A főnix legendája

23. fejezet

Xavier oldalra fordult, és lehunyta a szemét, de hiába. A lelki szemei előtt még mindig azt a képet látta, ahogy a szirén lehajol Raelynnhez, és meg akarja csókolni. Szinte teljességgel lehetetlennek érezte, hogy a képet kiűzze a fejéből, és akárhogy forgolódott csak a haragot érezte dübörögni az ereiben.

Felült az ágyban és sóhajtott egy nagyot. Már több mint egy két telt azóta, hogy a várnál voltak, azóta nem is látta Raelynnt, se Elianát. Mindketten eltűntek, és nem is keresték őt. A lázadók fészke is felbolydult mióta azt a kőtáblát visszahozták, és mindenki gőzerővel igyekezett megfejteni a rajta lévő írást. Xavier még csak nem is látta a szöveget, de az zavarta, hogy Raelynnt nem látta. Talán csak mert aggódott érte, elvégre itt nem tudta volna megvédeni, akármennyire igyekezett volna.

Talán el kéne mennie hozzá, és beszélni vele? Xavier megrázta a fejét, és csak némán sóhajtott egyet.

Ahogy kinézett az ablakon, úgy döntött, ma inkább kimászik a tetőre, és kiszellőzteti a fejét. Egyébként is erre volt szüksége már nagyon régóta, és nagyon erősen reménykedett benne, hogy ezután jobban rálát majd az érzéseire, és a dolgokra maga körül.

Az este csodálatosan nyugodt volt. A csillagok jó látszódtak a sötétkék égbolton, a szél kellemesen fújt, ezzel picit felborzolta Xavier haját, de nem zavarta. Amikor először járt az erdőben egyedül, akkor is ez volt a kedvenc érzése, a szél érintése a bőrén. Talán ezért sem ment vissza soha oda, ahonnan jött. Az emlék hatására egy pillanatra lehunyta a szemét, de aztán elűzte ezt a képet a lelki szemei elől. Már régen volt, nem érdemesen ezen rágódni.

Tompa lépéseket hallott ekkor a háta mögül, és akaratlanul is megfordult, abban reménykedve, hogy talán Raelynn az. A lány helyett Silas körvonalait vélte felfedezi, és felvont szemöldökkel nézte, ahogy az íjász közeledik felé.

- Hé, te mégis mit csinálsz itt?

- Ne mond el Elianának, kérlek. Ma már muszáj voltam kijönni, azt hittem megőrülök a gondoskodásától – gondterhelten túrt bele a hajába, és leült a férfi mellé.

- Nem értelek, már ennyire jól vagy?

- Dehogy – rázta meg a fejét Silas. – De kellett már ez a friss levegő. Eliana most úgyis minden idejét Raelynnel és a kőtábla fejtegetésével tölti, nem fog feltűnni neki, hogy kijöttem.

- Értelek – biccentett Xavier.

Néhány percig csak csöndben ültek egymás mellett.

- Tudod, én is éreztem ezt, mint most te.

- Mármint?

- Én is minden áron meg akartam védeni, és ott akartam lenni Elianának, annak ellenére, hogy úgy éreztem ez nem kölcsönös. Talán csak a szívem előbb tudta, hogy ő a párom, minthogy én ezt felfogtam volna.

Xavier csendben ült, igyekezett feldolgozni azt, amit eddig hallott.

- De tudod, ha egy valamit megtanultam, akkor az az, hogy, ahhoz, hogy másban megtaláld a békét, először saját magadban kell. Nem számít, mennyire akarod a másikat, először magadat kell megnyugtatnod, és felkészítened egy kapcsolatra. Ne görcsölj rajta, sokkal rosszabb. Csak élvezd, amit kapsz, és add vissza ezt.

- Köszönöm – mosolyodott el halványan Xavier és hátradőlt a tetőn. – Úgy látszik erre volt szükségem.

- Ugyan, semmiség, nagyon szívesen. Azt kívánom, bárcsak nekem is lett volna akkor és ott valaki, mint most én neked. Bár, nem panaszkodom, mert jól alakult a legvégén.