A londoni csaj naplója

3rd Of October

Birtday girl! 

Na jó, most komolyabban. Október harmadika az én napom. Még akkor is, ha ezt olyan emberek is elfelejtik, akiknek a neve mellett anya és apa áll. De ez nem lombozott le, nekem ezek pusztán szavak lettek az évek alatt. 

Szerencsémre Anitáék nemcsak befogadtak, hanem a lányukként kezelnek. És ehhez nyilvánvalóan az is beletartozik, hogy az ilyen alkalmakat is úgy kezelik. Szóval reggel arra keltem, hogy William telefonjából üvöltött a Ma van a szülinapom az almaegyüttestől, miközben Krisztián videózta az álmos fejem, és Anita mosolyogva benyitott a szobámba, tortával a kezében. 

"Ma van a szülinapom-pom"

Nagyon örültem nekik, valósággal feldobták a reggelem. Mind a négyen ott ültünk az ágyamon, és úgy néztünk ki, mint egy normális igazi család.  - Na Sophie, már közelebb vagy a húszhoz, mint a tízhez. Pedig ritka idegesítő kölyök voltál te! - köszöntött fel Krisztián a maga stílusában. Hát kapott már valaki kedvesebb köszöntést? 

- Krisztián, bírjál magaddal! - szólt rá Anita - Azt se felejts el, hogy te még mindig idegtépő tudsz lenni! 

- Héé! - hőkölt  hátra a hapsink - Ez SOPHIE szülinapja, ma őt égetjük le mindenki előtt, NEM engem! - kérte ki magának, teljesen felháborodva. A következő pillanatban hozzávágtam egy párnát, csak úgy, válaszul. Na ezzel már tényleg felhúztam. - Ezt most nem kellett volna! - nézett rám gonoszul, és itt már tudtam mire készül. 

- Neee! - ugrottam fel azonnal, és kifelé rohantam a szobámból. Sajnos nem jutottam sokáig, mert azokkal a baromi nagy lábaival hamar beért. Elkapott, és magához rántva addig csikizett,  hogy már én se tudtam sírok-e, vagy nevetek. 

- Gyerekek, szépen! Ne öljétek egymást! - próbált minket nevelni, de sajnos már késő volt. Elrontottuk mi egymást. A következő pillanatban csengettek, ezért Anita elment kinyitni az ajtót, William meg kivitte a konyhába a tortát, ami eddig az asztalomon volt. 

- Elég már! - csapkodtam Krisztián ahol csak bírtam, és ahol csak értem. - Engedj már el!! - sikítottam, és megpróbáltam úgy fordulni, hogy kiszabadítsam magam a szorításából. Sajnos sokkal erősebb nálam.

- Eszembe sincs elengedni! - nevetett ki rögtön, igy taktikát kellett váltanom - ÁU! Ne harapj már! Mi vagy te, hörcsög? 

- Gyerekek! - szólt ránk erősebben Anita - Ne szedjétek szét egymást! 

- EZ HARADPÁL! - kérte ki magának Krisztián, és most először hajlandó volt felnézni Anitára. - Ohh... Öhm... khm... - engedett el hirtelen. Na ez nem vall rá, így én is felegyenesedtem. 

Te jó ég! Azt hittem rosszul látok! Zsolti állt az ajtóban, a korlátnak támaszkodva, és szórakozottan nézett minket. Kár lenne titkolni, hogy baromi jól nézett ki, ellenben velem, aki úgy ahogy volt, pizsamában lihegett, mert a bátyja legalább tíz percig szinte fojtogatta. 

- Ne haragudj rájuk, álltalábam mindig ölik egymást! - kért Anita a nevünkben is elnézést Zsoltitól. 

- Á, semmi probléma. Sophiet már megszoktam. - biccentett szórakozottan. Valakinek nagyon jó kedve volt. 

Odamentem hozzá, és bár nagyon hülyén éreztem magam, örültem hogy itt van. - Hogy-hogy itt vagy? - kérdeztem mosolyogva. 

- Szülinapod van, nem? - vonta meg a vállát, mintha egyáltalán ne lenne tőle baromi rendes, hogy csak ezért idejött. 

