✓ Utoljára, Black! (Sirius/OC ; Remus/Tonks)

29. fejezet: Myron Wagtail levele

Két hónappal később

A boszorkány és a varázsló összekapaszkodva tűntek fel a kopasz dombtetőn, a lassan szürkülő ég alatt. Egy pillanatra megroggyant a lábuk, aztán sietős léptekkel indultak lefelé.

Tonks remélte, hogy a tagjai hamarosan abbahagyják a remegést. A hoppanálás hosszú volt és kényelmetlen, és mióta Remus elengedte a kezét, a hideg alattomosan kúszott be a kabátujján; az egész karja elgémberedett tőle. Úgy képzelte, Lucy valami luxusvillát örökölt Corbitt rokonaitól, ám közel s távol semmit sem látott, csak a kopár, kora tavaszi tájat és egy kisváros piros háztetőit a domboldalba telepített gyér erdőn túl.

– Az ott Darlington – mutatta Remus. – De mi a másik irányba megyünk...

– Hol laknak, valami farmon? – Tonks elvigyorodott. – Palotára számítottam, nem egy ilyen – úgy értem, biztos otthonos, de baromi messze van mindentől, nem?

– Csak várj, míg meglátod!

Tonks az utóbbi hetekben egyre ritkábban kapta rajta Remust, hogy mosolyogna – igaz, talán csak mert alig találkoztak. Most, telihold előtt egy nappal már az is csoda volt, hogy még áll a lábán.

Az azkabani kitörés óta repült az idő. Január és február – Harry Potter Hírverőnek adott interjúját leszámítva, amit a fél Rend fejből idézett – eseménytelenül telt Tonks számára: ki sem látott a papírmunkából, maradék idejét pedig hazugságvizsgálatok és egyéb kihallgatások felügyeletével töltötte. Szinte teljesen átvette ezt a feladatkört Kingsley-től, akinek újabban a Gringotts körüli furcsa csend kötötte le minden figyelmét. Dawlish és Scrimgeour a szökött halálfalók utáni kutatást vezették, és az a hír járta, hogy Sirius is el-elkíséri őket ezekre a bevetésekre – ha így is volt, Tonks, érthető módon, nyomát sem találta a fejleményekről készült aktákban. Siriushoz hasonlóan maga Dumbledore is árulót sejthetett a Renden belül, megbeszéléseik ugyanis egy ideje arra korlátozódtak, hogy mikor ki őrködjön a Rejtély- és Misztériumügyi Főosztály bejáratánál.

Mundungus Fletchert néhány hét után kiengedték a Szent Mungóból; semmire nem emlékezett J. S. üzenetéből, sem abból az időszakból, amit egy másik valóságban töltött. A Rend tagjai kevésbé bíztak benne, mint valaha, és az őrködés kötelezettsége alól is kivonták. Úgy tűnt, Mundungus ezt annyira nem bánja: minden energiáját a lopott üst-biznisz feltámasztásának szentelte. Tonks gyanította, hogy csekély szabadidejét a Black-ház ereklyéinek értékesítésével tölti, Siriust ugyanis a legkevésbé sem érdekelte az ezüst étkészletek és egyéb ingóságok sorsa. Mióta Lucyhoz költözött, csak akkor tette be a lábát a Grimmauld térre, ha a Rendnek sürgős megbeszélnivalója akadt.

Az azkabani kitörés óta Lucy ki sem látott a munkából, Gnarlak bizalma pedig töretlen maradt benne – ahogy Fleur Delacourban is, aki változatlanul elvégezte helyette a papírmunka nagy részét. Amikor Tonks legutóbb kierőszakolta, hogy legalább egy teát megigyanak együtt, Lucynak a munkanapja közepére kellett betuszkolnia a találkozót. Úgy tűnt, hetek óta nincs szabadideje: a Gringottsból azonnal hazasietett a Corbitt-házba, hétvégente pedig mintha eltűnt volna a Föld színéről.

Na nem mintha Tonksnak sok ideje maradt volna barátnője viselt dolgain töprengeni – Scrimgeourtól kapott új feladatkörei gyakran az estéit is felemésztették. Az O'men gyilkosa utáni nyomozást parkolópályára tette, és más esetek ürügyén próbált információt gyűjteni Lucius Malfoyról. Így, hogy tudta, ki a tettes, ám hiába kutatott bizonyítékok után, minden eddiginél bosszantóbb feladat volt csendben ülni, és várni az alkalmas pillanatra.

Egészen addig, amíg kézhez nem kapta a levelet.

Tonks nem vesztegette az idejét: amint kilépett az Auror Parancsnokság ajtaján, már indult is, hogy felkeresse vele Lucy-t. Hogy barátnője új otthonának megtalálásához Remus segítségét kellett kérnie, az már csak hab volt a tortán...