Vérben úszó szerelem(Germany x Poland)

48.fejezet

Elnézésetek kérem a hosszú szünetem miatt...Úgyhogy tessék,egy hosszabb fejezet!(Sok-sok párbeszéddel XD)

Cringe warning!

Germany szemszöge:

-Na basszameg!-nevetett apám pánikolva,majd visszaadta az irányítást. Persze, ha gond van, akkor oldjam meg én. Kösz apa,nagyon rendes vagy.

-Bocs Német,ezt nagyon elbasztam.Amikor alszol,könnyebben át tudom venni a kontrollt. De ezt most neked kell kimagyaráznod.-mondta Reich páni félelemmel a hangjában.-Pont most már nem tudódhat ki a kis titkunk Germany!Magyarázd ki,vagy esküszöm lelövöm!

Alig észrevehetően bólintottam, majd vettem egy mély levegőt.Most nyugodtnak kell maradnom. Ha pánikolok, csak rontok a kialakult helyzeten. Eddig is tudtad, Német, hogy el fog jönni ez a pillanat. De lehetőleg kezdj bele,mielőtt Reich tényleg megöli.Kinézem belőle...

-Pollen, kérlek ne pánikolj.-néztem Polandra, aki a kanapé legtávolabb eső feléről méregetett minket.

-Oké,az előbb biztos csak képzelődtem ugye? Te Germany vagy.Nem Third Reich.Igen, csak én vagyok hülye.-mormolta maga elé.

-Poland,sajnos ezt nem csak képzeled.Nézd. Kezdjük ott, hogy ezt már nagyon régóta el akartam mondani.-kezdtem félve. Poland velem szemben pedig csak félelemmel és kételkedéssel nézett rám.Ez így nem jó... Nagyon nem.Felsóhajtottam.

-Pollen, gyere ide. Kérlek ne félj. - nyújtottam a kezem felé. Lengyel pár másodpercig hezitált, majd megfogta kezem, és engedte, hogy odahúzzam magam mellé.

-Germany ez most mi volt? Ez olyan paranormális volt. Akkor most mi van? - kérdezte Poland összezavarodva. Remek, már legalább nem fél tőlem.Így valamivel könnyebb lesz magyarázkodni.

-Sajnos pontosan jól láttad.Hogy is mondjam?-húztam el a számat.-Képzeld, apám, Third Reich bennem él, és amikor úgy tartja kedve, átveszi felettem az irányítást. - hadartam le a szokásos kis mesémet. Nem féltem már a reakciójától. Ezen már nem múlik semmi. Ha itt hagy, akkor csak kiderül, hogy nem is kedvel annyira. Ha itt marad velem, na az már egy neccesebb helyzet...

Poland maga elé nézve realizáltam amit mondtam. Vagy próbált visszaemlékezni az FBI telefonszámára.Mintha Amerikát látnám, még év elején. Ugyanaz a hitetlen tekintet és lefagyott testtartás.

-Germany...-kezdte Poland, majd megrázta a fejét. - Na jó, nemtom erre mit mondjak. Szeretlek, tehát a minimum az az, hogy elfogadlak ahogy vagy. Vagy akivel vagy...

-Hogy tessék?-fordultam vele szembe. Rendben, erre a reakcióra aztán végképp nem számítottam. Semmi kiabálás, random bútorok hozzám vágása...

-Figyelj Germany, nem akarlak megbántani, de nagyon szarul színészkedsz. Amikor apád szóba került te mindig elsápadtál, feltűnően hazudtál, meg stb. Soha nem voltatok mindketten egy helyen...Sokszor kimerült vagy, és mindig a Reichel kapcsolatos problémáira hivatkozol. Szóval én is valami hasonlóra következtettem.-sorolta Poland kíméletlenül.

...Az már igen. Jó okos barátnőd van fiam!-rázott fel Reich röhögése a pillanatnyilag kialakult sokkomból.

-Pollen, azért erre nem számítottam. - köszörültem meg a torkomat.

-Sok mindent láttam már, maradjunk annyiban. - kuncogott Poland.-De nem lehetne titeket valahogy izé... Kettéválasztani? Mert most így belegondolva, hogy az apád végigmozizta ahogy mi, nos igen...

-Na ezzel van egy apró probléma angyalkám...

-Az a baj, hogy ha már így kezdesz valamit, akkor tudom, hogy nagy a baj. Ne kímélj, mondjad. - forgatta a szemét Poland. - Veled maradok bármit is mondasz. Ne félj!

