A főnix legendája

28. fejezet

Három nap telt el a bál óta. Három napja nem találkozott Michael herceggel. Három napja nem hagyta el a cselédszállást. Brielle csak gondolkodott.

Mégis hogyan nem vette észre senki, hogy mit tervez a király? Ennyire könnyen elrejtette a bizonyítékokat?

Brielle tanácstalan volt, és kétségbeesett.

Már réges-rég jelentenie kellett volna ezt Madame Audreynak, de nem mert elé állni, mert fogalma sem volt arról, hogy mondja el a nőnek. Persze, elég, ha kijelenti, és hagyja, hogy gyámja elintézzen mindent, de túl sokat tudott meg. Már nem vonhatta ki magát ez alól. Briellének rá kellett jönnie, hogy már ő is fontos szereplője ennek a játéknak, és nem hagyhatja cserben azt az egy embert, aki még maradt neki, ha már nővére nincs vele.

Felállt az ágyról és mély levegőt vett, majd az asztalához ült, és elkezdett levelet írni, annak a mohazöld szemű férfinak, aki talán segíthet neki.

Ტ

Egy órával később Madame Audrey lakosztálya előtt állt a levéllel a kezében. Amint beengedték őt, engedelmesen, lehajtott fejjel besétált gyámjához, majd amikor már senki nem volt körülötte a nőhöz fordult.

- Robert király fel akarja támasztani Főnixet.

Csend szállt a szobára. Madame Audrey komoran meredt maga elé, és sokáig nem szólalt meg.

- Ez biztos, Brielle?

- Magától a királytól hallottam.

Ismét csend követte a válaszát. Mintha a nő nem akarná elhinni, hogy ez az egész, amit Brielle állít igaz lehet. Persze, nem is hibázatta ezért gyámját, ugyanakkor, mélyen legbelül fájt neki, hogy nem hisz neki.

- Köszönöm, hogy szóltál. Mit mondott még Robert király?

- Főnix gyűrűjét keresi.

- Értem – sóhajtott Madame Audrey, majd mélyen Brielle szemébe nézett. – Jól figyelj arra, amit most mondok, mert lehet, hogy soha többet nem látjuk egymást. Azt akarom, hogy menekülj a palotából, mert már veszélyes itt lenned.

- Nem értem, madame.

- Örülök neki, és hálás vagyok azért, amit eddig tettél, de ennek az információnak a birtokában már magad is veszélybe sodrod. A király bármikor rájöhet, hogy hallottad a privát beszélgetését, és akkor véged.

- Tudom, madame, magam is tisztában vagyok ezzel. De ha most elmenekülök, ki fog segíteni önnek? És hová mehetnék egyébként is? Egész életemben a palotában laktam, senkim sincs itt magán kívül.

- Nézd, Brielle – hosszú szünetet tartott, mielőtt folytatta volna mondandóját. – A lázadók örömmel befogadnak téged, egy hajóra kell szállnod, és ott is vagy a Tolvajok-félszigetén. Amiatt pedig, hogy a továbbiakban hogyan oldok meg bármit, ne fájjon a fejed. Egész életemben a király után kémkedtem, menni fog. De nagyon kérlek, hogy menekülj el innen, amíg tudsz.

Brielle hosszasan nézett Madame Audreyra, mielőtt a válaszát megfogalmazta magában. Fogalma sem volt arról, vajon jó ötlet e, hogy elmenekül. Nem tűnt annak igazából. Félt, hogy gyámja bajba keveredik, és valóban soha többe nem látja az egyetlen embert, aki hosszú ideig gondját viselte.

- Nem. Itt maradok, madame, és segítek önnek.

- Brielle, kérlek. Egyszerűbb, ha elmenekülsz.

- Nem fogok elmenekülni, madame. De arra hadd kérjem meg önt, hogy ezt a levelet adja fel annak a férfinak, akivel én találkoztam a kikötőben.

- Miért pont neki? Nem értem.

- Van egy megérzem, és biztos vagyok benne, hogy ezzel előrébb jutunk, bármilyen akadály is kerül majd elénk.

- Rendben, hiszek neked, Brielle.

Brielle hálásan biccentett, és sarkon fordult, hogy kimenjen. Az ajtó előtt megállt egy pillanatra, és visszanézett a kétségbeesett Madame Audreyra. Még sosem látta így a nőt, és ez valahol fájt neki. Féltette, és aggódott. Ugyanakkor Brielle azzal is tisztában volt, hogy gyámja bármire képes, és ebben segíteni is fogja.

Itt az ideje, hogy megmutassa a világnak, hogy ki is ő valójában.