A főnix legendája

36. fejezet

Raelynn hamarabb kelt, mint Xavier. Látta, ahogy a tolvaj oldalra fordul, és tovább alszik, míg ő már képtelen lett volna már egy szemhunyásnyit is aludni még. Ma fogja elhagyni ezt a kontinenst, és Raelynn úgy érezte, nem áll rá készen. Egészen eddig úgy érezte menni fog neki, most egy leheletnyit izgult, hogy mi lesz vele mától.

Felült az ágyon, és kinézett a lassan halványodó égre. Talán kicsit kiül, mint előző este, és kiszellőzteti a fejét még egyszer utoljára.

Csendben az ablakhoz lopakodott, és halkan kimászott a hideg reggelbe. Raelynn óvatosan leült a nedves cserepekre, és a napfelkeltének szentelte a tekintetét. A szürke égboltba vegyülő narancs és rózsaszín színek egy új hajnalt ígértek, ami szép lassan megnyugtatta a háborgó lelkét. Talán mégsem lesz olyan rossz ez a nap.

Miközben Raelynn az ég játékát nézte, a Xavierrel való tegnap esti beszélgetésükön rágódott. Valahogy úgy érezte, hogy nem mondtak ki semmit. Hiába oszthatott meg mindent a férfivel, félt, hogy éket vert közéjük a döntése. Raelynn mégis minden hitét abba a kisujj eskübe fektette, amit Xavier adott. Remélte, hogy legalább azt nem szegi meg.

A szél belekapott a hajába, és elhozta a hajnal friss, harmattal teli illatát neki. Igyekezett utoljára kiélvezni a kora reggelt, mielőtt tényleg elmegy innen.

Ტ

- Jó reggelt, hercegnő – Silas hangjára felkapta a fejét, és kérdőn nézett az íjászra.

- Mégis mi van?

- Ugyan, Raelynn – nevetett fel. – Ma indulunk Thornba. Tudod, hajókázunk kicsit a két kontinens között.

Raelynn elforgatta a szemét, és felült az ágyon. Úgy néz ki, miután visszajött a tetőről, elszundított az ágyán, és most ezért hajolt az arcába Silas. Ahogy az íjász mögött körbenézett, nyomát sem látta Xaviernek, de minden holmija még a szobában volt, így nem aggódott. Talán csak elment sétálni egyet, mielőtt hajóra szállnak.

- Ideje összepakolni, mert nemsokára indulunk – mondta végül az íjász, majd az ajtóhoz sétált. – Aztán ne maradjon itt semmi, hercegnő.

Még azelőtt kiment, hogy Raelynn a párnáját hozzávághatta volna.

Nagy nehezen tápászkodott fel, és egy hosszú nyújtózkodás után elkezdte összeszedni a holmiját, amiket eddig is magával hozott. Nem mintha sok lenne, egy zsákba elfért mindene. Ezután átöltözött az Elianától kapott ruhába, és megcsodálta magát a tükörben, majd egygy halvány mosollyal az arcán nyugtázta, hogy ez most tökéletes lesz a hajóútra.

Ahogy beletúrt még egyszer utoljára a zsákjába, egy ismerős nyakláncot húzott ki, és felvont szemöldökkel nézte. Ugyanaz a vörös nyaklánc, mint amit a kolostorban talált. Mosolyogva tette fel a nyakába, és a blúza alá rejtette.

- Kész vagy, Raelynn?

Eliana hangja szólt az ajtó túloldaláról.

- Persze.

- Akkor siess. Egy órán belül indul a hajó a kikötőből.

Raelynn biccentett, majd felkapta a vállára a zsákját, és utoljára hátranézett a félig üres szobában. Egy részének hiányozni fog, de talán jobb így. Egy szaggatott sóhajjal lépett ki a szobából, és nyomban megindult Elianával.

Ahogy kiértek a fogadóból, összefutottak a vidáman fütyörésző íjásszal.

- Mindenünk megvan, Silas?

- Még szép, Lia. Már levittem egy részét a kikötőbe, hogy ne kelljen annyit cipekednünk.

- Egy angyal vagy – mosolygott rá a boszorkány.