A londoni csaj naplója

9th of September

Hey!

Lassan egy hete vezetek naplót, de még mindig olyan furcsa érzés, főleg mikor köszönök egy füzetnek. Bár mondjuk, itt én magam vagyok a furcsa, nem a naplóm szóval teljesen mindegy.

Tehát, ősz volt, meleg volt, kedd volt, elegem volt. Ennyit tudok hozzáfűzni mindenhez.

Reggel, amikor a szokásos készülődésem után (egy naplóban csak nem kell mindig leírnom, ugye? Mármint ha elvárja, hogy köszöngessek neki, akkor jegyezze is meg amit írok) egy korareggeli üzenetre lettem figyelmes, majd mosolyogva nyitottam meg.

Zsolti üzenete: ha lehet ma gyere be előbb a suliba nem fogod megbánni

Sophie üzenete: Rosszul kezdődik. :')

Zsolti üzenete: jó lesz csak legyél ott 50 előtt

Sophie üzenete: Ok, majd igyekszem.

Zsolti üzenete: Remélem is

Majd foglaltra váltott. ebből csak egy dologra lehet következtetni: Zsolti megint nem bír magával, és valami hülyeséget csinált.

Tehát 45-kor konkrétan rohantam a suliba, ahol a többiek már a lépcső előtt ácsorogtak. Elégedett mosollyal köszöntöttek, és már szinte fel voltam készülve arra, hogy mivel fognak fogadni. Fun fact: Megint igazam lett.

- Na, a londoni csaj is ránézett a magyar órára! - monda Cortez szemtelen mosollyal. Ha esetleg bárki nem értené, Londonban az időeltolódás miatt, mindig egy órával kevesebb van, mint Magyarországon. :)

- Nagyon vicces tényleg - ráztam meg a fejem nevetve - Ez a zakkant írt rám, hogy mindenképp legyek itt! - mutattam Zsoltira.

- Hé, most a szívembe gázoltál! - tette a szívére a kezét, tetetett felháborodással.

- Van olyanod? - kérdeztem vissza fapofával, a többiek pedig felröhögtek. Még Zsolt is.

- Ez gonosz volt - csóválta meg a fejét Zsolti nevetve.

- Egy-egy - bólintottam rá, majd elkomolyodtam - Na de, mire készülsz? – kérdeztem rosszallóan.

- Először is, ha bárki kérdezi, nem tudsz semmiről! Főleg arról, hogy Dave száma hova került fel - szögezte le a legelején, majd az éppen érkező Reniék felé nézett.

- Sziasztok – köszönt Reni félénken.

- Á, jó, hogy jöttök – állította őket meg Zsolti, a két lány pedig értetlenül nézett ránk. – Nagyon fontos, hogy ha Dave kérdezi, akkor nem tudjátok, hogy ki tette fel a számát! - monda nekik is, Virág és Reni pedig csodálkozva összenéztek.

- Oké, mi tényleg nem tudjuk – mondta Reni, Virág pedig egyre bólogatott.

- Rendben. Ez vicces lesz – röhögött Zsolti, én pedig a fejemet rázva vártam, hogy mi fog történni. A következő pillanatban megállt a suli előtt Dave-ék kocsija, és Dave ingerülten szállt ki belőle, a fülébe dugott headsettel.

- Ne hívogasson! Fogalmam sincs, miről beszél – mondta idegesen, és ezzel kirántotta a füléből a headsetet és kikapcsolta a mobilját – Halljátok, tegnap este óta pizzát akarnak rendelni a számomon. Valami marha összekeverte, és egy pizzéria honlapján van a számom! Rémes, apám most fogja letiltatni, mert már nem győzzük elismételni, hogy semmilyen duplasajtos akcióról nem tudunk – rázta a fejét fáradtan, én pedig a szám elé kaptam a kezem. Ezek örültek! – Veletek mi újság? – nézett ránk, mire Reniéken kívül mindenkiből kitört a röhögés. Nem bírtuk tovább, Dave-nak pedig leesett, hogy miért – Szerintetek ez vicces? – tárta szét a karját Dave, de hiába. Az volt. Nekünk igen. – Szerintük vicces – jelentette ki Renire és Virágra nézve.

- És végül tudtak rendelni a pizzériából? – kérdezte Virág, csodálkozó szemekkel.

- Mit tudom én? Kit érdekel? Nem érted, hogy hajnalig csörgött a mobilom? - kérdezte idegesen Dave. Szegényt már kezdtem sajnálni. Poor little Dave. :)

– Miért nem kapcsoltad ki? – szólt bele Reni a fiúk meg egy hangos „húúú"-val díjazták, pedig szegény nem akart rosszat.

– Én sosem kapcsolom ki! - rázta meg a fejét azonnal Dave, szinte sértetten. - Mi van, ha fontos hívás érkezik? - kérdezte, de választ nem kapott, ugyanis a következő pillanatban Kinga az a-s lányok csordájával a háta mögött megérkezett, és egy pillanatra megállt mellettünk.

– Nem tudjátok, mi volt tegnap a pizzériával? Edzés után rendelni akartunk, de egy bunkó kezelő egyfolytában letette! - mondta felzaklatottan. Kész. Erre mindenki szétröhögte magát. Ennél jobban nem is hozhatta volna a sors, komolyan.

Ezután a napból összesen annyi maradt meg, hogy utolsó órán felkaptam a táskám és Zsoltival sétáltunk haza. Nem is tudom miért, az órák nagyon nem kötik le a figyelmem, és amúgy is utálok 45 percen keresztül egyhelyben ülni. Olyan unalmas.

Otthon megcsináltam a házim, és bepakoltam másnapra a táskám, majd kiültem este az erkélyre. Már este volt, és mindenki a lefekvéshez készülődött, de nekem annyi minden volt a fejemben, hogy nem tudtam aludni.

Kiskorom óta imádok kint lenni, és magam sem tudom miért, de órákig tudom bámulni az eget. Leírva gáznak hangzik, de olyan érzés, legalábbis számomra, hogy még ha csak egy kisidőre is, de szabad vagyok. És nekem a szabadságom a legfontosabb. A többi nem számít, ameddig én itt vagyok magamnak, és ameddig én az első helyre helyezem magam, nem leszek egyedül.

Na de ez nem egy motivációs könyv, és őszintén nem is volt olyan jó kedvem. Pár napja ugyanúgy éreztem valami keserű ízt a számban, és olyan volt mintha valami nyomasztana, aztán hazajött Cortez, és azt hittem elmúlt. Egy fenét. Pár napig nem volt semmi baj, de ma megint éreztem, és eléggé nyugtalanító volt. Mármint, én nem vagyok az az érzelgős fajta lány, és ritka, ha az érzéseimről beszélek (főleg mert nincsenek, vagy csak nagyon kevés van). Szóval eltartott egy darabig, de előrébb nem jutottam. De azért ez nem állíthat meg.

*Pizzás story: - 5/5 – ezek örültek:)

*Zsolti: 5/5 - nincs hozzáfűzni valóm

*Dave: 5/3 - szegényem, nagyon ideges volt.

*Furcsa érzés: 5/1** - annyira utálom. :(