✓ Utoljára, Black! (Sirius/OC ; Remus/Tonks)

18. fejezet: A lista

Fél hétkor a Piccadilly-n. A lehető legmuglibb helyre megyünk. Te fizetsz.

Lucynak lett volna még mondanivalója, mégis pusztán ennyivel bocsátotta útjára a Weasley család baglyát. Dolga végeztével kissé megborzongott, becsukta a néhai Regulus Arcturus Black által megrepesztett ablakot, és kelletlenül lekuporodott az ágyra. Lakott már ebben a szobában, még ha csak pár napig is; és ahogy akkor, most sem szeretett itt lenni. Volt valami a helyiség levegőjében, amitől az összes vészcsengő bekapcsolt az agyában.

Igaz, ezt a Grimmauld tér 12. bármely négyzetméteréről el lehetett mondani.

Amikor a nyáron összeveszett Siriusszal, nem gondolta, hogy valaha újra itt éri majd az éjszaka; és bár továbbra is idegenkedett a Black-háztól, egy kicsit mégis örült, hogy így történt...

Csak egyszer az életben kerülte volna ki Dora azt a kurva esernyőtartót!

Lucy és a hátramaradt Kingsley közös erővel húzták be a függönyt Mrs. Black portréja előtt; mire azonban a boszorkány mindenkitől elköszönt, és a finom érzelmi zsarolásnak engedve Mrs. Weasley-nek is besegített pár háztartási bűbájjal, Siriusnak nyoma veszett. Lucy remélte, hogy az emeleti folyosón majd összefut vele, de a szobája ajtaja csukva volt, ő pedig nem mert bekopogni. Nem tudta, mit mondhatna, hogyan idézhetné vissza azt a pillanatot, ami – ezt több óra mogorva tétlenség után el kellett ismernie – tagadhatatlanul elmúlt.

Legalább nem teszi ki még több fájdalomnak ezt a sokat szenvedett embert. Hiszen ki a franc kezdene egy olyan nővel, akinek teljesen kiszámíthatatlan a sorsa?

Azt persze kár is lett volna tagadnia, hogy nagy a kísértés – talán még sosem fordult elő, hogy az igazi arcát mutatta valaki felé, az illető mégis érdeklődni kezdett iránta. Sirius Black esetében azonban ez történt: első találkozásukkor ő, Lucy nyakig nyálasan mászott elő egy walesi zöldsárkány szájából, valódi megismerkedésükkor pedig vállalhatatlanul részeg volt. Mindkét helyzet tökéletesen jellemezte őt, a férfit azonban egyik sem tántorította el. Asszisztált a lehetetlen terveihez, és Dumbledore parancsa ellenére megszöktette a Godric's Hollow-i házból...

Lucy gondterhelten túrt bele a hajába. Tudta, hogy mit kell tennie – csak ne lett volna olyan őrülten nehéz!

Nem hagyhatta, hogy még egy ember veszélybe sodródjon miatta, és saját maga fölött sem veszíthette el a kontrollt úgy, ahogy annak idején Myron Wagtail miatt tette. Akkor érzett utoljára ilyen védtelen, reménykedő bizsergést a gyomrában. Azt hitte, már nem is képes rá...

Most még nem fájna annyira, ha rövid úton lezárná ezt az egészet. Mondhatná, hogy hiba volt, hogy tévedett, hogy legyenek inkább barátok... de az hazugság lenne, és Sirius Black rosszul tűri, ha hazudnak neki. Nem lett volna szabad beengednie a fejébe, ahogy Remust és Tonksot sem. Túl sokat láttak, túl sok mindent megérthettek, és – ami a legrosszabb – egyáltalán nem biztos, hogy ő is ugyanennyire fontos nekik.

Lucy többször felöltözött, és leosont a földszinti szalonba, de egyszer sem vitte rá a lélek, hogy a Black-házat elhagyva visszatérjen a Citybe, a mugli szállodába, ahol éppen lakott. Bár Sirius pálcája a legkisebb szavára is engedelmeskedett, fájóan idegennek érezte; és hiába tudta, hogy semmiféle veszély nem fenyegeti a Grimmauld téren, mégis úgy érezte, a sötétből inferusok, és más, félig elképzelt szörnyek lesnek rá.

Már hajnalodott, amikor negyedszerre kaptatott fel a lépcsőn Regulus szobájába; és ekkor kinyílt a szemközti ajtó.

– Eszedbe ne jusson meglógni! – szólt ki vészjóslóan Sirius.