Elrablómba szeretve 18+ /B E F E J E Z E T T

8.rész

-Sajnálom Jimin....Amit veled tettem...És Taehyunggal...

-Ne mondd ki a nevét! Kérlek! D-de...annyival tartozol nekem, hogy elmond mit csináltál...a testével...-remeg meg ajka.

-Idehoztam, hogy el tudj tőle rendesen búcsúzni, viszont elintéztem a papírokat, hogy úgy tűnjön elutazott külföldre, miután nem bírta feldolgozni az eltűnésedet.

-Istenem!-pityeredik el.-A-a hétvégén...Temessük el!

-Mindenképpen!-puszil homlokára bűnbánóan. Szerelme fájdalommal, meggyötörtséggel teli arca megviseli kőkemény szívét. Miért kezd el...érezni? Gyermekkorától fogva kényszerítette magát, hogy mindenféle érzelmet elnyomjon magában, mely nem a fájdalom, hogy jobban ne tudják a talajba tiporni. De kérem én, s ezzel a kérdéssel Jungkook baromarc apjához fordulok...Mi a faszért kellett a saját, nyamvadt, munkanélküliség miatti stresszedet, feszültségedet a hat éves fiadon, nem mellesleg a feleségeden is levezetned? Jeongguk ezek óta esténként csakis altatóval tudott elaludni, amíg nem toppant bele életébe a szőke hajú, ártatlan lélek, ki Park Jimin néven lett elkeresztelve. Soha senki a világon-kivéve a rajta fekvő Jimint-nem fogja megtudni, hogy milyen érzelmek kavarogtak bent azon a napon, mikor ez történt. Senki nem tudja, hogy milyen gyötrelmes volt minden nap egy láthatatlan álarc mögé elbújnia és a legjobb formáját mutatni apjának és családjának. Áh, de nem csak a parkolós volt az egyetlen alkalom. Miután apjának ez kifejezetten tetszett, hogy a saját, vérbeli fián vezeti le feszültségét, ezért a hét majdnem minden napján megismételte tettét egy újdonsággal: verés, ha ellenkezik. Nem egyszer fordult meg a fiatal fejében az öngyilkosság elkövetése, sőt, ne lett volna olyan nap, hogy ne gondolt volna rá. De nem tette meg, mert nem volt rá képes, hogy anyját magára hagyja ezzel az erőszakos állattal. Rettegett tőle, hogy anyjával is megcsinálja ugyanazokat, mint vele. Igaz, anyja nem sokat tudott vele foglalkozni a család eltartása végett, és ezt ő pontosan fel is fogta. Féltette anyját akármennyire is elhanyagolta.

Mikor betöltötte tizennyolcadik életévét szélsebesen pakolta össze minden holmiját és az iskola elvégzése után ment is egy jól fizető céghez. Eszessége révén azonnal fel is vették, így pár hónap alatt már el is tudott költözni ebbe a hatalmas házba és eléggé meggazdagodott. Viszont a több éven át tartó kín és fájdalom, ha el is jött abból a borzalmas háztól, de lelkében ragadt, melyről eddig azt hitte, hogy senki nem tud neki segíteni, megsemmisíteni fájdalma észrevétlen magját, míg nem meg nem látta az egyik késő este Jimint. Jimin Október 13-án éppen a születésnapja megünnepléséről botladozott haza Taehyunggal ittasan, amikor egy véletlen megbotlás folyamán egymás mellkasán kötöttek ki. Jungkooknak nagyon szimpatikus lett Jimin, ezért vetemedett arra, hogy megfigyeli, majd, mikor már jobban ismeri, akkor elrabolja. Most már maga sem érti, hogy miért nem tudott szimplán odamenni hozzá és meghívnia egy kávéra, vagy, esetleg elkérnie a telefonszámát. Persze, erre Jimin nem emlékszik, egy valóságos csoda lenne, ha emlékezne is.

-Jungkook? Miért bambulsz el ma ilyen sokszor?-kérdezi Jimin közel hajolva hozzá.

-Bocsánat....Sok minden van a fejemben.

-Akkor aludj csak...Csendben leszek!-helyezi fejét Jungkook mellkasára. Jimin mosolyogva várja meg, amíg a fiú légzése lassulni kezd, és majd csak azután csukja be szemeit. Szeretne Jungkook mellett maradni, ezzel büszkeségét megsértve. Nem tud elszakadni tőle ezúttal már, mintha valamilyen kötél tartaná fogva, melyet Jeongguk irányítana felette, viszont ezt Jimin is élvezi. Kezdi megkérdőjelezni saját épelméjűségét, ennek ellenére mégis felhajol az alvó fiúhoz, hogy egy szeretettel telt csókkal ajándékozza meg eddigi erőfeszítéseit, hiszen tudja, hogy nagyon visszafogta magát, mikor nem engedelmeskedett neki. Betakarja magukat, majd szépen lassan a kis Jiminie is belecsöppen az álmok birodalmába. 

Sziasztok! Ez most egy kicsit rövidebb rész lett, de remélem ettől függetlenül tetszik. 

Hamarosan hozom a következő részt!❤😊