Nem is tudtam mit mondani, annyira boldog voltam. Gyorsan elmentem felöltözni, mert azért mégsem pizsamában akartam mutatkozni. A szobámba vezető utón egyébként, amikor senkisem látta, hátba vágtam Krisztiánt az előbbiért. Bocsi, akkor is az enyém az utolsó szó/ ütés. 

Zsolti nem akart nagyon bejönni, szóval a ház előtt várt rám. Kimentem hozzá, ezúttal vállalható kinézettel, ő pedig nagyon lelkesnek tűnt. - Londoni csaj! - állt meg velem szemben, közben pedig a háta mögött rejtegetett valamit. - Azt mondtad csak egy évig maradsz... és ezért valószínű hogy jövőre már nem tudlak felköszönteni. Tehát olyannal készültem, ami remélhetőleg nem engedi hogy elfelejts. - mondta komolyan, és egy fekete dobozkád adott a kezembe. 

Kinyitottam a dobozt, és te jó ég! Egy egyszerű ezüst karkötő volt, egy szív alakú medállal, amin a magyar zászló színei voltak. Ó, ha én le tudnám írni azt, amit akkor éreztem! Én valósággal alig kaptam levegőt! - Te jó ég, Zsolti! Köszönöm! - öleltem át hirtelen - De ugye tudod, hogy téged nem lehet könnyen elfelejteni? 

- Reméltem hogy ezt mondod! - szaladt ki a száján. 

Suliba is nyilán együtt mentünk, ez nem is volt kérdés. A többiek a suli előtt várakoztak, majd amikor megláttak mosolyogva köszöntöttek. 

- British chick! - lépett elém Cortez egy halvány mosollyal. 

- American Guy! - biccentettem. 

- The birds chirped that it's your birthday! 

- Such gossip birds! - vágtam rá. Cortez mosolyogva bólintott, majd felém nyújtott egy zacskót.

- Happy birthday, British chick! 

- Thank you! - vettem át tőle a zacskót, és mosolyogva körbenéztem. Olyan jó érzés volt már csak rájuk is nézni! Az ajándék viszont megmosolyogtatott. Hát nem vett nekem egy "Everything is better in America" feliratú pólót?! - You really think you're funny, aren't you? - néztem fel rá, mire elnevette magát. Nevess csak, már úgyis tudom mit veszek én neked ajándékba! 

Ricsi és a többiek is felköszöntöttek, én pedig annyira de annyira boldog voltam hogy vannak nekem! Eddig eléggé ritka volt, amikor egy helyen ennyire szerettek, és ezt ki kellett élveznem, ugyanis sosem tudhatom, meddig fog tartani. 

Később, mint kiderült, nem csak engem ünnepeltünk. Cortez kettest kapott irodalomból! Csoda hogy Reni mire rá nem tudja venni, én meg imádom őt ezzel idegesíteni. 

Az utolsó óra után épp készültem menni, amikor Virág és Reni odajöttek hozzám. 

- Sophie, boldog szülinapot! - adott a kezembe Virág egy lapot. Nem tudom hányadik szívrohamát kaptam aznap, de nem az utolsót. Virág rajzolt nekem, de még mit! Én és Zsolti voltunk rajta, hátulról, amikor épp megyünk haza. Olyan valóságszerű volt minden, még ugyanolyan ruhában is voltunk, mint amilyenben szoktunk. 

- Köszönöm! - eszmélte fel a rajzból - De... ti tudtok valamit? - kérdeztem visszafojtott lélegzettel. 

- Nem  mondjuk el senkinek! - ígérték meg, ezután pedig elköszöntem. Nem, nem mutattam meg Zsoltinak. Majd talán máskor. 

Nagyon jó napot zártunk, és épp boldogan beszélgetve jöttünk haza Zsoltival, amikor megtorpantam a házunk előtt. Basszameg! 

- Sophie? Mi a baj? - ráncolta a szemöldökét Zsolti. 

A ház előtt ott ált egy taxis kocsi, ami csak egyetlen dolgot jelent. Egyetlen egy dolgot, amitől feláll a szőr a hátamon. 

* Krisztián: 5/5 - Perfect brother. <3

* Zsolti, és az ajándéka: 5/♾️ - no comment.

* Cortez, és az ajándéka: 5/5 - Azt hiszi vicces...

*ŐK: 5/0 - Shit...