✓ Utoljára, Black! (Sirius/OC ; Remus/Tonks)

🔞 25. fejezet: A Corbitt-hagyaték

Megjegyzés: Ez a fejezet némi enyhébb erotikus tartalom, és egy kevésbé enyhe vicc miatt kapott 18-as karikát.

Utoljára, Black!

Huszönötödik fejezet: A Corbitt-hagyaték

Perselus Piton, mindent összevetve, elmehetett a bús picsába.

Pontosan oda, ahová Albus Dumbledore.

Sirius átlépett a ripityára tört whiskey-s pohár maradványai fölött, amit dühében vágott a falhoz, és kilesett a függöny résén a néptelen utcára. Az elmúlt két órában ismétlődő pótcselekvés persze nem vezetett eredményre: Harry és barátai már több, mint egy órája elindultak Roxfortba Remus és Tonks kíséretében, hiába kereste volna őket a Grimmauld tér piszkos aszfaltján. Talán jobb is volt így; az elmúlt napokban egyre többször elhatalmasodott rajta valami maró, keserű türelmetlenség. Még az is nehezére esett, hogy a keresztfiával kedves legyen, nemhogy másokkal...

A keresztfiával, aki Perselus Pitontól fog okklumenciát tanulni – éppen tőle, amikor több, ezerszer alkalmasabb jelölt akadna erre a Rendben. Akár ő, Sirius.

A férfi dühösen ellökte magát az ablaktól, és megkezdte szokott járkáló körútját a szalonban. Mostanra egyedül maradt a Grimmauld téri házban: Arthur Weasley-t aznap kiengedték a Szent Mungóból, és feleségével együtt ők is hazamentek. Nem maradt vele más, mint Sipor, és Piton gúnyolódásának emléke.

Bizonyára bosszant, hogy nem lehetsz hasznos tagja a Rendnek...

Nincs annyi szabadidőm, mint neked...

Pompás ürügyet szereztél rá, hogy még sokáig lapulhass a kis búvóhelyeden...

Sirius megrázta magát. Tisztában volt vele, hogy Piton direkt sértegeti: próbálja kihozni a sodrából, hogy valami ostobaságot csináljon. Ha Harry nem áll közéjük, gyönyörűen szétátkozhatta volna! Piton nem kezdőnek való ellenfél, de őt, Siriust csak akkor szorongathatná meg, ha meglepi – akkor nem, ha szemtől szemben állnak...

Sirius képzeletben végigvitt néhány párbajt, melyek során változatos módszerekkel döngölte a földbe egykori évfolyamtársát, aztán kitöltött magának egy újabb whiskey-t, de nem ivott bele. Mire negyedszerre is elképzelte, hogy átkok helyett az öklével töri el Piton orrát, kissé lehiggadt, gondolatai pedig visszaterelődtek a Harry utáni leggyakoribb témájukra: Lucy Dawlishra.

Amikor a boszorkány legutóbb a Grimmauld téren járt, és elmesélte, mi történt a Rejtély- és Misztériumügyi Főosztályon, fontolgatni kezdte, hogy nekiadja az ikertükre egyik felét. Végül azért döntött inkább Harry mellett, mert gyanította, hogy Lucy-t hamarabb viszontlátja. Ez a „hamarabb" azonban már több, mint két hete váratott magára, és a boszorkány hiánya határozottan kezdett átnyúlni a kínzóból az elviselhetetlen kategóriába.

Sirius jó ideje tisztában volt vele, hogy minden igyekezete ellenére fülig beleszeretett Lucy Dawlish-ba, ennek a ténynek a lehetséges következményeivel azonban eddig nem foglalkozott; ugyanúgy elzárta az agya egy rejtett zugába, mint a lehetőséget, hogy Harry egyszer hozzá költözhet, és nem kell többé magányosan töltenie a napjait.

A probléma csak az volt, hogy mióta nem töltötte magányosan a napjait, gyötrelmes érzés volt visszacsöppennie a korábbi állapotba. Lucy és ő együtt töltötték az utóbbi másfél hónapot: együtt ébredtek, együtt reggeliztek, együtt szidták a minisztériumot, a Rendet és a sajtót, esténként pedig együtt merültek álomba – hogy a különféle egyéb, Sirius szerint ennél jóval kellemesebb tevékenységeket ne is említsük. Ha kutyaalakban hevert végig a vendégszoba ágyán, még érezte a nő illatát a takarón...