A főnix legendája

27. fejezet

A korareggeli Nap hidegen simított végig Raelynn álmos arcán. Az éjszaka keveset aludt, a Xavierrel folytatott beszélgetésén rágódott, annak ellenére, hogy meg tudott beszélni mindent a férfivel. Talán csak túlgondolja szokás szerint, fújta ki a levegőt, és megpróbált koncentrálni.

Ingrid, Anthony és Asterin álltak előtte. Mindhárman ugyanolyan faarccal, egyikük sem szólalt meg, de aztán, mintha Asterin arcát egy lágy mosoly koronázta volna meg. Ám mielőtt Raelynn felfoghatta volna a jelenséget, már el is tűnt a lázadó arcáról a mosoly. Érdekes.

- Köszönöm, hogy befogadtatok, és segítettek nekem és a társaimnak – törte meg végül a csendet Raelynn, és egyik lábáról másikra helyezte a súlyt.

- Ugyan, mi vagyunk szerencsések, hogy segíthettük a kiválasztottat. Miattad van értelme annak, amit csinálunk – mosolyodott el Ingrid szelíden, és odalépve átölelte Raelynnt. – Ha meg akarod találni a kőtábla második felét, egy barlangban keresd. Bízom benned, Raelynn. Bízz te is magadban.

A kőtábla másik felét egy barlangban keresd. Bízom benned.

A szavak visszhangot vertek a fejében, és minden gondolatát kitörölték.

Raelynn zavartan lépett el a nőtől, és szótlanul sétált a lovához. A gyomra furcsa görcsben állt, és ahogy felült a nyeregbe úgy érezte forog vele a világ. A Nap fénye a szemébe sütött, a ló alatta prüszkölt, és toporgott, a társai, Eliana, Silas és Xavier csendben nézték át a felszerelésüket, majd egyszerre ültek fel ők is a lovaikra.

Anthony egyszer csak előrelépett.

- Tudom, hogy Antieloba tartotok, és nem lep meg, hogy miért. Azok a kikötők nincsenek olyan nagyon ellenőrizve Inezald által, így könnyebb felszállni bármilyen hajóra észrevétlenül. Azért vigyázzatok! A Tolvajok-félszigete közel sem olyan mókás, hogy négy fiatal felelőtlenül átlovagolja, abban a tudatban, hogy meg tudják védeni magukat. Legyetek résen mindig!

- Hidd el, Anthony, nem vagyunk hülyék vagy szerencsétlenek – forgatta el a szemét Xavier unottan. – Ismerem ezt a kontinenst, mint a tenyerem, akárcsak Eliana és Silas. Vigyázunk Raelynnre, ezt megígérhetem.

- Helyes! – Vicsorgott Anthony. – Mert ha bármi baja esik, azt rajtad verem le, te semmirekellő...

- Elég, Anthony!

Ingrid élesen közbevágott, és csúnyán nézett a férfire.

- Te is tudod, hogy igazam van. Mellesleg, Raelynn – felnézett a lányra, hidegen, élesen. – Ne akarj az lenni, ami nem vagy. Ha azt mondják, bújj el, tedd meg. Ne hátráltasd a társaid.

Raelynn kellemetlenül viszonozta a férfi nézését, de egy pillanatig hezitált, hogy mondjon valamit. Nem érné meg, hogy tönkretegye az amúgy is hideg hangulatot azzal, hogy egy lázadót sérteget, de úgy fájtak a szavai.

- Ne aggódj, majd igyekszem nem hátráltatni a világot azzal, hogy megmentem. Nem lenne szép tőlem.

Anthony egy pillanatig viszonozta a pillantását, és mélyen a szemébe nézett, gyenge pont után, de nem talált semmit. Raelynn tudta mit akar a világtól, és hogy a világ mit akar tőle. Emellett pedig elkötelezett volt. Nem fogja feladni, csak mert holmi lázadó senki azt hiszi, ismeri őt, és elítéli. Nem éri meg.

A férfi mogorván hátralépett, és elsétált a helyszínről. A dühös Anthonyről Ingridre vándorolt a pillantása, aki büszkén rámosolygott és elismerően biccentett.

Raelynn ezután elfordult és a társaira nézett. Hosszú napok teltek el, sok minden változott, és úgy tűnt végre elindulnak egy úton, ami őt hívogatta. Nagyon régen várt már rá, hogy újra úton legyenek, és olyan emberek között teljesítse a küldetését, akik tisztelik és segítik őt.