A nap már bőven a horizont felett járt, amikor Raelynnék csapata elérte a tisztást, ahol megálltak pihenni. Ez volt az utolsó pihenőjük, hamarosan elérik a Tolvajok félszigetét, ami már csak pár órát jelentett. A pihenőt a csapat Silas miatt iktatta be, aki kifejezetten sokat panaszkodott arra, hogy ő milyen éhes, a többiek pedig már nem bírták elviselni a férfi hisztit. Raelynn jót szórakozott rajta, mert még sosem látott ilyen hisztis férfit, Eliana azonban sűrűn forgatta a szemét, és az ő vezényszavára álltak meg végül.
- Menj innen, Silas, és szerezz valamit ehető dolgot – förmedt rá Eliana.
- Nincs több kaja a táskákban?
- Neked? Nincs. Na hess, hess – legyezte el a férfit, majd Raelynn és Xavier felé fordult. – Ti sétáljatok egyet, mindketten halálra várt fejjel néztek. Magányra van szükségem.
- Akkor miért nem te mész el? – vonta fel a szemöldökét Xavier.
- Ne kezd te is. Ne kezd te is... Komolyan mondom, ti, férfiak rosszabbak vagytok, mint egy hó leopárd nyáron.
- Az milyen? – kapcsolódott be Raelynn is.
- Nem akarod tudni – vágta rá, és az orrnyergét masszírozva sétált el.
Raelynn mosolyogva nézett utána, majd vállat vonva indult meg egy irányba. Igazából mindegy volt merre megy, fényes nappal nem számított támadásra sehonnan. Ha belegondolt nem kell aggódnia sem, társai meg fogják tudni védeni őt, bárki támadna is rá.
Az erdő tárt karokkal fogadta. Szinte énekelt neki, ehhez pedig a szellő adta a kíséretet. A távolból a madarak csiripeltek, és egy patak duruzsolta, hogy erre, erre, erre gyere. Raelynn megindult a hang irányába, és nem sokkal később tényleg egy pataknál kötött ki.
A környezet csendes volt, és szép, a hűs víz látványa hívogató volt. Raelynn levette a csizmáját, feltűrte a nadrágja szárát, és leült a patak szélére, közben a vízbe lógatta a lábát.
- Most is megfürdesz? Ezúttal szívesen végignézném – hallotta a háta mögül Xavier hangját. Tudta mire utalt a férfi, az első találkozásuk alkalmával lefürdött egy patakban, de már akkor is csak ez az idegesítés ment tőle.
- Rögtön gondoltam – Raelynn hátrafordult hozzá egy szemforgatás kíséretében.
Xavier neszezett egy ideig, majd leült mellé, és ő is a vízbe lógatta a lábát. Csendben ültek, a körülöttük lévő erdő muzsikáját hallgatták. Raelynn élvezte ezt. Szinte teljesen betöltötte a mellkasát, és mosolyogva lubickolt a vízben. Most először volt szabad hosszú idő óta, és ez minden porcikáját melegséggel járta át.
Xavier mellette szótlan volt, és végignézett az erdőn.
- Hogy-hogy mégis a küzdelem mellett döntöttél? Amikor kifakadtál az erdőben, azt hittem végleg elmenekülsz a sorsod előtt – a kérdése váratlan volt, Raelynn hirtelenjében nem tudta mit válaszoljon.
- Emlékeztettek rá, miért kell folytatnom.
Xavier egy pillanatig a válaszát mérlegelte, majd felé fordult: - És miért?
- Mert ez nem rólam szól. Egy nőről szól, aki rosszul döntött, és egy férfiról, aki túl sokra tartotta magát. A jobb világ reményét azonban az én kezembe helyezték, és nem akarok másokat cserbenhagyni a saját önzőségem miatt. Nekik szükségük van rám.
- Ki vagy te, és mit csináltál Raelynnel? – lökte meg a vállait játékosan.
- Haha. Komolyan mondtam, Xavier.
YOU ARE READING
A főnix legendája
Fantasy[A Főnix Legendája trilógia első része] Raelynn, egy kereskedő egyetlen lányaként kénytelen a Vörös Istennő apácai között nevelkedni Theros egyik aprócska kolostorában, míg az apja távol van. Tervezi a jövőjét, és amikor csak tud, megszökik a városb...
