A főnix legendája

7. fejezet

Már négy napja lovagoltak, és Raelynn kezdte nagyon unni. Az erdőben vertek tábort szinte mindennap, emiatt pedig a földön aludtak. A lány háta a kemény avartól már kezdett fájni, de egy szót sem szólt erről soha. Nem akart panaszkodni, hiszen még mindig nem történt semmi rossz velük az erdőben, de az apja szavai néha kísértetként kúsztak az elméjébe.

Az erdő nem biztonságos, mantrázta újra és újra az apja hangja a fejében, és néha ez a fajta félelem elkezdett felülemelkedni rajta. Ilyenkor megálltak egy kis időre, és Xavier hagyta, hogy lenyugodjon, és addig nem is mentek tovább, amíg Raelynn feje ki nem tisztult.

Ez alatt a négy nap alatt sok más is történt.

Xavier és Raelynn állandóan összekaptak, mivel a férfi képtelen volt szó nélkül hagyni bizonyos dolgokat. Bár tiszteletben tartotta, hogy néha szüksége van a nyugalomra, azokon a perceken kívül arrogánsan viselkedett vele, és mindent irányítani akart, amiből Raelynnek kezdett nagyon elege lenni. Néha persze ez jól jött, de legtöbbször csak feldühítették egymást, és veszekedtek. Nyilván az erdő kellős közepén leállni vitatkozni nem túl jó ötlet, ezért legtöbbször Raelynn próbált nem reagálni Xavier szavaira, ami nehezebb volt, mint gondolta.

Nem arról volt szó, hogy Raelynn ennyire hisztis lenne, de az irányításmániás férfiakat még a kolostorban töltött éveknél is jobban utálta, Xavier pedig emellé még arrogáns volt, és perverz. Minden, amit Raelynn utált és került. Míg Raelynn végig tudott volna lovagolni csendben és nyugalomban, a férfi néha megjegyzésekkel bombázta, ezért a lány már alig várta, hogy lerázza ezt a férfit. Már amennyire annak lehet nevezni, horkant fel magában. A férfi szóra ugyanis nem egy ilyen arrogáns tolvaj jutott eszébe, bár a kiállása egészen tetszett neki. Nyíltan sosem mondta volna ki, miért is tette volna? Nem add támadási felületet Xaviernek, annyira azért nem szívlelte.

Ráadásul hála a férfinak, az erdőből nem is mentek ki, hogy legalább egy fogadóban éjszakázzanak, Xavier ugyanis utálta a falvakat és a városokat. Ez akkor derült ki, amikor Raelynn hiába sietette a férfit, ő szimplán közölte vele, hogy ő még egyszer nem fog fogadóban éjszakázni. Innentől kezdve Raelynnek kellett empatikusnak lennie, amiből szintén nagyon elege volt. Valahányszor tüzet gyújtottak, elképzelte, hogy véletlen belelöki Xaviert, de végül mindig elvetette az ötletet. Megmentette az életét, és most elkíséri őt Pelanba, mivel a férfi állítása szerint ott jobb munkalehetőségek állnak majd a rendelkezésre.

Raelynn persze eleinte nem akart hinni neki. Honnan is tudhatná egy tolvaj, aki mások értékeiből él, hogy mi az a munka? Aztán, amikor kerek perec kijelentette, hogy nem hisz neki, Xavier kinevette és megmondta, hogy nem hazudik, hiszen korábban járt már ott egy párszor. Hogy hogyan jutott el oda, és miért azt nem mondta el, Raelynn pedig nem faggatta. Szívesen megtudta volna, de a férfi sem kérdezett róla semmit, és ez így volt rendjén.

Ismét megálltak szünetet tartani.

Raelynn hálásan felsóhajtott, és körbenézett. Nem volt itt semmi, de amikor végre ételhez jutott, nem is érdekelte mi veszi őt körbe. A lovának adott egy almát, és megitatta rendesen, mert látszott szegény kancáján, hogy már nagyon szomjas. Majd kell találniuk megint egy patakot, vagy folyót, ahol ihatnak az állatok, mivel kezdte sajnálni őket.

Leült egy fa tövébe, és már újabb adagot szeretett volna magánék tudni, amikor a férfi így szólt:

- Tartalékolnunk kell, úgyhogy csak óvatosan

Erre csak egy szemforgatást kapott válaszul.

Elege volt a szabályokból, de nem akart nagyon makacskodni, mert igaza volt Xaviernek. Utálta ezeket beismerni, ezért rendszerint utálatosabban viselkedett, de, csak mert nem akarta a lovat adni a tolvaj alá. Elég volt ő anélkül is, hogy még Raelynn bátorítja.