Elrablómba szeretve 18+ /B E F E J E Z E T T

17.rész

Szeptember 1-je van, ami, egyrészt (sokak balszerencsétlenségére) az iskola kezdetét, másrészt, viszont Jungkook szülinapját foglalja magába. Jimin ma kezdi meg első napját az egyetemen, ezért az éjszaka egy szemhunyásnyit sem tudott aludni, bármennyire is próbálta Jungkook elaltatni a fiút.

Ezalatt az öt hónap alatt Jungkook lett a híres cégnek az igazgatója, mivel az előző be sokkalt a sok papírmunka végett. Jungkooknak így is magas jövedelme ezúttal a háromszorosára nőtt. Szíve szerint mindent megvenne Jiminnek, ám ő erről hallani sem akar. Nem szereti, ha más a pénzét rá költi. A nyáron ő is folytatta pincérkedését az étteremben, hogy meg tudja lepni néhanapján Jungkookot valami aprósággal. A nyáron szinte nem volt olyan hét, hogy nem mentek volna át Jinhez, vagy ő nem látogatta mg őket újdonsült barátnőjével, aki igazán rendes lány. 

-Chim! Készen vagy? Elviszlek az egyetemre, úgy is útba esik-igazítja meg magán sötétkék öltönyét és a lépcsőt kémlelve várja szerelmét. Az említett pár másodperc múlva meg is jelenik koromfekete szövetnadrágjában és hófehér ingében. Nyakkendője piros, néhol arany színekből díszelgett nyaka körül. Haja-melyet ez idő alatt át festett szürkére-, ízlésesen terül el arcának két oldalán kissé összeborzolva.-Gyönyörű vagy!-markol bele gömbölyű hátsófelébe és magához rántja egy csókra.

-Köszönöm!-pirul el, majd megköszörüli torkát.-Akkor, megyünk? Már nagyon izgulok!-kapja fel földről kistáskáját és elindul az autó felé, ahova gyorsan be is huppan. Az izgalomtól rövidke, duci ujjait kezdi el ropogtatni az út alatt, de ezt Jungkook le is állítja azzal, hogy hatalmas tenyerét combjára teszi.

-Ne izgulj! Okos vagy és szexi is! Semmi baj nem lesz. Ha meg még is, akkor csak hívj és pár perc alatt ott leszek!-kacsint rá, majd figyelmét újfent az útra szenteli.

-Megjöttünk...-suttogja remegő hanggal, ezután kiszáll a járműből.-Köszi, Kookie!

-Majd hívj, ha végzel és akkor jövök érted!-csókolja meg ajkait, majd visszaül az autóba.

-Szia! Húzd fel az ablakot, nagy a szél!-integet neki, majd elindul a hatalmas, szürke vaskapuhoz. Az előadótermet viszonylag hamar megtalálja, mivel óriási betűkkel van rá nyomtatva az irodalom szó. Izgatottan, ugyanakkor félve nyit be a terembe, ahol csak egy világosbarna hajú fiú üldögél az első sorban. Lassan odasétál hozzá.-Szia! Szabad a hely?-kérdezi a székre mutatva.

-Igen, ülj csak le! Azt hittem, hogy senki nem fog jönni!-nevet fel, majd ráemeli tekintetét Jiminre és kihúzza neki a széket.

-Köszönöm!-ül le és előveszi táskájából a tanuláshoz való eszközöket.

-Min Ji-hu vagyok! Téged, hogy hívnak?

-Park Jimin vagyok. Örülök, hogy megismerhetlek!-nyújtja felé kezét, amit Jimin mosolyogva ráz meg.-Te is elsőéves vagy?

-Igen. Furcsa még minden, de idővel meg fogom szokni.

-Egyetértek. Egész este nem aludtam az izgalomtól.

-Ismerős, velem is ez volt. Figyelj, Jimin, tudom, hogy még csak pár perce ismerjük egymást, de nem lenne kedved a csoporttársam lenni az órákon?

-De, persze! Szimpatikus vagy, Ji-hu!-húzza lágy mosolyra ajkait.

A tanítási nap hamar eltelt, mivel Ji-hu rengeteg érdekes dolgot mesélt magáról és családjáról. Megtudta, hogy az anyját ő is elvesztette egy szörnyű balesetben, ezért apjával él együtt, aki azóta is gyászolja elhunyt feleségét. Neki régebb óta hunyt el az anyja. Egy nyaraláson voltak éppen Ji-hu apjával, amikor bekövetkezett a tragédia. Ji-hu ezalatt az idő alatt otthon volt nagyszüleivel, kikkel társasjátékozott, mialatt a lottót nézték. Apja és anyja a két hetes nyaraláson a huszadik házassági évfordulójukat ünnepelték és éppen egy kis buszon mentek be a városba, mikor egy nő a sebességhatárt jócskán átlépve csapódott bele a kisbusz oldalába, mivel az előzés alatt nem tudta irányítani a járművet. A busz felborult és a mellettük haladó folyóba zuhant átszakítva a szalagkorlátot. Apja kétségbeesetten próbálta a már víz színén lévő busz üvegét törni, mely kis idő múlva sikerült is. Felesége azonban az ütközés során annyira beverte fejét, hogy koponyáján egy óriási rés látszódott, nem mellesleg még az egyik lába is eltörött olyan szinten, hogy a szárkapocscsontja kiállt a lábából. Ji-hu édesapja hátára dobva a nőt mászott ki,majd úszott ki halakat megalázó sebességgel a folyóból és tette le a nőt a fűre. A nő nehézkesen véve a levegőt nyújtotta a férfi felé kezét, majd utolsó erejével lerántotta magához egy csókra annyit elmormolva; Szeretlek! Kérlek! Vigyázz Ji-hura! Majd a csókot követően a nő keze minden erejét elvesztve hullott le teste mellé a fűbe. Apja ezek után csak rezzenéstelen arccal nézte felesége élettelen testét, majd a kiérkező rendőrökkel, mentőkkel és tűzoltókkal kezdett el ordibálni a lassúságukért. Ji-hu, miután másnap apja hazaért már sejtve a rosszat kezdett el könnyezni. Nem tudta elfogadni, hogy az anyja halott. Az egész végett azt a nőt átkozta csúnyábbnál csúnyább jelzőkkel.