✓ Utoljára, Black! (Sirius/OC ; Remus/Tonks)

15. fejezet: Scabior közbelép

Boderick O'men sem másnap, sem harmadnap, sem az elkövetkezendő három hétben nem adott hírt magáról.

Lucynak kezdetben könnyű volt különböző ürügyekkel a Gringotts falai közt maradnia; amikor azonban Gnarlak ráförmedt, hogy inkább Dumbledore-ral kellene foglalkoznia, kénytelen volt beavatni Fleurt O'men állítólagos terveibe, és viszonylagos türelemmel válaszolgatni a boszorkány aggódó megjegyzéseire.

– Nem engedheted, 'ogy ki'álgásson! Kísérhletezni ákár rajtad – olyán dolgokát sinál, ámikhre az áurorok sem képesek!

– Pyriteshez és Scabiorhoz képest kábé ártalmatlan az öreg – vont vállat Lucy. Csak később fogalmazódott meg benne a gondolat, hogy az utóbbi hónapokban az ártalmatlan szó jelentésköre alaposan kitágult a fejében.

Fleur tehát fel lett készítve O'men fogadására – feleslegesen, hiszen a varázslót mintha elnyelte volna a föld. Egy hallhatatlan esetében ez még nem lett volna különösebb ok az aggodalomra, Tonks azonban néhány nappal később a soron kívül nyugdíjazott minisztériumi dolgozók nyilvántartásában futott bele a nevébe. A részleteket tartalmazó aktákat erős bűbájok védték, ám ez sem volt mindenki szerint olyan gyanús, mint amilyennek Lucy tartotta.

– Minden második nap nyoma veszik valakinek a Rejtély- és Misztériumügyről – legyintett Sirius, amikor egy este hármasban üldögéltek egy gyorsan apadó tequilásüveg fölött. – Szakmai ártalom. Olyan mágiaágakkal foglalkoznak, amiket sokak szerint jobb lenne békén hagyni.

Látható erőfeszítést tett, hogy nyugodtan beszéljen, de Lucy így is érezte azt a keserű felhangot, ami legutóbbi roxmortsi kalandjuk óta szivárgott a beszédébe. Sirius lassan harmadik hete nem tette ki a lábát a Grimmauld téri házból, és úgy viselkedett mintha bármelyik pillanatban dühöngeni kezdhetne. Sehol sem volt az a férfi, aki végtelen türelemmel faggatta őt a Cadillac anyósülésén – igaz, Lucy nem is kifejezetten bánta. Ezt a mogorva, életunt Siriust sokkal egyszerűbben és kockázatmentesebben kezelte; csupán annyi volt a művelet titka, hogy minél kevesebbet érintkezzen vele.

A Rend főhadiszállása egyre gyakrabban néptelenedett el, Lucy pedig igyekezett feltűnés nélkül jönni-menni a szomszédos Rókalyukban, ahol Firenze, a kentaur lábadozott. A boszorkány gondos ápolásának köszönhetően az elmúlt hetekben látványosan erőre kapott, a lába azonban továbbra sem volt a régi, ugyanis rosszul forrt össze a csontja. Lucynak csupán homályos elképzelései voltak arról, hogy mi a teendő egy ilyen helyzetben; sejtette azonban, hogy semmi olyasmi, amit a Szent Mungó csekély létszámú és alulfinanszírozott, értelmes lények gyógyításával foglalkozó szakosztálya hajlandó lenne elvállalni. Kénytelen-kelletlen pennát ragadott tehát, és nekiállt levelet fogalmazni Perselus Pitonnak – remélte, hogy egykori tanára az értelmi képességeire tett megjegyzéseken kívül néhány tanáccsal is szolgálhat majd a helyzet megoldására.

A Gringottsban és a minisztériumban egyaránt megálltak az események, az Auror Parancsnokságon pedig egy ideje nem történt Imperius-átokhoz köthető eset; minden adott volt tehát, hogy Lucy Albus Dumbledore megpuhításával foglalkozzon. Mégsem jutott közelebb a célhoz – a cél jutott közelebb hozzá, amikor egy péntek délután Fleur asztalán hagyta az összes befejezetlen papírmunkát, és az előző heti Szombati Boszorkány társaságában letelepedett Florean Fortescue Fagylaltszalonjának kellemesre fűtött belső terében.

Albus Dumbledore ezt a pillanatot választotta, hogy elegáns lassúsággal helyet foglaljon a szomszédos széken.

– Helló, professzor – mondta tettetett nemtörődömséggel Lucy. – Nem kéne magának a Roxfortban lennie?

Dumbledore átható pillantást vetett rá félhold alakú szemüvege fölött.

– Magának pedig a Gringottsban kellene lennie – mondta derűsen. – Ám fájdalom, egyelőre egyikünk sem térhet vissza a mindennapi élet apró feladataihoz, ugyanis másra vagyunk hivatottak. Annyit megígérhetek, hogy izgalmas hétvégénk lesz.