A főnix legendája

14. fejezet

Raelynn a fogadó egyik ágyában kelt. Hirtelen ült fel az ágyában és úgy nézett végig a szobán. Xavier a földön aludt már megint, míg Eliana a másik ágyban. Egyikük sem kelt még fel, és ahogy kinézett az ablakon, látta, hogy még mindig éjszaka volt.

Raelynn nem értette ezt. Mindig végig szokta aludni az éjszakát, ám most mégsem ment neki. Mintha valami meggátolta volna benne. Ahogy körbenézett ismét a látszólag kihalt szobán, elfogta egy kicsit a magány érzete. Mióta kikerült a kolostorból, azóta nem hallott Peneloperól, az egyetlen barátnőjéről, hiába próbálta már felidézni a hangját, nem ment neki. Raelynn sóhajtva beletúrt a hajába, és az ablak felé mászott. Talán a tetőn megnyugszik egy kicsit.

Ahogy kimászott az ablakon hangtalanul egy csendes város látképe terült a szeme elé, és azonnal jobb kedvre derült. Szerette az ilyen estéket, a csönd és a csillagok rendszerint megnyugtatták a háborgó lelkét, és jobb kedvre is derítették.

Kicsit fújt a szél, így Raelynn fázott, ám ez most nem zavarta. Úgy érezte kezd minden a helyére rázódni, és talán egy nap jobban lesz. Megbékél a világ gondolatával, és nem fogják furcsa, démoni lények kísérteni, ahogy boszorkányok sem fognak felbukkanni az életében, hogy furcsa féligazságokkal tömjék a fejét, és elhitessék vele, ő valami furcsa jóslat kiválasztottja.

Mert nem érezte magát annak.

Ტ

Másnap reggel későn kelt, de nem az éjszakai mászkálása miatt. Miután visszamászott az ablakból, nem tudott elaludni, zavarta őt, hogy megint a kiválasztott dolgon rágja magát, és hiába győzték le Eleanor nővéreit, mintha még mindig kísértenék őt.

Társai azonban semmit se vettek észre ebből, vagy talán nem is foglalkoztak vele. Eliana kifejezetten jó hangulatban volt, Xavier pedig a szokásos semleges érzéseit vetítette, közben pedig szurkálódott velük, különösen a boszorkánnyal, akiről továbbra is lepattantak ezek.

- Raelynn, jól vagy?

Eliana hangja szakította ki a transzból.

- Persze, csak jól esett végre fogadóban, és nem földön aludni.

- Pedig elhiheted, az erdő ezerszer biztonságosabb, mint ezek a koszos fogadók – szúrt közbe Xavier egy rosszindulatú megjegyzését.

Raelynn csak elforgatta a szemét, már nem akart ezekre reagálni. Majd ha a férfi megérti őt, talán... nem igazából akkor sem. Xavier annyira kiállhatatlan volt, kizárt, hogy közelebb engedje magához. Nem is kell, gondolta magában. A férfi egy idegen volt, ráadásul tolvaj, miért kellene bármilyen fajta bizalmat szavaznia neki?

- És kora reggel kezdi – sóhajtott mellette nagyot Eliana.

- Csak az igazat, és a saját tapasztalataim mondom.

- Jaj, Xavier elég már. Tudjuk, te a tökéletes mintapéldája a túlélésnek, leereszkedtél hozzánk, de nem kérünk belőle – masszírozta az orrnyergét Raelynn, majd Eliana felé fordult. – És most hogyan tovább? Azt mondtátok a fővárosba megyünk. Az mennyire van messze innen?

- Egy napnyi járóföld, ha jól emlékszem. Talán kevesebb, elvégre van egy Xavierünk, aki mindent tud – vigyorodott el a boszorkány.

- Nagyon viccesek vagytok – dünnyögte az említett, majd felállt. – Inkább hozok reggelit. Addig szedjétek össze magatokat. Egy órán belül el kell indulnunk, ha oda akarunk érni még ma.

- Értettük, főnök – gúnyolódott Eliana.

Raelynn elmosolyodott a civódásukon, majd felsóhajtott, és nekilátott összeszedni magát. Nem volt sok holmija, sőt. Szinte semennyi, de nem is volt szüksége rá. Hamarosan mindene meglesz, amire tényleg igazán vágyik, és ehhez csak egy keveset kell kibírnia.