Vérben úszó szerelem(Germany x Poland)

37.fejezet

Cringe és khmmm warning(entschuldigung,de hajnalban írtam ezt a fejezetet TwT)

Germany szemszöge:

Nem találkozhat velem?De...miért?Magyar miért nem mondta? Annyi kérdést tettem fel magamnak, de egyiket sem tudtam megválaszolni. De hát... Attól még, hogy nem találkozhat velem, a telefonját sem veszi fel, és az üzenetemre sem válaszolt... 

-Germany Berlin kijön a táblához, a többiek pedig leírják, hogy mit tudnak a heterotróf élőlényekről. szakított ki a kis álomvilágomból biosztanárunk. Csodálatos még ez is...
Néhány hasonlóan eltelt óra után kiültem az udvarra, a kakaós csigám társaságában, és elmerültem a gondolataiban.

-Ma el tudsz hozzánk jönni, ha akarsz vele beszélni. ült le mellém Magyar. - De számíts rá, hogy most nem egyszerűen összetört.Most már a maradék életkedve is eltűnt. gyűrögette a kezében tartott füzetbe szélét Magyar. 

-Anyu ma nem lesz otthon, hajnalig dolgozik.

-De...miért? húztam összébb a kabátom, a hideg januári szélben. 

-Nemtom,de nagy valószínűséggel Ukrajna miatt. 

-Hogy tessék? pislogtam meglepetten. Tudom, hogy Poland valódi bátyja nem igazán kedvel, de, ilyen dologhoz folyamodna? 

-Nyugi, engem meg beköpött a rohadékja, hogy alkoholt ittam. sóhajtott Magyar.

-Elvonási tünetek? fürkésztem elég fáradt barátom arcát. 

-Még nincs. De nagyon nem bírom...Ráadásul anyám megnézte a jegyeimet, és kijelentette, hogy tanulnom kell a szabadidőmbe. masszírozta meg a homlokát Magyar. 

-Ha valamiből le vagy maradva segíthetek...néztem bele a füzetébe. 

-Ha már így mondod, itt van ez az egyenlet amit nem értek. mutatott egy példára Magyar. 

Délután már haza sem mentem, Magyarral együtt mentem hozzájuk. Na igen, a karácsonyi bálos eset óta Russiáékkal alig beszélek,meg valahogy Magyar félkomoly stílusa le tud kötni.

-Csáó hazaértem! kiabált fel Magyar, mikor beléptünk a házba. Az egész házban csönd uralkodott, csak az szakította meg egy pillanatra, hogy ledobtuk a táskákat földre.
-Lehet, hogy sikerült elaludnia. Akkor viszont hagyd. Tegnap óta egy percet sem aludt.álltunk meg Poland szobaajtaja előtt, amire egy Hagyjatok!!!! cetli volt felragasztva.

-Honnan tudod?

-Egész este sírt. Na de én itt hagylak, megyek tanulni...tűnt el Magyar mosolya egy pillanat alatt.
Én még vettem egy nagy levegőt, majd bekopogtam. Bentről egy halk,,Magyar nem érted, hogy hagyj békén?,, hallottam, úgyhogy bátortalanul benyitottam. A földön tankönyvek és füzetek feküdtek hanyagul szétdobálva még pár papírzsepi társaságában. A szobában, ahhoz képest, hogy délután volt, félhomály uralkodott, de én így is pontosan láttam mindent. Poland pedig az ágyán ült felhúzott térdekkel. Nem nézett rám amikor beléptem, most viszont kimerülten felemelte a fejét. Szemei alatt sötét karikák húzódtak, haja hanyagul összekötve,de... De a szememben még így is gyönyörű volt. 

-Pollen!szólaltam meg, ezzel megtörve a nyomasztó csendet. 

-Niemcy?törölte le egyik könnycseppjét Poland. Leültem mellé az ágyra, majd szótlanul átöleltem. Ő nem ölelt vissza, viszont gyorsan hozzám bújt. A hátát simogattam csendben,majd kibontottam a copfját. 

-Nagyon hiányoztál a suliban.suttogtam még mindig őt ölelgetve. Poland válaszul csak lehunyta a szemét, majd nekidöntötte a fejét a mellkasomnak.