✓ Utoljára, Black! (Sirius/OC ; Remus/Tonks)

32. fejezet: Arrogáns kis szörnyetegek

Három Gringottsban töltött év alatt Lucy Dawlish megtanulta: a tény, hogy megtalálta egy bűntett elkövetőjét, nem jelenti, hogy az illető bármilyen értelemben – és mértékben – meg fog lakolni tettéért. Patricia Rakepick esetében ez a felismerés sokkoló volt, Peter Pettigrew esetében pedig felkavaró; most azonban, hogy Dolores Umbridge-dzsal kellett végigcsinálnia ugyanezt, már csak némi fásultságot érzett.

A roxforti főinspektor leleplezésére irányuló terve hamar akadályba ütközött, Myron Wagtail és titokzatos menedzsere ugyanis egyik pillanatról a másikra teljesen elérhetetlenné vált. Hiába bombázta őket baglyokkal, patrónusokkal és Rivallókkal, sem ő, sem Sirius, sem Rufus Scrimgeour, sem az édesapja nem bukkant nyomukra, ami mindent összevetve kissé aggasztó volt. Lucy eleinte elhessegette a gondolatot, hogy élete első szerelmével történhetett valami, az ötödik eseménytelen hét elteltével azonban nem tudta tovább titkolni aggodalmát.

– Szóval szerinted Umbridge eltette láb alól – tért a lényegre Sirius, miután Lucy az ötödik ártatlannak tűnő megjegyzést is elhintette a reggeli teájuk fölött. – Rövid úton megoldaná a hagyatéki ügyet, az biztos.

– Az a baj, hogy nem – vetette ellen Lucy. – Mivel ketten csatáznak a Selwyn-örökségért, mindkettejükre szükség lenne a papírmunkához. Myron halálával csak újabb hosszú eljárás kezdődne, ami tovább nyújtaná ezt a mostanit, ha pedig simán eltűntnek nyilvánítják, egészen addig befagy az egész, míg élve vagy holtan elő nem kerül. Részletesen elmagyaráztam a nyanyának ezt az egészet, pont azért, mert tudom, hogy kábé bármire képes. Kizárt, hogy ennyire megnehezítse a saját életét!

– Akkor lehet, hogy Wagtail direkt tűnt el – vetette fel Sirius. – Vagy valaki más zavart be az egyenletbe... például Malfoy.

– Malfoy? – Lucy felvonta a szemöldökét. – Miért pont ő?

– Mióta kiderítetted, hogy Umbridge uszította Harryre azokat a dementorokat, nem tudom kiverni a fejemből a ronda képét – morogta Sirius. – Túl sok a véletlen egybeesés! Harrynek el kellett hagynia a mugli rokonai védett házát, hogy eljusson a tárgyalásra. Ha elítélik, megpróbált volna megszökni, és Voldemort tudta ezt. Számított rá. Minden minisztériumi ügyével Malfoyt bízza meg. Ha valahogy összejátszanak Umbridge-dzsal...

Lucy óvatos mozdulattal simított végig Sirius karján. – Ez azért tényleg egy kicsit vad elképzelés... – kezdte, de a férfi felpattant mellőle, és lendületesen járkálni kezdett a Corbitt-ház szalonjában.

– Minél többet gondolkodom rajta, annál logikusabbnak tűnik – jelentette ki. – Figyelj... Harry elmondta, hogy az utolsó pillanatban helyezték át a tárgyalását az alagsorba. Eredetileg egy sokkal kisebb teremben lett volna.

– Persze, mert a kis termekbe nem fért volna be az egész Wizengamot, és Caramel hatalommániás farokméregetése kevésbé lett volna hatásosabb! – Lucy a szemét forgatta. – Felesleges túl sokat belelátnod.

– Biztos? – Sirius felvonta a szemöldökét. – Rakd össze! Mi van az alagsorban?

Semmi! – akarta mondani Lucy – ám ekkor végigcikázott rajta a felismerés. Úgy látta maga előtt a minisztérium alsó szintjét, mintha odarepült volna egy zsupszkulccsal: a fekete csempékkel kirakott, kihalt folyosót, és a belőle nyíló tágas, kerek termet szakasztott egyforma ajtókkal...

– Merlin – nyögte. – Meg akarta mutatni neki, hol keresse a jóslatot, mi?

– Nem tudok másra gondolni – felelte szárazon Sirius. – Tudod, a legutóbbi után nem hittem volna, hogy egyszer még hálás leszek Dumbledore-nak, amiért titkolózik Harry előtt. Továbbra sem hiszek a módszerben, de ha Voldemort tényleg minden erejével azon van, hogy a minisztériumba csalja őt...