✓ Utoljára, Black! (Sirius/OC ; Remus/Tonks)

🔞 23. fejezet: Valaki más élete

** MEGJEGYZÉS: Ez a fejezet nem azért kapott 18-as karikát, mert hőseink ismét egymás karjába szédülnek, hanem azért, mert ebben a fejezetben megismerkedünk a wizarding erotica zsánerrel, amiért előre is mindenki szíves elnézését kérem... de muszáj volt. **

Utoljára, Black!

Huszonharmadik fejezet: Valaki más élete

Lucy Dawlish számára úgy telt el a következő néhány hét, mintha tíz centivel a föld fölött lebegne.

A külső szemlélő számára semmi sem változott: ugyanúgy késett reggelente a Gringottsból, ugyanúgy Fleur végezte el az asztalán felgyülemlett papírmunka jó részét, és ugyanúgy bontatlanul hagyta az új örökösödési törvény miatt panaszkodók leveleit. Gnarlak továbbra is rászólt, amikor a kollégáival trécselt, és Ampókkal is ugyanolyan burkolt sértéseket vágtak az asztalaikhoz járuló nagybefektetők fejéhez, mint eddig.

A dolgok praktikus oldalát nézve annyi változás történt, hogy Lucy kijelentkezett az olcsó mugli szállodából Kensington szélén, de nem ment vissza a Kings Crosstól egy sarokra lévő emeleti szobába, ahová ilyenkor szokott: helyette átcipelte az utazóládáját a Grimmauld tér 12-be, és óvatosan letette a vendégszoba egyik sarkába.

Ez volt a Black-ház legjobb állapotú helyisége, így Sirius ragaszkodott hozzá, hogy birtokba vegye. Néhány Mrs. Weasley-től ellesett háztartási bűbájnak köszönhetően a szoba hamar visszanyerte régi fényét: a súlyos bársonyfüggönyök redői közt egy porszem sem maradt, a szőnyegek puhán, süppedősen terítették be a padlót, a széles, baldachinos ágy függönye illatos lett és könnyű, az ablak alatt terpeszkedő íróasztal karcolásmentes, a hátsó falra akasztott, egész alakos tükör pedig fényes és kristálytiszta üvegű. Egészen olyan volt, mintha Lucy visszaköltözött volna a Ritzbe; ritkán fogta csak el az a lappangó, gyanakvással keveredett rossz érzés, amit az öreg ház kiváltott belőle.

A boszorkány még két hétig nem mert kipakolni az utazóládából, ami roxfortos kora óta életének egyetlen állandó kísérője volt; meg akarta kímélni magát attól, hogy rövid úton vissza kelljen zárnia, ahogy azt már annyiszor, annyi különböző szobában tette. Életének éppen aktuális világégése azonban bosszantóan sokáig váratott magára, ő pedig egyre több holmiját felejtette ott a vendégszoba és a hozzá tartozó fürdő bizonyos pontjain.

Sirius Black ugyanúgy egy szempillantás alatt az élete állandó szereplőjévé vált, mint két évvel korábban Remus Lupin, mégsem jutott eszébe, hogy egymáshoz hasonlítsa a két esetet – és nem csak azért, mert Sirius reggelente az ágyában ébredt. Remusszal annak idején minden egy folyamatos, véget nem érő verseny volt, melyben egymást túllicitálva játszották a szerepeiket, lelkük mélyén tudva, hogy a másiknak is megvannak a maga sötét titkai. Hol a vérfarkaskór, hol a legillimencia, hol az, hogy melyikük hová megy, ha feljön a telihold: hiába kezdtek új életet Erdélyben, annak csupán egy része lehetett közös. Remus előtt Lucy nyugodtan titkolózhatott, hiszen ő maga is tökélyre fejlesztette az elhallgatás művészetét, Siriustól azonban – mint az hamar kiderült – tökéletesen idegen volt az ilyesmi. Lucy hiába szidta neki fél órán keresztül a Gringotts biztonsági rendszerét, a befektetőket és az év végi kamatszámítást: a férfi rezzenéstelen arccal hallgatta végig, majd megdicsérte, milyen ügyesen elterelte a szót Corbitt rokonai közelgő látogatásáról – de ha már itt tartunk, egyébként izgulsz? –, Lucy pedig úgy érezte, mintha egy mozdulattal levetkőztették volna.

Fatális véget ért erdélyi küldetésük során megtanulta Siriusról, hogy bátor, tettrekész, vág az esze, és számára legyőzhetetlen varázserővel rendelkezik. Az elmúlt hónapokban aztán egyéb részleteket is észrevett vele kapcsolatban, egyiket a másik után: hogy magas és vállas, viharvert, de valahogy még mindig szép arcvonásokkal, jégszürke szemekkel és hosszú kezekkel. Mióta a Szent Mungó-incidens áttörte a kettejük közti gátat, megmagyarázhatatlan módon egyre vonzóbbnak találta őt – talán azért, mert rádöbbent, hogy ösztönösen, zsigerileg megbízik benne.