A főnix legendája

26. fejezet

Xavier, kezében az ájult Raelynnel Eliana felé rohant.

- Mi történt? – kérdezte a boszorkány.

- Fogalmam sincs, úgy találtam rájuk. Asterin intézte el.

Eliana intett, hogy tegyék le a földre a lányt, és azonnal elkezdte varázslattal gyógyítani őt. A kék fénycsíkok körbeölelték Raelynn testét, és felemelték a földről. Egy hatalmas fényburokká olvadtak, Eliana koncentráló arcából lehetett csak tudni, milyen erősen igyekszik meggyógyítani a lányt.

Xavier őrülten aggódott. Végre elindulhattak volna, erre a szirének megtámadják őket, és Raelynn is megsebesült, amikor mondta neki, hogy menjen, és bújjon el. Nem is értette, mit gondolt a lány, ezzel majd megmenti őket?

Raelynn teste ekkor visszakerült a földre, ő maga pedig kinyitotta a szemét.

- Hála az Istennő kegyelmének! – Ölelte át rögtön Raelynnt.

Xavier olyan szorosan igyekezett tartani a lányt, hogy ne tudjon elmenekülni előle.

- Mégis mit képzeltél? – súgta dühösen a fülébe. – Halálra aggódtam magam miattad. Soha többet ne merészelj ilyet csinálni – vonta magához még közelebb Raelynn testét.

A válaszát azonban nem várta meg.

Felállt, és elindult a lovak felé, hogy kifújhassa magát. Szinte elviharzott a helyszínről, de muszáj volt. Amint biztonságos távra volt az emberek kíváncsi szemeitől lenézett a kezeire, amik úsztak a lány vérében, és legszívesebben sírt, üvöltött és a haját tépte volna, annyira el volt keseredve. És annyira, de annyira dühös volt.

El se tudta volna képzelni, hogy Raelynn vére valaha a kezeire tapad.

Bárcsak tehetett volna valamit, akármit. És mégis, ott sem volt, amikor ez történt. A hajába túrt, idegesen, és fel alá sétált. Igyekezett megnyugodni, miközben a kezei remegtek, és a lába szinte alig volt biztos a talajon.

Valamit csinálnia kell, hogy lefoglalja az őrülten csapongó gondolatait, mert akárhova nézett, mindenhol Raelynn, véres, ájult testét látta, és szinte belebetegedett a látványba. Szüksége volt nyugalomra, valamire, ami kizökkenti, vagy kiráncigálja ebből az állapotból, ha már képtelen volt a lány mellett maradni.

Leellenőrizhetné, hogy készen állnak e holnap reggeli utazásra. Hosszú az út Antieloig, még hosszabb, ha nincs megfelelő felszereltségük.

Xavier tehát odalépett a lovakhoz, hogy megnézze a megmaradt felszerelésüket.

Végignézett mindent, és úgy döntött, különösebben nem sérült semmi. Fegyverekben kell feltárazniuk ismételten, de azon kívül indulásra készen állnak. Xavier azonnal cselekedni kezdett. Fejben összeszedte, mire is lesz pontosan szükségük, és nekilátott ezeket összerakni, hogy holnap hajnalban indulhassanak.

A távolban látta, hogy Silas és Eliana hogyan kísérik vissza az alig lábán álló Raelynnt, de inkább elfordította a fejét. Továbbra is őrülten dühös volt, persze, de nem akarta Raelynnen levezetni, az nem lett volna szép tőle. Valahol mélyen ugyanis borzasztóan büszke volt rá. Most először felvette a harcot, nem azért, mert rá volt kényszerítve, hanem, mert így akarta, és habár nem ment neki a legjobban, megtett minden tőle telhetőt.

Xavier most végre láthatta a Raelynnben megbúvó kiválasztottat.

És életében először úgy érezte, Raelynn végre teljesen elfogadta a sorsát.

Ტ

Raelynn furcsán szédült. Az összes érzékszerve, mintha víz alatt lettek volna, teljesen el voltak telítődve, és mindent tompán érzékelt. Lassan nyitogatta a szemeit, igyekezett szokni a szürkés felhők látványát, amik talán esőt ígértek, talán csak elbújtatták a Napot, hogy ne lássa ezt a véres jelenetet.