✓ Utoljára, Black! (Sirius/OC ; Remus/Tonks)

35. fejezet: Az utak elválnak

- SZERZŐI MEGJEGYZÉS -

(1) Az előző fejezettel kapcsolatos figyelmeztetések változatlanul érvényben vannak...

(2) Amikor 2006-ban kijött P!nk I'm Not Dead című lemeze, és az MtV-n egy nap tízszer lement a fenti klip... na akkor döntöttem el, hogy a sztori ezen pontjához nagyon illik a fenti dal.:)

* * *

Utoljára, Black!

Harmincötödik fejezet: Az utak elválnak

Két héttel később

– Szóval... – mondta Remus.

– Szóval – helyeselt Tonks.

A mondatot egyikük sem folytatta; helyette lesütötték a szemüket, és úgy tettek, mintha valami formabontóan érdekeset vettek volna észre a teáscsészéjükben. Tonks tudta: ha arra vár, hogy Remus fűzze tovább a beszélgetés fonalát, valószínűleg ennél az asztalnál fog megöregedni, mégis képtelen volt rávenni magát, hogy megszólaljon.

Amikor legutóbb ült le ugyanehhez az asztalhoz, tizenhárman zsúfolódtak köré, és Angus Belby-t alig egy órával később meggyilkolták. Bill és ő aznap avatták be a titkaikba Kingsley-t és John Dawlish-t, hogy aztán közösen nyomozzanak tovább a Gringotts feltételezett kirablója, Doris Purkiss után. Doris Purkissről később kiderült, hogy az igazi neve Lucy Dawlish, az „ellopott" pénz pedig a sajátja volt.

Mintha évtizedek teltek volna el azóta, pedig tavaly történt...

Tonks Angus halála óta kerülte az ebédlőt, de a kávézóról sem voltak jobb emlékei, ahol a titokzatos J. S. kis híján az arcukba robbantotta a falat Lucyval. Ráadásul odafent minden kétszer annyiba került; és Remus valószínűleg ennek ellenére sem hagyta volna, hogy fizessen.

Kis híján összerezzent, amikor a férfi újra megtörte a csendet.

– Szóval... hogy érzed magad? – kérdezte rekedten.

Tonks türelmetlenül kisimított a szeméből egy rózsaszín tincset.

– Hát... voltam már jobban is. Gondolom, te is.

– Határozottan, igen – felelte Remus mereven.

– ...meg az idő is nagyon szép – tette hozzá Tonks.

Remus arcán szomorú mosoly suhant át.

– Elismerem, hogy szánalmas próbálkozás volt... de sejtelmem sincs, hogyan kezdhetnénk el ezt a beszélgetést!

A hangja tompán csengett, és Tonks gyomrába beleszúrt valami megmagyarázhatatlan, baljós előérzet.

– Hát akkor... csak úgy beszélgessünk! – vetette fel. – A parancsnokságon úgyis napok óta olyan a hangulat, mint egy kriptában. Lassan elfelejtem, hogy kell hangosan beszélni.

– Andromeda... – Remus megköszörülte a torkát. – Az édesanyád – tette hozzá, teljesen szükségtelenül. – Elmondtad neki?

Tonks lassan bólintott.

– Nagyon kiborult – vallotta be. – Leginkább azon, hogy titkolóztam előtte. Azt hiszem, mostanra felfogta, miért tettem, de továbbra sem bízik Dumbledore-ban. Szerinte túl könnyen vásárra visszük a bőrünket. Még jó, hogy nem tudja, mit csináltunk a Mungóban, meg ilyenek. – Tonks felsóhajtott. – Most ezerrel elkezdte erőltetni az úgynevezett családi összetartást, ami... hát, sosem ment nekünk túl jól. Úgy értem, nincs feszkó, ők remekül elvannak apával, de én inkább a saját utamat járom. Ettől még ugyanúgy szeretem őket, csak... nem lóghat az ember mindig a szüleivel, na! Eddig egyiküket sem zavarta, hogy elmaradozom, most meg fel vannak háborodva, hogy odaköltözöm Lucyhoz.