✓ Utoljára, Black! (Sirius/OC ; Remus/Tonks)

6. fejezet: Üzletfelek

Megjegyzés: Ígérem, Lucy Dawlish innentől kezdve csak elviselhetőbben fog viselkedni=)

* * *

Utoljára, Black!

Hatodik fejezet: Üzletfelek

Lucy zavartan fészkelődött a nyikorgó matracon. Tudta, hogy meg kellene rémülnie, fel kellene háborodnia, vagy legalább mondania kellene valamit – a hatását vesztett Imperius-átoknál azonban pillanatnyilag jobban zavarta, hogy kiürült a whiskey-s üveg.

Ez legalább olyan probléma volt, amit könnyűszerrel meg lehetett volna oldani, ha a házigazdája valamivel kevésbé makacs.

– Kiszórták rám az Imperiust, ellenálltam neki, megtört – sóhajtott a boszorkány. – Végigmehetünk még ötször az egészen, de nem hiszem, hogy bármi mást sikerül kihoznunk a sztoriból. Mindjárt kel a nap... hajlandó lennél felfogni végre, hogy nem történt semmi fantasztikus és megmagyarázhatatlan?

Sirius olyan hideg tárgyilagossággal rázta meg a fejét, hogy az már-már az apját juttatta Lucy eszébe.

– Nem – felelte –, akkor sem áll össze. Nem logikus! Az Imperiust nem szokás elsőre leküzdeni, talán nem is lehet. Van valami a háttérben, amit nem értünk.

– De látod, hogy nincs! – hadonászott kétségbeesetten Lucy. – A bűbájod kimutatta, mi történt.

Sirius egy pillanatra abbahagyta a szobában való járkálást, és kisimította a szeméből csimbókos haját. Az arca fáradt volt és nyúzott, de a szeme éber.

– Gondolj bele – mondta. – Sosem kaptál aurorkiképzést. Legillimentorként az elméd a szokásosnál is jobban ki van téve mások befolyásának. Hoppanálni sem tudsz...

– Szóval csak egy tehetségtelen ribanc vagyok, akinek soha semmi sem sikerülhet, igaz? – förmedt rá Lucy. – Erre akarsz kilyukadni?

– Így is magyarázhatod, ha kényelmesebb gyerekesen megsértődni, mint gondolkodni! – vágott vissza hasonló hanghordozással a varázsló. – Lényeg, hogy az Imperius nem törik meg csak úgy; és ha neked előképzettség nélkül sikerült leküzdened, az azt jelenti, hogy valami nincs rendjén.

– Ahogy akarod. – Lucy vállat vont. – Arra voltam kíváncsi, most rajtam van-e az átok. Kiderítetted, hogy nincs, szóval kösz.

Azzal felállt az ágyról, összébb húzva magán a kabátot, amit vitájuk hevében levenni is elfelejtett. Már majdnem kiment a szobából, amikor Sirius elfordult az ablaktól; olyan döbbent pillantást vetett rá, mintha Lucy közölte volna, hogy élete hátralévő részét hegyi troll alakjában kívánja leélni.

– Most meg hová mész?!

– Dolgozni – felelte hűvösen a boszorkány. – Minden második nap megpróbálnak kinyírni... szerinted mennyire hat meg ez az egész? Legalább már azt is tudom, milyen érzés, ha varázslattal kényszerítenek valamire. Ha bővebben kifejtenéd, mekkora nulla vagyok, küldj baglyot.

Siriusról lerítt, hogy minden csepp önuralmára szüksége van, hogy ne kezdjen vele ordítani. Lucy maga is érezte, hogy kissé gyerekesen viselkedik, de nem tudott, és nem is nagyon akart erőt venni magán. Úgy döntött, maradék türelmét a Lucius Malfoyjal való tárgyalás idejére tartogatja.

– ...beszéltél mostanában Remusszal? – kérdezte váratlanul Sirius.

Lucy úgy érezte, mintha kést forgatnának a gyomrában. – Lehet, elkerülte a figyelmed – sziszegte –, de nem vagyunk puszipajtások mostanában.