A londoni csaj naplója

10th of September

Hát hogy is mondjam. Volt Már jobb napom is.

Tegnap késő estig msn-eztünk Zsoltival (kicsit csalódott volt mert csak cserének került be a focicsatba, btw elfelejtettem megnézni hogy játszanak) és Cortezzel, úgyhogy az a két óra alvás sokat hozzátett a kedvemhez. De azért másokok ki pár sort. Vagy inkább több sort.

Cortez üzenete: I don't know what's her problem with me! I'm trying to talk to her, so I asked for her pen and hoped she would talk to me, but nothin'!

Sophie üzenete: Should I talk to her? Or what should I do?

Cortez üzenete: God, BY NO MEANS!

Sophie üzenete: Then you want what?

Cortez üzenete: Nothin'. Why is every girl so complicated?

Sophie: It's not easier with the boys either, Amarican guy.

Cortez üzente: You're wrong, so easy with us.

Sophie üzente: Only you think so.

Cortez üzenete: Okay British chick, it's 3 am, so go to bed, before you're going to kill us tomorrow morning.

Sophie üzenete: Okay father! -_-

Cortez üzenete: Sugar daddy, huh? LoL.

Sophie üzenete: Ofc! I really going to kill you for it tomorrow!

Cortez üzenete: So you think I'm afraid of a dwarf?

Sophie üzenete: How did you call?!

Cortez üzenete: BTW, I don't know what I'm going to do with you, if you say anything to anyone! Especially if for her!

Sophie üzenete: I won't if you don't either.

Cortez üzenete: You can trust me! These are our little secrets, okay?

Sophie üzenete: Sure. Our little secrets.

Tehát eljött a reggel. Pontosítok. A hajnal. Mivel elfelejtettem este lehalkítani a telefonom, szinte szívrohamot kaptam az ébresztőmtől. Miután kellően messzire elkívántam azt, aki kitalálta az ébresztőórát, és annak az édesanyát, boldogan mentek ki a konyhába. Aha, majdnem. Morcosan kászálódtam ki az ágyból, és még egy lépést sem tettem meg, de elcsúsztam az ágyam előtti szőnyegen, és estem egy szépet, és csak hogy szépen fogalmazzak... fájt egy kicsit. Semmi baj, megyünk tovább. Gondoltam én.

Épp a konyhába tartottam, amikor iszonyatos erővel belerúgtam az asztalsarkába, és fájdalmasan sziszegtem fel. Összeszorította a fogam, és próbáltam nem mondani semmi olyat, amit később megbánok. -Oh hogy... a jó édes... - kezdtem sziszegve, de megláttam Anitát, aki felvont szemöldökkel várta a mondat végét - csokispudingodat! - mentettem a menthetőt, és kínomba leültem a padlóra sajnálni magam.

- Jól vagy? - kérdezte Anita.

- Szerintem eltörtem a lábujjam - mondtam, majd fájdalmasan feltápászkodtam, és elsántikáltam felöltözni. A reggeli futást passzoltam délutánra, (nem, nem a lábujjam miatt, nem volt kedvem hozzá) szóval több időm volt elkészülni, ezért valamit akartam kezdeni a hajammal. Elkezdtem kifésülni, de sikeresen lelöktem a telefonom az asztaltól a kezemmel, és ha ez nem lenne elég, akkor jöttem rá, hogy elfelejtettem feltenni tölteni, és mindössze 30 százalékon voltam, tehát elmentem, és feltettem gyorsan tölteni.

Amikor viszont visszamentem nem találtam a fésűmet, amit az előbb leraktam, szóval bosszankodva jártam körbe az egész házat, de sehol nem találtam. - Sophie, mit keresel? - kérdezte Anita, amikor már negyedjére néztem meg, hogy egészen véletlenül nem-e a hűtőbe raktam a fésűmet.