A főnix legendája

35. fejezet

Nehéz volt a reggel. Raelynn sokáig csak hánykolódott az ágyban, szédült a bortól, és fázott a takaró alatt is. Az este után úgy érezte, nehezen tudná valaha is igazán kipiheni magát, és őszintén, mélyen legbelül el akarta felejteni, hogy valaha is megtörtént.

Ahogy a nap első sugarai a szemébe sütöttek, oldalra fordult, és óvatosan körbenézett. Körülötte minden érintetlenül hevert, Xaviernek pedig nyomát se látta.

Raelynn csalódottan húzta vissza a takarót magára, és halkan elsírta magát. Nem ezt akarta, nem akarta elveszíteni az első embert, aki szerette őt. Nem mintha valaha is lett volna beleszólása bármibe is. A sorsa, vagy az Istennő, ki tudja már, azt akarta, hogy szenvedjen. Csalódott volt, dühös, és a mellkasa égett a fájdalomtól. Nagyjából olyan érzés volt, mintha valaki ráült volna, és elvette volna tőle a lélegzés lehetőségét. Szinte teljesen összegömbölyödött a takaró alatt, és átölelte a párnáját.

Egy kezet érzett a takarón nehezedni, és Raelynn kikémlelt.

- Mi a baj, Raelynn? – Eliana megnyugtató hangjára még inkább elsírta magát.

A boszorkány nem várta meg a válaszát. Mellé feküdt az ágyon, és a hátát simogatta, közben azt suttogta minden rendben lesz.

Raelynn hinni akart neki, de nem tudott. Már elengedte a vágyképét a tökéletes és nyugodt életének, amiről régebben ábrándozott, most mégis úgy érezte, hogy Xavier elhúzta a mézesmadzagot az orra előtt, és emiatt Raelynn elbotlott saját magában. Tudta, hogy kár volt engednie a férfinek, és jól döntött, amikor elsétált. Mégis miért fájt ennyire ez a döntés akkor?

- Mi történt tegnap este? – Kérdezte Eliana, és a haját simogatta, hogy megnyugtassa.

- Xavier – nyögte ki Raelynn nehezen, sírástól elvékonyodott hangon.

- És te most tényleg miatta sírsz?

Raelynn megtörölte a szemét, és szaggatottan felsóhajtott.

- Tudom, egy idióta tolvaj, és nem is érdekel.

- Akkor miért sírsz, ha nem érdekel? – A boszorkány halkan felnevetett, a dallamos hangjára Raelynnek is jobb kedve lett. – Raelynn, nem baj, ha megbántott és emiatt szomorú vagy. Az érzéseidért nem vagy felelős. Csak azt mond el, hogy én öljem meg, vagy Silas?

- Ne bántsátok, nem érdemel ennyit sem – nevetett fel halkan, és mély levegőt vett. – Igazából nem tudatosan bántott meg, Eliana. Én döntöttem úgy, hogy máshogy legyen köztünk minden. Szóval nem úgy ártott nekem, azt hiszem.

- Valahogy ezt nehezen hiszem el, tekintve, hogy Xavierről beszélünk – Eliana hangjában megjátszott kételkedés játszott. – De nézd, Raelynn, ha nem tudatosan bántott meg, akkor meg magadat ne hibáztasd, kérlek. Xavier is feldolgozza, akármi történt, és te is, utána pedig megbeszélitek. Egy csapat vagyunk, egy célért küzdünk, és bármilyen nehézség is van előttünk, túllendülünk rajta, rendben?

Raelynn határozottan bólintott. Tudta, hogy Elianának igaza van, és remélte, hogy holnapig rendbe jön minden Xavierrel, nem akarta őt elveszíteni.

- Mit szólnál, ha ma elmennénk egyet sétálni a városban?

- Annak nagyon örülnék.

Végül hagyta, hogy Eliana kirángassa az ágyból, és együtt fedezték fel Kineth aprócska boltjait.

Ტ

Raelynn nagy mosollyal az arcán tért vissza a fogadóba, és az új ruháját nézte, amit a boszorkánytól kapott. Egy fehér szoknya és egy fehér blúz volt, amihez egy barna bőrből készült derék fűzőt kapott, tökéletes a holnapi hajóúthoz.