Vérben úszó szerelem(Germany x Poland)

49.fejezet

Kurva hosszú rész/fejezet warning :3

Poland szemszöge:

Reggel egy majdnem átlagos pénteki napra ébredtem.Majdnem.Csak most,mint minden egyes napon ezen a rohadt vidám héten,belém hasít a felismerés,hogy már csak x nap van a hét végéig.Most pedig sokkal közelibbnek tűnt ez az egész.Még... Valóságosabbnak. Miután előző héten hazamentem Germanytól csak le ültem az ágyamra és gondolkoztam.Sírni már egyszerűen nem tudtam, pedig belülről szinte mart a fájdalom.De helyette megpróbáltam higgadtan gondolkozni egy nagyon fontos kérdésen.Ami a következő:

-Most akkor mi lesz? 

Engedjem el csak úgy szó nélkül? Ki van csukva, nem megy.

Ne hagyjam, hogy szétszedjék őket? Passz,mert ezzel semmit nem érnék el.Ugyanúgy belehalna egy idő után.Azt meg nem bírnám végignézni.

Marad a legkézenfekvőbb megoldás.Hagyom,hogy elmenjen, és görcsösen reménykedek a szerencsémbe.

Hát,ha tényleg csak szerencsén múlik egy olyan ország élete akit mindennél jobban szeretek, akkor erre eléggé rábasztam.

Az elmúlt napokban tartottam magam a Germanynak tett ígéretemhez,és előtte nem mutattam a szomorúságom bármilyen apró jelét sem.Amikor viszont hazaértem (persze csak házit írni, és átöltözni) rendszerint vagy sírtam, vagy átkoztam még a Jóistent is. Gyerekes hisztizni tudom, de mikor is érdekelt mások véleménye?

Bátyjaim pedig nem igazán értik, hogy mégis mi bajom van "már megint".Germany megkért, hogy ne nagyon beszéljek még nekik se erről. Egyrészt mert amúgy sem tervezett mindenki előtt mártírkodni,másrészt,nem szeretné Magyart elszomorítani. Örül,hogy végre kezd valamivel normálisabb lenni a családunk élete. Nem akarja már most elrontani a javuló helyzetünket. Habár olyan sok minden nem változott. Mi Magyarral csak leültünk beszélni Ukrajnával az utálatos viselkedéséről.Meglepően...Nyugodtan beszéltünk vele.De az eszmecserénk vége felé, már inkább mi kértünk bocsánatot, hogy megint felhoztunk neki a "miér lettél ilyen nyomorult???He??"-témát.Ugyanis kiderült, hogy Kanadával nos...Igen szakítottak. És a bátyám viselkedéséből kikövetkeztetve sejtem hogy ki akarta ezt.Így Ukrajna ebben a néhány napban nem küldött minket melegebb éghajlatra egyetlen nézésével.Hatalmas javulás ugye?Nem baj, én már annak is örülök,hogy tudtunk vele beszélni,ő pedig meghallgatott minket.

Viszont hogyha ezt a pár napot kéne összefoglalnom,akkor csak tömören annyit mondanék, hogy:sokat voltam Germany-val,-nál.Nagyon sokat. Egyedül a tegnapi nap nem mentünk sehova, mert Reich kitalálta, hogy ő most találkozni szeretne Soviettel.Hogyha esetleg ő is meghalna Germanyval együtt.Bár Niemcy elmondása szerint Reichet annyira nem izgatja a halál gondolata,mivel...igen,ő alapból is halott lenne.De inkább nem akarom tudni, hogy Germany mit is látott ott.Bár Reichet sem irigylem, ha a keddi napomra gondolok...Khm.

Amikor pedig Germanyval voltam, mindössze egyszer beszéltünk még a szombatról. Pontosabban a szombat délutánról. Hát, most mit mondjak? Volt már nyugodtabb/kevésbé szar/sírásmentesebb beszélgetésem.Fájt azt hallani, hogy ő mennyire beletörődött ebbe az érzésbe...Ezek szerint csak velem van baj,hogy ez ennyire megvisel?

Persze amint felkelek mindig azt hiszem, hogy csak valami rosszat álmodtam.Ez nem a valóság-gondolnám mindig,de természetesen hamar felfogom, hogy dehogynem az.

Egykedvűen fésülködtem meg,majd lementem reggelizni a kedves bátyjaimhoz. Szerencsére a szüleink már dolgoznak, így egy kicsit oldottabb a hangulat.

Ezután villámgyors reggeli rutin, iskolai felszerelésem és kémia anyag átnézése, majd már zártam is magam után a bejárati ajtót. Sóhajtva elraktam a macskás lakáskulcsom, majd zsebre vágtam a kezem.