✓ Utoljára, Black! (Sirius/OC ; Remus/Tonks)

2. fejezet: Elvarratlan szálak

** FIGYELEM! Ez a fejezet spoileres utalásokat tartalmaz a Sequestrum-hadművelet sorozat első két kötetére. Ha már olvastad a könyveket, semmi "veszélyt" nem jelent rád a fejezet; ha pedig csak ez a könyv érdekel, és az előzményeket kihagynád, akkor ebben a részben nagyjából benne van minden, amit tudnod érdemes (igaz, jó pár részlet kihagyásával).

Nagyon igyekeztem, hogy ne legyen tök unalmas és egyhangú az egész, de bevallom, hogy iszonyú nehéz ennyi expozíciót írni egyszerre :D a jó hír viszont az, hogy ezzel le is tudtuk, és kezdődnek az akciódús(abb) részek.

Jó olvasást! <3 **

* * *

Utoljára, Black!
Második fejezet: Elvarratlan szálak

Lucy Dawlish tapasztalatai alapján a koboldok az alábbi négy kategóriába voltak sorolhatóak:

1. Nem érdemes vele ujjat húzni.

2. NAGYON nem érdemes vele ujjat húzni.

3. Ha ujjat húzol vele, az lesz életed utolsó ujjat húzása.

4. FUSS!

A Gringottsban töltött évei alatt Lucy alapos gyakorlatot szerzett benne, hogyan lehet minél gyorsabban és effektívebben kategorizálni egy frissen megismert kollégát; a Gringottsban csupán „a Főnök" néven emlegetett kobold azonban kifogott rajta.

Ezt a koboldot Gnarlaknak hívták, és számos információ keringett róla a bank falai között. Némelyikük bizonyított tény volt – például hogy a Gringotts igazgatója, Ragnuk az öccse volt –, némelyik logikus következtetés – például, hogy gazdag ügyfelek vagyonának befektetésével, őrzésével és adómentesítésével foglalkozott –, némelyik pedig bizonyításra váró pletyka – például, hogy évtizedekig tartó amerikai tartózkodása alatt minden létező rendvédelmi szervvel összetűzésbe került, és minden alkalommal megúszta. Egy dolog azonban minden kétséget kizáróan igaz volt: Lucy Dawlish még soha életében nem találkozott olyan kobolddal, akit ennyit tanulmányozta az embereket és ilyen jól megértette őket.

A koboldok többsége végtelenül egyszerűnek és ezáltal unalmasnak tartotta a varázslókat; emiatt pedig sosem lépték át azt a megfoghatatlan kommunikációs korlátot, ami oly gyakran akadályozta a megértést a két faj között. Lucy kedvenc kollégája, Ampók például hajlamos volt rá, hogy tőle elcsent szófordulatokat használjon arra cseppet sem alkalmas helyzetekben – egy múlt heti tárgyaláson például közölte a mágiaügyi miniszterrel, hogy „kissé búvalbaszottnak tűnik", majd udvariasan megkínálta a Lucy irodai szekrényében rejtegetett töménnyel. Gnarlak körül ilyesmi nem fordulhatott elő; dörzsölt emberi politikusokat megszégyenítő módon lavírozott a legkényesebb tárgyalási helyzetben is, és kifejezetten kereste az emberek társaságát.

Lucy Dawlish Gnarlakkal való megismerkedése kissé fájó emlék volt. Végső soron annak köszönhette, hogy Cornelius Caramel elhatározta: megpróbálja rátenni a kezét a Gringotts lezárt részlegére, amelyet koboldok és mágusok egyaránt „a Sequestrum" néven ismertek. A Sequestrum széfeit azonban szörnyű átkok egész sora zárta le, és a minisztériumnak hosszan kellett tárgyalnia a bankkal, hogy kedvező politikai ígéretek fejében hajlandóak legyenek ismét hozzányúlni.

A Gringotts átoktörői immár két éve dolgoztak a szakasz megnyitásán, ám csupán a széfekhez vezető főkapuig jutottak el. A továbbhaladáshoz szükség lett volna a Sequestrum kulcsára, amelyet a gringottsi koboldokon kívül a miniszter, Voldemort és Albus Dumbledore is igyekezett megszerezni. Dumbledore egy ideig azt hitte, hogy a nyomára bukkant, a szóban forgó kulcsról azonban kiderült, hogy hamisítvány, az őrzője pedig nem élte túl a megszerzéséért folytatott harcot: éppen Lucy keze által esett el, ami miatt a Rend tagjai eleve vonakodva fogadták be őt a körükbe. Amikor pedig kiderült, hogy a boszorkány tudtán és akaratán kívül ugyan, de segített Peter Pettigrew-nak elkészíteni a bájitalt, melynek segítségével Voldemort újra testet öltött, a helyzet – érthető módon – tovább romlott.