-Rendben. Nos... De igen szét lehet minket választani. Reich szövetségesei már megtalálták rá a módszert. Ami egy kis szerkezet, és egy műtét segítségével szétszed minket.

-Ezzel mi a baj Niemcy? Ha kell elmegyek veled, és ott leszek melletted.Ukrajnát is kísértem már el műtétre.-nézett a szemembe Poland.Nem igaz. Egyszerűen nem tudom neki elmondani. Képtelen vagyok rá. Nem tudom összetörni. Nem akarom, hogy szomorú legyen.

Elfordítottam a fejem, hogy ne kelljen a szemébe néznem. Milyen érdekes a nappali egyik oldala, most veszem észre...

-Niemcy...-fogta meg az állam Poland,majd visszafordított magával szembe.-Kérlek mond el! Nem érdekel, hogy nem akarod. Nem érdekel, hogy miért nem.Mondjad!Addig ne aggódj, úgy sem terveztem elmenni.Amúgy sincs holnap iskola.

Vettem egy mély levegőt. Nem értem miért olyan nehéz ez.Csak közölnöm kell vele valami olyasmit, amit én már rég elfogadtam.Nem olyan nehéz igaz?

Ismét felsóhajtottam majd végigsimítottam Poland arcán.A füle mögé tűrtem egy kósza tincset, majd végre erőt vettem magamon és megszólaltam.

-Ez a műtét eléggé nehéz lesz.A nehéz az nem kifejezés.Emiatt nagy rá az esély, hogy belehalok.

Poland tágra nyílt szemekkel nézett rám. Mint aki nem akarja elhinni amit az előbb mondtam. Majd lefojt az első könnycsepp az arcáról. Magamhoz öleltem, ő pedig készségesen hozzám bújt, és csendesen sírt tovább.

-Pollen tudom, hogy ez nem éppen a legjobb hír, de kérlek ne sírj. Nem akartalak elszomorítani.-cirógattam nyugtatóan a hátát. Poland megtörölte a szemét, majd rám nézett. Emlékszem amikor mérhetetlen fájdalommal a szemében nézett rám. De ez a tekintette...Lassan én sírom el magam tőle.

-Niemcy, ezt...Nem.Ez biztosan nem mondhatod komolyan!-törölte meg a szemét ismét Poland.

-Sajnálom Poland. Kérlek ne haragudj rám. - mondtam halkabbra véve a hangom.-Ezért nem akartam elmondani.

-Ez nem kifogás Germany.Akkor mikor tudtam meg volna?Amikor apád meghív a temetésedre vagy mi...?-pillantott rám félig dühösen,félig szomorúan Poland.

-Igen,úgy terveztem...

-GERMANY!-nevetett Poland,majd lehunyt a szemét.-Oké,legyünk optimisták.Nagy rá az esély,tehát nem 100%,hogy belehalsz.Tehááát,még van remény,ugye?

Megint elfordítottam a fejem.Basszameg,így hogy akarok nyugodtan besétálni a pokolba?

-Germany.Én...én nem akarlak elveszíteni.Szükségem van rád.-mondta csendesen Poland.

-Tudom Poland.De még van egy hetünk!-próbáltam vigasztalni összetört barátnőmet.

-Csak egy hét?-nézett rám Poland.

-Csak egy.-feleltem egyből.-De kérlek ne légy szomorú.Találsz helyettem valaki mást.Vannak nálam sokkal normálisabbak is.

-De én téged szeretlek Niemcy.-csóválta a fejét letörten Poland.-Nem lehetne akkor,hogy így...benned marad Reich?

-Nem.Így is gyakran összeesek,meg vért köhögök tőle.-vontam magamhoz közelebb.

-Oh basszus.-fakadt ki Poland hirtelen.

-Mindegy.Majd valamit kitalálunk...-pillantottam Polandra.

-Biztosan.-mondta,majd lehajtotta a fejét a mellkasomra,és hallgatta a szívverésem.Megsimogattam a fejét,ő pedig felnézett rám.Lehajoltam hozzá,és gyengéden megcsókoltam.

-Hát Germany,ezt nagyon megszívtad...-mondta ki a tömör igazságot Reich.

-Érzéketlen paraszt.-morogtam idegesen,mikor Polandal elváltunk.

-Na várjál.Tudtok egymással beszélgetni?-nevetett Poland.

-Igen,csak már ez is fáj...-vontam meg a vállam.-Poland.Ígérd meg,hogy nem leszel szomorú a következő héten.

-Ha ezt szeretnéd Germany,akkor megígérem.