A főnix legendája

16. fejezet

Brielle sosem várta vissza az uralkodó család tagjait. Nem mintha most olyan sokan lennének, sőt. Nem sokkal azután, hogy Adalynn királynő meghalt, a nagyobbik fia, Matthias elszökött, ketten maradtak, és ennek őszintén örült. Nem mintha bármi problémája lett volna az uralkodóval, vagy a koronaherceggel, csak épp egy nagy királyi család sosem jelent jót. Legalábbis Brielle szerint.

Ahogy azonban a homokszőke hajú Michael herceget nézte messziről, a szíve egy kicsit megdobbant. Mint minden egyes nőnemű élőlénynek a palotában. A herceg vonzó volt, intelligens, és két nagy kontinens várt rá, hogy egy nap ő uralkodjon felettük. Amennyire Brielle ismerte Michaelt, tudta, hogy nagyon jó kompromisszumokat képes kötni, így az ő uralma alatt virágozni fog egész Athia. Nem mintha az apja borzalmas király lenne, ó dehogy. Ám az uralkodása végén gyűltek a felhők, és úgy tűnt, nem minden volt királyság osztja az ő gondolatait. Emlékezetében felvillant a Gabrielle királynőről hallottak, és hogy Bermouth lázadást szítt, ami nem kedvező Inezaldnak.

Brielle az elmúlt négy napban próbálta a lehető legjobban összeszedni a tudását Inezaldról, vagy épp úgy általánosságban az összes többi királyságról. Eleinte könnyűnek tűnt, de valójában a második nap ki sem tette a lábát a könyvtárból, annyira beleásta magát a történelmükbe. És hogy mindezt miért? Valahogy le kellett nyűgöznie Michaelt, és a külsejével sosem fogja. Fénytelen fekete haja, és tompa barna szemei vannak, a bőre a kevés fénytől falfehér volt mindig. Mint egy kísértet, mondta egyszer egy lovászfiú.

Az emlék hatására kirázta a hideg. Fókuszálnia kell.

Ma jött meg a herceg, és habár Madame Audrey kifejezetten kérte rá, mégsem volt képes most azonnal a herceg közelébe kerülni. Még nem, időre van szüksége, még szinte soha nem beszélt szemtől szembe Michael herceggel. Pedig lett volna alkalma, ha nagyon próbálkozott volna. Csak épp hidegen hagyta őt a herceg. A többi cseléd biztos szívesen lett volna a helyében jelenleg, ő mégsem érezte áldásnak a helyzetét.

Brielle most is a könyvtárban bujkált. Az új szokása mindig megnyugtatta háborgó gyomrát, és a fejében lévő kérdések hadával is képes volt megbirkózni. Csak épp így sosem kerül Michael herceg közelébe.

Hirtelen közeledő hangokra lett figyelmes, ami túlontúl ismerős volt számára. Úgy látszik, hiába ül a könyvtár legeldugottabb helyén, így képesek megtalálni őt. Vajon megbüntetik, ha itt találják olvasni, ahelyett, hogy dolgozna?

- Megmondtam magának, hogy nem tudom. Egyébként is miért maga kér számon? Talán elfelejtette kivel beszél? Ez esetben szívesen emlékeztetném rá.

- Nem, felség. Elnézését kérem.

- Inkább hagyjon magamra.

- Ahogy óhajtja.

Michael herceg kellemes baritonja az egész könyvtárat színnel töltötte meg, ugyanakkor ebben az esetben ezek a színek sötétek voltak, és vihart ígértek. Jobb, ha Brielle mielőbb elmegy innen, mielőtt az utcán találja magát.

Ahogy azonban elindult a sorok között lehajtott fejjel, belebotlott valakibe. Briellének nem kellett felnéznie ahhoz, hogy tudja ki az illető.

- Elnézést, fenség.

A szavak önkéntelenül buktak ki a szájából, és azonnal mélyen meghajolt hercege előtt.

- Ugyan kérem, erre semmi szükség, itt én ugyanolyan halandó vagyok, mint ön.

A szavai meglepték Briellét. Az előbb szidta le az egyik udvaroncát, aki számon kért rajta valamit, tőle pedig, aki csak egy cseléd volt, azt kérte, hogy ne tisztelje őt? Kétség kívül hallucinált. Most, hogy jobban belegondolt, eléggé szédült az éhségtől, a feje szinte ólom nehéz volt, de az olvasásba annyira belefeledkezett, hogy nem evett ma semmit. Ha Madame Audrey ezt megtudja, biztosan lekapja mind a tíz körmét.