A londoni csaj naplója

5th of September

Hogy én mennyire, de mennyire vártam a pénteket! Most komolyan, eléggé fárasztó volt egy egész hetet újra emberek között tölteni, és mint minden átlagos diák, számoltam vissza a napokat. De kezdjük az elején! :)

Este tizenegykor találkoztam Krisztiánnal a nappaliban és tanított tovább a bankrablás rejtélyeire. Ma már jobban ment, mint tegnap (csak feleannyit romboltam) miközben azon gondolkoztam, hogy az nagyon nem lesz jó, hogy reggelenként halasztom a futást, és mint egy élőhalott, úgy megyek a suliba, szóval hajnali félnégykor már mentem is aludni, majd a szokottnak mondható időben, vagyis öt órakkor hatalmas szívfájdalmamra felkeltem és elmentem futni.

Őszintén majdnem leragadtak a szemeim, de amikor megláttam az egyik sarkon egy kóborkutyát, ami egyenesen felém rohant, már egy kicsikét sem voltam álmos. Tehát már éberen menekültem egy kutya elől pénteken, reggel fél hatkor és azon gondolkoztam, hogy amikor azt mondtam kitisztítom a fejem, akkor vajon erre gondoltam-e. I think not.

Felvettem egy világoskék pulcsit, egy fekete skinny jeans-et, és a fekete converse cipőmmet, a hajamat egy egyszerű kontyba fogtam majd a fülhallgatóval a fülemben elmentem... a közeli játszótérre. Hogy miért? Fogalmam sincs. A telefonomat az ölemben pihentettem és a tok szélét piszkáltam miközben a hintában ültem és gondolkoztam.

Fura érzés volt bennem, és nem tudom, hogy mi az. Remélem el fog múlni, mert eléggé nyugtalanító érzés az, hogy valami nyomaszt, de fogalmam nincs mi az.

Mindenem megvan, és tényleg semmi okom sincs a szomorúságra. Szóval hagytam, és magamba fojtottam az egészet. Tudom, hogy ez nem megoldás, és azt is tudom, hogy elő fog még ez törni. Na de most foglalkozzunk a jelennel, és ha már itt tartunk addig elmélkedtem még el nem késtem, szóval háromperces késéssel értem be francia kultúrára.

Igazából semmi érdekes nem volt benne, én csak néztem ki a fejemből, és ha lehet olyat mondani, nyitott szemmel aludtam. Szünetben persze a fiúk szétszedtek a késésemért, de most erre mit mondhattam volna? Szükségem volt arra a hintázásra, na. Irodalmon már nem volt olyan egyszerű dolgom, Kardos percenként végigmérte, hogy mit csinálok. Mit csináltam volna? Ültem a helyemen, csendben, és néztem ki a fejemből. Azt hogy rágóztam is azt nem kell tudnia.

Aztán jött az infó óra, ami egyébként nagyon jó hangulatban telt, és élveztem minden percét. Az asztalok elrendezése nagyon menő volt, legalábbis nekem nagyon bejött. Dave mellett Zsolti ült, utána én, Cortez, (kihagytunk neki egy helyet értelem szerűen) és Ricsi. Az óra utolsó perceiben szabadon böngészhettünk, szóval gyorsan bejelentkeztem msn-re, és érdekes üzenet fogadott.

Cortez üzenete: I'm going home tomorrow, so get ready, British chick;)

Sophie üzenete: I'm not afraid of you, American guy:)

Cortez üzenete: What a pity:(

Sophie üzenete: :) BTW we're waiting for you

Cortez üzenete: IK

Sophie üzenete: don't be a jerk, if I'm honest. Thanks.

Cortez üzenete: little, nervous, blonde, british babe lol

Sophie üzenete: very funny, arrogant, lazy american guy

Cortez üzenete: hey, that was rude, british chick, i'm not arrogant or lazy!!

Sophie üzenete: yeah, and I'm not nervous or small:)

Cortez üzenete: There's the point. but you're still small

Sophie üzenete: What? I'm 158 cm tall. it's not small

Cortez üzenete: 5'2

Sophie üzenete: I don't want to wish for anything bad, but I hope you'll drown in your cola next time:)

Cortez üzenete: You're so kind

Sophie üzenete: IK: D

Majd kiléptem. Nem voltam szemét, áh, csak egy kicsit. De a lényeg hogy elment a nap. Amikor kifelé indultam a suliból megláttam Reniéket ahogy dekorálják a szekrényét, szóval odamentem hozzájuk. – Sziasztok! - köszöntem mosolyogva majd benéztem a szekrénybe. - Nagyon szép lett! Segíthetek valamiben? - kérdeztem.

