Vérben úszó szerelem(Germany x Poland)

50.fejezet (avagy a LEZÁRÁS)

Poland szemszöge:

-Szia Anya elmentem!-kiáltottam hátra a konyhába.Magamhoz vettem kicsi, macskás matricás hátitáskám, és buszbérletem, majd ignorálva szüleim rosszalló tekintetét, elköszöntem a bátyáimtól is.Magyar tanult az egyik javító dolgozatára,Ukrajna pedig Blackyt simogatta sorozatozás közben.

Újabb nap,ami új reményt ad nemde?Én pedig hiszek a reményben.Hiába adja fel körülöttem mindenki,én makacsul tartom magam a hitemhez. Már több mint két hónapja... 

Szerencsére a tanulással már nemigen kell foglalkoznom.Szinte mindenből lezártnak már, és nagy örömömre töriből feltornáztam magam négyesre, és tesiből sem buktam meg. A többi tantárgyat pedig eddig úgy tűnik, hogy kitűnőként zárom.Izgalmas egy iskolaév volt az is biztos.De így, mivel a tanárok figyelembe veszik a közelgő nyári szünetet,már nem is adnak fel házit.Így pedig itt tudom tölteni minden délutánom.Hogy hol is van az az itt?

Mint mindig reménykedő mosollyal intettem a recepciós hölgynek, aki mint mindig egy óvatos mosollyal köszöntött a nemrég felújított kórház épületében.Habár az aprócska felújítás nem változtatta meg a kórház tipikus hangulatát.A liftet meg sem várva rohantam fel a lépcsőn a második emeletre,olyan sebességgel, hogy a tesitanár biztos meggondolná az év végi jegyem.Izgatott mosollyal számoltam az ajtókat, majd megálltam az egyik előtt, és mély levegőt véve halkan benyitottam. Az eléggé apró szobában kevés ágy volt, de egytől eltekintve mindegyik üres volt.A nyitott ablakon halványan besütött a napfény,kellemes meleget árasztva.

Az ablak melletti ágyon viszont egy sápadt, infúzióra kötött fiú feküdt.Rutinosan húztam ki az ágy közelébe készített széket, majd a támlájára akasztottam a táskám.Az ágyon fekvő fiú fölé hajoltam, és kitűrtem az arcából néhány rendet nem tűrő éjfekete hajtincsét.

-Tudom Germany, hogy egyszer fel fogsz ébredni.-motyogtam magam elé, majd kényelmesen hátradőltem,és elővettem egy Stephen King könyvet.Felkészültem a késő estig tartó várakozásra.

Az ajtó viszont megnyikordult mögöttem.Unottan hátranéztem.

-Oh,hát persze, hogy te itt vagy Pollen.-sóhajtott Reich, majd letelepedett a székem mögötti ágyra. 

-Minden délután itt vagyok.-vontam meg a vállam hanyagul.Most pont Reich hiányzott az életemből.Itt helyben főbe lőném, amiért Germanyt ilyen mértékű fájdalomnak tette ki.

-Te soha nem adod fel.Továbbra sem mutat semmi életjelet?-érdeklődött Reich a lábát lóbálva. 

-A légzésen kívül sajnos semmit.-néztem Germanyra fájdalmasan.Reich bólintva vette ezt tudomásul.Még néhány feszült percig ott ült mögöttem félholt fiát nézve,majd felpattant a kórházi ágyról. 

-Akkor nem zavarok tovább, magatokra hagylak titeket.Viszlát Pollen,találkozunk holnap.Ha történik bármi értesíts!-intett Reich,majd becsukta maga mögött az ajtót.Én pedig visszaemeltem a könyvemre a tekintetem.

Persze,ő rohan haza a kis Sovietéhez,meg a hülye terveihez.Ami valamiért fontosabb mint a saját fia.

Álmosan lapoztam egyet a könyvben.Fáradt vagyok a folyamatos esti (eddig eredménytelen) virrasztásamitól,de Isten ments,hogy itt aludjak el.És ha pont akkor ébredne meg...? 

Letettem a könyvet az ágy mellett lévő kis asztalra, amin rengeteg levél,és egy gyönyörű rajz volt kiállítva,amit Italy készített.Szinte minden osztálytársunk küldött valamit Germanynak,és gyakran látogattak meg minket.És még Niemcy azt hitte, hogy az osztályból csak én szeretem, meg Magyar.