a múltat. Szóval igen boszorkány vagyok, de nincsenek rossz szándékaim.

Xavier most nem vágott közbe, nem próbált arrogánsan viselkedni, egyszerűen csak elfogadta azt, amit Eliana mondott. Ez meglepte Raelynnt, de igazából örült neki, hogy a férfi el tudott vonatkoztatni mindentől, és megértett valamit, amit kevesen érthetnek meg. Még Raelynn maga sem tudta mennyire lehet fájdalmas, amikor felperzselik a szülőfölded, és ezzel mindent elveszítesz, ami valaha a tiéd volt. Bár Eliana akkor még nem élt, a veszteség a szívében ugyanúgy benne volt, és Raelynn ezért sajnálta és csodálta is őt.

- Mellesleg miért jöttél erre? – Xavier továbbra is folytatva a faggatózást.

- A legrövidebb válasz erre az, hogy az erdő keresztbe húzta a számításaim, és ide vezetett. És ez így furán hangzik, de úgy érzem, van valami dolgom veletek.

- Ezt most megmagyarázod?

- Ha tudnám, megmagyaráznám. De ez egy belső érzés, és aligha értenétek meg.

Raelynn egyetértett vele. A beszélgetésbe sem tudott beleszólni, hát még megérteni egy ilyen furcsa választ. Csak hallgatta a szavakat, felfogta az agya, de közben mégsem értette. Egyszerűen csöndben álldogált mellettük, és nem akart beleszólni az egészbe.

- Mi lenne, ha inkább másról beszélnénk? Például, hogy miért igyekeztek Pelan felé.

- Nos – Xavier Raelynnre nézett, majd vissza Elianára. – Igazából én csak kísérem őt, mivel elég szerencsétlen. De azért, mert új életet szeretne kezdeni.

- Pont Pelanban?

- Igen – biccentett Raelynn. – Illetve nekem mindegy lett volna, hogy hol, de Xavier javasolta Pelant.

- Érdekes választás, de végülis én is arra tartok, így mehetünk együtt.

- Hé! Ezt te mégis mikor döntötted el, hogy jössz velünk?

Xavier kiakadása nem tűnt jogosnak, de igazából Raelynn most az egyszer nem akart beleszólni. Ő épp annyira nem értette, miért döntött úgy Eliana, hogy velük jön, mint a férfi.

- Talán gond?

Eliana kérdése felért egy döféssel, amit Xavier egyszerűen nem hagyhatott.

- Igen. Nagyon szuper, hogy nem akarsz megölni minket, de kizárt, hogy velünk gyere Pelanba. Te mégis csak egy boszorkány vagy.

Raelynnt nagyon zavarta ez a megjegyzés, de ahogy Elianára nézett, látta rajta, hogy őt inkább szórakoztatja az egész. Xavier mondhatott akármit, Elianáról lepattant, mintha nem zavarná őt a férfi sértegetése.