Vérben úszó szerelem(Germany x Poland)

36.fejezet

Poland szemszöge:

-Lassan haza kéne mennem Niemcy.hunytam le a szemem.Germany éppen a hajamat simogatta,kijelentésemre pedig még egyszer magához húzott.

-Rendben.De...hajolt le,hogy meg tudja puszilni az arcomat-Biztos,hogy a szüleid nem fognak rájönni,hogy nem matek korepen vagy?

-Nem hinném.Vagy legalábbis nagyon remélem,hogy nem.tűrtem a fülem mögé rendezetlenül álló hajam.Germany felállt a szőnyegről,én pedig elfeküdtem rajta.(Mármint a szőnyegen XD)

-Nem azt mondtad,hogy menned kéne?nevetett Germany a falnak dőlve.

-Igen azt mondtam.De azt nem mondtam,hogy kedvem is van hozzá.nevettem én is,majd nyöszörögve megpróbáltam felállni.Sajnos a nagyjából két órányi ,,törökülésbe olvasunk!,,-tól kicsit elzsibbadt lábam.Germany mosolyogva felém nyújtotta a kezét,majd felhúzott a szőnyegről.Természetesen tovább húzott,így elvörösödve nekidőltem.

-Niemcy...!szóltam rá elvörösödve.

-Igen?vigyorgott Német,jobb kezemet a magasba tartva.

-Zavarba hozol...nyöszörögtem,majd a másik kezemmel eltakartam az arcom.

-És te olyan aranyos vagy,mikor zavarba jössz-engedte el a kezemet.

Én gyorsan felkaptam a szürke kis táskámat Germany íróasztaláról,majd rohantam a kabátomért.Jaj nekem,ha anyuék otthon lesznek...

-Elkísérjelek?kérdezte Germany a kabátját előkapva.

-Szerintem ne...Na jó gyere.adtam meg magam.-De ne teljesen a házunkig.Mielőtt Ukrajna meglát.Újabban nem különösen kedvel...kaptam magamra a fekete sportcipőm.Igen,sportcipő télen.Tudom,nem az eszemről vagyok híres.

-Mire kell hazaérned amúgy?húzta összébb a kabátját Germany a süvítő jeges szélben.

-9 előtt kéne...pillantottam villámgyorsan a cicás órámra.Tűpontosan volt négy percünk a város egyik feléből a másika átérni.-Nem fogok hazaérni!pánikoltam be egyből.

-Dehogynem Polska!Emlékszel mit mondott ma a tesitanár óra végén nekünk?

-Azt,hogy csak le tudunk futni 5 kört 2 perc alatt?mosolyodtam el kicsit sem magabiztosan.

-Akkor ez is menni fog.fogta meg a kezemet Germany,majd rohanni kezdtünk.A süvítő szélben,a barátom kezét fogva rohanunk hazafelé.Ha valaki azt mondja nekem fél évvel ezelőtt,hogy ez meg fog történni,kiröhögtem volna a francba.Annyira megváltozott minden egyetlen ország miatt.De ez most az a fajta változás ami tetszik.Nagyon is tetszik.

Csupán két perces késéssel de hazaértem.Nem is gondoltam volna,hogy egyszer még megköszönök valamit a tesitanárnak...

Csendben kinyitottam a bejárati ajtót,majd lábujjhegyen beosontam az előszobába.Gyorsan levettem a cipőm,meg a kabátom,majd már sunnyogtam volna fel a szobámba,mikor észrevettem,hogy a nappaliban ég a villany.Ajjajjjj....

Félénken néztem be a nappaliba,ahol szembetaláltam magam anyám gyilkos tekintetével.Itt már tudtam,hogy ez nem egy két perces vita lesz...

-Bocsi anya,hogy későn jövök...Izé elhúzódott a korep...próbáltam valami életképes indokot elővarázsolni.Anyukám felvonta a szemöldökét,majd karba tette a kezét.

-Poland képzeld felhívtam Italy apukáját,hogy hogy álltok.vette elő anya az ősrégi telefonját.Azt hittem,itt halok meg.

-És tudod mit válaszolt?tetetett gondolkozást anyukám.-Azt,hogy Italy szobafogságban van az irodalomjegyei miatt,és,hogy már legalább két hete a hangodat sem hallotta.