- Szia, nem kell már végeztünk - mondta Reni enyhe mosollyal.

- Jövőhéten lesz a nyílt szakkörök hete, igaz? - kérdeztem, és bár nagyon jól tudtam a választ, csak beszélgetni próbáltam.

- Igen.

- És ti mentek valamire? - kérdeztem mosolyogva, bár kínosan éreztem magam.

- Én rajzra tuti megyek! - mondta Virág.

- Én szerintem olvasóra megyek, és te?

- Nekem még fogalmam nincs - mondtam majd megláttam, hogy a folyosó végén a korlátnak támaszkodva ácsorog Zsolti, egy szendviccsel a kezében, és láthatólag engem vár. -De szerintem megyek, sziasztok! - köszöntem el, majd sietve odasétáltam Zsoltihoz.

- Kipletykáltad magad? - kérdezte majd ellökte magát a korláttól és lefelé indult a lépcsőn.

- Én olyat nem szoktam! - háborodtam fel nevetve, majd ketten kifelé indultunk a suliból, még Zsolti meg nem torpant a lépcsőfordulóban, és én kis naiv pedig azt hittem valami baj van. - Mi az? - kérdeztem.

- Kivennéd az üdítőm? - fordította felém a táskáját, én pedig szemet forgatva adtam a kezébe az üdítőt.

- Azt hittem valami baj van! - mondtam a fejemet fogva, miközben már régen elhagytuk a suli épületét.

- Haza mennyünk, vagy szeretnél elmenni hintázni? - kérdezte hitelen és pedig vigyorogva szemet forgattam.

- Most inkább homokoznék - mondtam, Zsolti pedig felnevetett.

- Jó, de csak akkor, ha versenyezünk, hogy melyikünk vára lesz a szebb! - mondta mosolyogva.

- Úgyis lenyomlak - adtam be a derekam a hülyeségre.

- Álmodozz csak! - legyintett lenézően.

- Jólvan... de most te vagy a fogó! - érintettem meg a vállát majd gyorsan futni kezdtem a közeli játszótér irányába. Zsolti kitartóan futott utánam, de természetesen esélye sem volt, szóval kifulladva érkeztünk meg a játszótérre, piros arccal, és nevetéstől fájó hassal, majd kifeküdtünk a fűbe és csak néztünk magunk elé.

- Egész életemben nem futottam ennyit! Komolyan, forog az egész világ! - mondta rezzenéstelen arccal én pedig már a hasamat fogva röhögtem, és annyira, de annyira jó érzés volt. A táskánkat félredobtuk, és a napsütésben annyit nevettünk, mint még soha. Olyan jó érzés volt csak úgy félretenni a dolgokat és elengedi magam, hogy azt kívántam bárcsak ott maradhatnék örökre.

És jöttek az olyan témák, amikről olyan igazán jó beszéni, mégsem osztjuk meg őket minden emberrel. Ilyenek például a régi emlékek, kínos storyk és egyéb hülyeségek, fura szokások. Mi is épp egy ilyen beszélgetésbe folytunk bele, és nevetve osztottunk meg egymással lényegtelen dolgokat magunkról.

- Úgy képzeld el, hogy rengetek Barbie babám volt, de valamiért azt hittem, hogy esténként életre kelnek, ezért kivittem mindet az udvarra, és becsuktam őket a garázsba - mondtam, felidézve a régi naiv Sophie-t.

- Ez is olyan, mint amikor azt hittem, hogy a plüssállataim megsértődnek, ezért minddel egyszerrel akartam aludni - kontrázott rá, nevetve.

- És a végén már alig fértem el az ágyban! – tettem hozzá bólogatva miközben folyamatosan vigyorogtam. - És az ilyen régi mesék megvannak? Tűzoltó Sem, A kockásfülű nyúl, Doktor Bubó?

- De jó volt! – bólogatott. – De most már ezt fejezzük be, mert kezdem magam öregnek érezni! – mondta. Egész késő estig beszélgettünk, én pedig nagyon jól éreztem magam. Nem véletlen hogy hatalmas mosollyal az arcomon mentem haza.

*Bankrablós játék, aminek még mindig nem tudom a nevét: 5/5 - :)

*Cortez: 5/5 - várom, hogy vére tudjak valaki olyannal beszélni, aki azt is érti, amikor magyarul beszélek, és azt is, amikor angolul.

*Zsolti, és a mai délután: 5/5** - talán ilyen jó délutánom még soha nem volt.